ProsperoD
disztribúciós könyvterjesztés
Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Külföldi könyvek
webshopja
ProsperoD<br>disztribúciós könyvterjesztés Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Külföldi könyvek <br> webshopja
Könyvhét folyóirat

Csokonai Attila: Színház és irodalom – Átfedések, összefüggések, áttűnések 1.

Csokonai Attila - 2017.12.19.

A Holnap Kiadó fiataloknak készülő ismeretterjesztő (művészeti és művelődéstörténeti) sorozata köteteinek rövid bemutatására teszek kísérletet abban a két részes cikkben, amelyben elsőként a magyar irodalomról és a magyar színháztörténetről lesz szó. Megjegyzés írásom címéhez: Teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar irodalom-, színház-, film-, zene- és festészettörténet között hol egészen szoros összefüggések állnak fenn, másként: átfedések vannak, hol pedig csak a korszak lényegét tükröző átfonódások fedezhetők fel. Ez a felfedezés az olvasók feladata, nekem inkább csak a sima átvezetés lehetőségét nyújtja ez az evidencia.

Magyar irodalomról

Fráter Zoltán „szemelgető módszerrel készült kis könyvének” címe Magyar irodalom fiataloknak, ami rögtön így folytatódik, s ez bizonyára rögvest felkelti sokak érdeklődését ezen irodalmi „útikalauza” iránt: amit az iskolában nem tanítanak. S rögtön variálhatom a mondatot: ahogy az iskolában nem tanítják (sajnos).

Vegyük példának a kötetben szereplő 20 magyar író, költő közül azt az Arany Jánost, aki 200. éve (1817. március 2-án született, s elhunyt 1882-ben). Milyen módszerrel dolgozza föl röviden, „ismeretterjesztő-népszerűsítő” és „szórakoztató” munkájában, ezt a „nagyhatású életművet” az irodalomtörténész? (Fontos: Germán Fatima humorban bővelkedően illusztrálta a kötetet.)

Egy 1877. november 7-én írott, mindössze 8 soros „tragikus dalát” (ami annyira rövid, hogy csak „majdnem-ballada”, ha jól értem) elemzik a szereplők. Az Almanach 1878-ra, Tetemre-hívás, Párviadal, Vörös Rébék, Ének a pesti ligetről után és a Dal fogytán, A kép-mutogató valamint az Aisthesis előtt nem sokkal írt Haja, haja, hagyma haja nem tartozik a költő ismert, igazán jelentős alkotásai közé (a felsoroltakkal ellentétben). Mégis tipikus Arany-vers. Öntöde, az ITT (Irodalomkeresők Titkos Társasága) tagja posztolja profilján a művet, s ehhez szól hozzá Penge, akinek vág az esze, Kocka, akit a szilárd, tárgyszerű dolgok érdekelnek valamint Spéci, akit viszont főleg a különlegességek. Az élénk beszélgetés során mindenki elmondja a maga értelmezését az egyes szavakról, sorokról, a vers egészéről, a benne megörökített szituációról, majd Nahát (akiben magyartanárt sejthetünk) teszi hozzá a maga meglátását mindehhez. A fejezet ezt a címet viseli: „Gondolta a fene” (az Aranynak tulajdonított sor szállóigévé vált.) De az alcím már nem ilyen egyszerű (viszont fenemód szellemes): Arany János, aki a férfiúi jámborság példázatát örök érvénnyel írta meg, hivatkozássá válik Szerb Antal

Arany János

novellájában: „Fáradt, fázós, gúnyos és könyves ember, hiába, éreztem, nem vagyok elég a pillanatnak. Azt mondtam, amit Arany János, mikor egy leányzó hívogatta: Késő van, instálom.” (Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban). A „férfiúi jámborság” és az „elemzett” vagy csak vizsgált vers tartalma között van összefüggés, de még mennyire! Aztán Öntöde (tónusban, azaz kék alapon) kiemelt tömör, összefoglaló soraival indul a mű kibontása, mellette Arany portréja található (talán a ’60-as évekből): komoly tekintet, bajusz, zsinóros mente, semmi több. Majd sorban a fiúk képei és dialógja. Közben egy „Idézet tőle” (mármint A. J-tól, a Naiv eposzunk című tanulmányából). Kicsivel később „Idézet róla”: pár sor Kosztolányi tollából. Az utolsó rész Öntöde és Nahát a korábbiaknál jóval szakszerűbb beszélgetése kedvenceikről a régi magyar irodalomból (Janus Pannoniustól Balassi Bálinton át Kazinczy Ferencig.) A kortárs magyar irodalom jeleseinek az illető költőre, íróra vonatkozó (nem irodalomtörténetileg értékelő) észrevétele vezeti be az adott fejezetet. Így szerepel pár sor Esterházy Pétertől, Orbán Ottótól, Kertész Imrétől, Mándy Ivántól, Gyurkovics Tibortól, Ottlik Gézától, Kardos G. Györgytől (ők már meghaltak) és élő kortársainktól, Csukás Istvántól, Závada Páltól, Parti Nagy Lajostól, Darvasi Lászlótól. Az „Idézet róla” nagy alkotóktól idéz, pl. Tóth Árpádtól, Németh Lászlótól, vagy éppen a kötetben egy fejezetet kapott olyan szerzőktől, mint Babits, Kosztolányi vagy Móricz.

A szereplők (és az olvasók) megismerkednek verstani fogalmakkal, pl. szimultán (=időmértékes+ütemhangsúlyos) verselés, terzina, enjambement valamint stilisztikaiakkal, mint pl. ellipszis.

S bizony vannak ebben a könyvben első olvasásra meghökkentő gondolatok, asszociációk, irodalmi párhuzamok. Merthogy Fráter Zoltánnak Jókai tengerszemű hölgyéről Rejtő Jenő szőke ciklonja jut az eszébe. Aztán felhívja a figyelmünket arra, hogy a Bánk bán királynő-gyilkolási (csúcs)jelenetében humor (?!) is van. Hogy jön Petőfihez (tőle a Legszebb verseim olvasható itt) a Terminátor? Mikszáth parlamenti karcolataihoz A tanár úr kérem? A Móricz-novellák modernségét mennyiben tükrözi az itt olvasható A cica és a macska című elbeszélés (részlete, amelyből csak úgy süt az erotika)?

Az egészet Arany pár versének (A tudós macskája, Írószobám, Ősszel, Kertben, A lejtőn, Magányban, A lepke, Mindvégig, Tetemre-hívás), két elbeszélő költeményének (Toldi szerelme, Buda halála), vígeposzának (A nagyidai cigányok) és két értekezésének (Valamit az asszonáncról, Naiv eposzunk) olvasásra, tanulmányozásra való ajánlása zár le.

Fráter Zoltán előszavában kiemeli, párbeszédes művében eltekint a kortörténeti összefüggések, társadalmi viszonyok, életrajz, magánéleti furcsaságok ismertetésétől. Attól, amit a diák úgyis, ha tetszik, ha nem, megkap az iskolai órákon. Célja persze az, hogy ezzel a szokatlan, de reméljük, hatásos módszerrel megmutassa: „miért érdemes és érdekes régi írókat, költőket olvasni.”  A névsor: Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Katona József, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, A. J., Madách Imre, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Weöres Sándor, Ottlik Géza, Pilinszky János és az egyetlen élő kortársunk, Tandori Dezső – a szerző bevallottan szubjektív választottjai. A bibliográfia áttekintő irodalomtörténeti munkákat és az egyes szerzőkkel foglalkozó kismonográfiákat, tanulmányköteteket sorol fel (minden esetben kettőt, ha lehet, újabbakat).

A szerző bevezetőjében hangsúlyozza, itt irodalomról van szó, nem írókról, amit én úgy értek: nincs életrajzi áttekintés, hanem egy nem véletlenül kiválasztott, de esetleg nem is a költő, író legjobb munkái közül való mű, prózaíróknál részlet alapján mondatja el szereplőivel a legfontosabb tudnivalókat az adott alkotóról. (Nem vagyok biztos benne, de megkockáztatom: nem mindig a legjobb, legjelentősebb, egyben legnehezebb, legösszetettebb műve alapján lehet közel hozni a tizenévesekhez például Adyt és József Attilát, vagy éppen Csokonai Vitéz Mihályt és Berzsenyit.)

A kötet lassú, alapos, módszeres olvasása nyilván azzal kell, hogy járjon, az olvasó előveszi az itt szereplő költők összes művét tartalmazó kötetet-köteteket, és olvasgatja, főleg azokat, amelyeket Fráter Zoltán megemlít az illető költőtől, vagy éppen másoktól (így teremtve tényleg meglévő összefüggésrendszert a magyar lírában, prózában és drámairodalomban). S persze a prózai részletek sem maradhatnak annyiban, kíváncsiak leszünk az egész műre. A kötet címe, ismétlem, Magyar irodalom fiataloknak, de szerintem haszonnal és nagy élvezettel olvashatják idősebbek is. És én javaslom a magyartanároknak, ha nem is tagozatos gimnáziumi osztályokban, de ott, ahol az irodalmi érdeklődés (esetleg) lanyhább, próbálják meg alkalmazni Fráter „kolléga” módszerét a „műelemzéshez”, a költők „megközelítéséhez”, kiegészítve persze ezzel-azzal (?).

Madáchtól Az ember tragédiáját több mint húsz évvel első megjelenése (1862) után állította színpadra Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgató-főrendezője (1883. szeptember. 21-én). „Az első előadást még a Madách tehetségét felismerő és őt ismeretlenül is biztató Arany nem érte meg, alig egy évvel a bemutató előtt meghalt.” De ez már átvezet bennünket a következő cikk témájához, ami a magyar színjátszás története.

A magyar színjátszásról

Az előbb ismertetett kötetben két olyan írónk szerepel, akiknek életműve a drámaírás területén csúcsosodik ki, ők Katona József és Madách Imre. De írt színpadi művet (vagy műveket), nem is akármilyet, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Weöres Sándor is. Jókai rengeteg drámát írt, de ma nincs színház, amely elő merné ezeket adni, viszont Móricz dramatizált vagy egyenesen színpadra írt műveivel olykor találkozhatunk. Arany és Kosztolányi éppenséggel mint zseniális, bár egyre inkább meghaladott fordítóként említhető csak.

Sirató Ildikó szabályos, ugyanakkor rendkívül érdekes, olvasmányos színháztörténetet írt. Ami meglehetősen komplex história. A könyv központi gondolata talán ebben a pár sorban ragadható meg: „A színházi munka közösségi alkotási folyamat /…/, vagyis a mindenkori szervezeti és tehetségbeli hierarchia mellett működik a szükségesség és az egyenlőség horizontális viszonyrendszere is. Minden munkatárs, a főszereplő sztártól a dramaturgig, a rendezőtől a kellékesig, az ügyelőtől a fénytechnikusig, az epizodistától a koreográfusig és tovább a színjáték egységének elemeit hozza létre, s ily módon egyformán fontos és elengedhetetlenül szükséges a tehetsége, a tudása és tapasztalata a komplex mű megszületése és estéről estére történő újjászületése során.”

Azaz vannak színháztörténeti munkák, amelyek a még a súgókról, öltöztetőkről, kellékesekről, ügyelőkről is adnak halhatatlan anekdotákat, de itt, ebben a sűrű, nagy ismeretanyagot jó aránnyal és íráskészséggel előadó kötetben az épületek, a színészek és a művek szerzői a legfontosabbak. Persze vannak pontok ebben a közel három évszázados történetben, amikor fontossá válik a „Mit akar látni a közönség?” kérdése is. Mert ez is jócskán befolyásol(hat)ja egyes színházak működését, a műfajok, a szerzők, a színészek, a stílus kiválasztását, megszületését, netán újjászületését.

Csak néhány érdekes példa a színházépületek létrejöttéből, vagy már létező helyszínek

Márkus Emília mint Zoraya Victorien Sardou
A boszorkány című drámájában. Nemzeti
Színház, 1905. Strelisky felvétele

színjátszásra való felhasználásából (s ez már egy viszonylag előrehaladott kora a magyar színjátszás történetének): 1790. október 25-én hangzott fel a budai Várszínházban Simai Kristóf piarista tanár által magyarosított-átdolgozott mulatságos játék, az Igazházi, egy kegyes jó atya. A színészek a Kelemen László vezette első Magyar Játszó Színi Társaság tagjai voltak, tíz férfi és három nő. 1787-ben az udvari tanácsos és polihisztor Kempelen Farkas tervei alapján építették át színházzá a karmelita kolostor épületét. „A történelmi épületet, amely hazánkban a leghosszabb időn át folyamatosan működő színház volt, 2014-ben zárták be. Az első, magyar társulatok számára épült kőszínházunk a kolozsvári Farkas utcai Színház volt. A Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-i megnyitása azért volt fontos, mert addig a magyar társulatok a Pesti Német Színház épületében, a Rondellában, a Hacker-Szálában, a Reischl-házban léptek föl, amikor tehették. Aztán a főváros fokozatosan elmagyarosodott, vagyis lett elég magyar néző, kellett egy igazi magyar színház. A reformkor egyik legfontosabb követelménye volt a Nemzeti Színház létrehozása, erről bőven ír a szerző. Aztán a Népszínház, az Operaház, a Vígszínház és a több mint száz éve működő, kitűnő vidéki (pl. miskolci, szegedi, pécsi, kaposvári, kecskeméti) színházak megszületésének históriáját is élvezetesen mutatja be a könyv. A fontosabb épületek tervezői közül hadd emeljem ki a kötetből az első, a mai Rákóczi út elején állott Nemzeti Színház tervezőjét, ifjabb Zitterbach Mátyást, majd pedig az Operaházat tervező Ybl Miklóst, aztán Ferdinand Fellnert és Hermann Helmert, akik a Vígszínházat tervezték.

Fedák Sári mint János vitéz.
Strelisky felvétele

Jelentős előrelépés volt, hogy a külföldi szerzők helyett egyre több hazai drámaírót foglalkoztattak a színházak, fordítások, átdolgozások helyett eredeti magyar darabokat játszottak. Meg kellett születnie a magyar drámairodalomnak, gondoljunk Katona Bánk bánjára, Vörösmarty Csongor és Tündéjére, Madáchtól Az ember tragédiájára, Szigligetitől a Liliomfira, amely kitűnő vígjáték, továbbá Teleki Lászlóra, Czakó Zsigmondra, Obernyik Károlyra, Hugó Károlyra, Petőfire, a Kisfaludyakra, stb. De izgalmas a magyar opera (Erkel Ferenc, Bartók Béla, Ránki György, Petrovics Emil, Szokolay Sándor) története is. A Bánk bán megszületésének és első előadása létrejöttének természetesen hangsúlyos rész jut ebben a könyvben. Persze mondani sem kellene talán, az akkori sikerdarabok ma már nem állják meg a helyüket, bár akadt kivétel, hogy egy-egy népszínművet az 1980-as években újra színpadra állítottak (pl. Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris Kaposvárott).

„Első nemzeti színészeink a magyarság hősei lettek, még nagyobb publicitással, s

A Somossy Mulató műsorlapjának
borítója, 1894. Sávely
színezett litográfiája

ennek köszönhetően még nagyobb népszerűséggel, mint a vándorszínészek” – írja Sirató Ildikó. A magyar színpad első nagy sztárja Déryné Széppataki Róza volt, akiről 1945 után két film is készült, s akinek naplója ugyanúgy olvasható, igaz, nem friss kiadásban, mint Jászai Marié (az ő naplója, visszaemlékezései, tanulmányai többször is megjelentek már). Blaha Lujza nevét nem véletlenül viseli tér Budapest szívében. Kántorné Engelhardt Anna, Schodelné Klein Rozália, Lendvayné Hivatal Anikó, Jókainé Laborfalvi Róza, Prielle Kornélia (a Nemzeti Színház első örökös tagja), Márkus Emília, Fedák Sári, Medgyaszay Vilma, Pálmay Ilka neve idézhető a 19. századból. A férfiak közül él Egressy Gábor, Megyeri Károly („van-e ki e nevet nem ismeri?”), id. Lendvay Márton, Szacsvay Imre, Gyenes László, Tamássy József, Vidor Pál neve (utóbbi kettő Jászai Mari naplójában is szerepel).

A színházak világításáról ugyanúgy meglepő részletek derülnek ki a volt színházrendező, ma egyetemi docens szerző kitűnő könyvéből, mint a hölgyek saját költségen vett színpadi ruháinak divatalakító hatásáról vagy a színpadtechnika fejlődéséről. Arról is értesülünk, hogyan különült el a rendező munkája később, majd hogyan került be a képbe a dramaturg. Továbbá: Mi volt a mai Színház- és Filmművészeti egyetem elődje, és egyáltalán mikortól létezik hazánkban színészképzés. Hogyan változott a díszletezés, vagy éppen mi volt a meiningenizmus nevű irányzat. Hogyan korszakolódott a Nemzeti Színház története az első igazgató, Paulay Ede halála (1894) után? A magyar szerzők közül feltétlenül ki kell emelni a nemzetközi hírnévre szert tett Molnár Ferencet, s persze amióta létezik magyar színház, folyamatosan játsszák Shakespeare művei, Csehov és Ibsen már-már „hazai” szerzőnek számít. Nem beszélve a görög klasszikusokról.

Honthy Hanna (1893–1978) mint
Cecília Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének
1954-es változatában. Fővárosi
Operettszínház, ismeretlen fényképész felvétele

„Az új évszázadba lépett magyar színjátszás egyre bővülő közönségét új művészeti irányzatok és új divatú intézmények szolgálták ki” – olvashatjuk körülbelül a könyv felénél járva. Ezzel függ össze a szerző megjegyzése: „A magyar színjátszás históriáját áttekintő kötetünk is fölgyorsul a 20. század elejét elérve, s a történet második fele, az újabb száztíz esztendő gyorsan lepereg majd.” Így én is egyre inkább csak vázlatosan adhatom elő a lényeges dolgokat. Megjelennek az orfeumok, varieték és revüszínházak. Divatba jön a kabaré, aminek megteremtője Nagy Endre. A humor abszurd irányzatának már a 20. század elején voltak magyar mesterei. Máig ható sikerrel írt kabaréjeleneteket Karinthy Frigyes, Nóti Károly és Rejtő Jenő, igényes kuplékat is Heltai Jenő és Gábor Andor. De Medgyaszay Vilma kabaréjában 1913-ban Ady-dalok hangzottak föl Reinitz Béla megzenésítésében. A kötet abszolút nyitottságát, elfogulatlanságát igazolva megemlítem, hogy a mai stand-up comedy sem marad ki a gazdag felsorolásból a Fővárosi Orfeum, Tarka Színpad, Vidám Színpad, Mikroszkóp Színpad után. „A francia kicsinyítéssel operácskának nevezett, zenés színpadi műfaj az 1850-es évek Párizsában fejlődött ki.” Az operett népszerűsége nálunk a századelőtől töretlen, gondoljunk Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Szirmai Albert, Fényes Szabolcs, Ábrahám Pál nevére, de az operettről úgyis mindenkinek először Kálmán Imre Csárdáskirálynője jut az eszébe. Kacsóh Pongrác János vitéze dalmű. Volt szocialista operett is, filmen, az Állami Áruház, Gábor Miklóssal, Petres Zsuzsával, és Latyival, azaz a zseniális táncoskomikus Latabár Kálmánnal! „Az első hazai musical az Egy szerelem három éjszakája volt, Hubay Miklós szövegkönyvéhez Vas István írta a verseket és Ránki György a zenét. A darabot 1961-ben a veszprémi Petőfi Színház mutatta be Szinetár Miklós rendezésében.” Ezt követte két évtized múlva (1973-ban) a Képzelt riport… (Déry Tibor, Adamis Anna, Presser Gábor műve), a Kőműves Kelemen (1981) és az István, a király (1983). A Légy jó mindhalálig, A padlás és a Dzsungel könyve után ma A Pál utcai fiúk zenés adaptációja a nagy siker.

A 14. fejezet a Thália Társaságról, az első magyar művész-színházról és a magyar

Várkonyi Zoltán (1912–1979),
Tolnay Klári (1914–1998) és
Darvas Iván (1925–2007)
Jean Anouilh Euridike című művében.
Művész Színház, 1946. Kálmán felvétele

avantgárd színházi kísérleteiről szól. Ugyanitt olvashatunk a mozdulatművészetről.

Hevesi Sándor nem csak Paulay utóda, a Nemzeti direktora lett, hanem nélkülözhetetlen, máig érvényes könyveket írt a dramaturgiáról, a színésznevelésről, de jelentősek színháztörténeti és színházelméleti munkái, sőt, foglalkozott a színház gazdasági és szervezeti kérdéseivel is. (Már Egressy Gábor írt tankönyvet!) Németh Antal társulatában olyan színészek játszottak, akiket az idősebb korosztályok még láthattak színpadon: Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán, Lukács Margit. De a második világháború előtt pályát kezdettek közül bizonyára a fiatalok számára sem ismeretlen Bajor Gizi, Kabos Gyula, Dajka Margit, Tolnay Klári, Mezey Mária, Somlay Artúr, Páger Antal neve.

„Az 1956-os forradalmi esztendő színháztörténetébe is bekerült néhány emblematikus bemutató: a Nemzetiben a III. Richárd (1955. november 4.) Major Tamással a címszerepben, a debreceni Hamlet Mensáros Lászlóval (1956. március 16.), az Operaház Bartók-bemutatója, A csodálatos mandarin 1956. június 1-jétől, Gáli József Szabadsághegy című darabjának bemutatója a József Attila Színházban 1956. október 6-án, a Rajk-temetés estéjén /…/

Major Tamás, Gellért Endre és Marton Endre hármasa a Nemzeti Színház élén a 20. század második aranykorát hozta el /…/ Várkonyi Zoltán /…/ 1962 és 1979 között a Vígszínház emblematikus igazgatója lett. /…/ Vámos László, Békés András és Szinetár Miklós a zenés színpadok vezető alakjai lettek.” Ruszt József különutas színházcsináló volt, szögezi le Sirató Ildikó, aki nem hagyhatta ki könyvéből a ma is aktív Jordán Tamást, Székely Gábort és Zsámbéki Gábort. Itt jegyzem meg, a korábbi nagy színházcsinálók, színházi igazgatók, rendezők közül az igazán nagyok sem fértek bele ebbe a recenzióba!

A magyar színjátszás történetéből nem hiányozhatnak a 70-es évek kiváló operistái és a balett-együttesek vezető táncosai sem, csakúgy, mint a 45 utáni legsikeresebb és a kortárs drámaírók (előbbiek közül pl. Örkény István, Görgey Gábor, Csurka István és Szakonyi Gábor, a maiak közül pl. Nádas Péter, Kárpáti Péter, Egressy Zoltán, Térey János), továbbá a különféle fesztiválok, versenyek. A 70-es években alternatív színjátszóiról csakúgy szó esik, mint a bábszínházakról, a tánc- és mozgásszínházakról. „Érdekes hungarikum a 2000-ben alapított Nemzet Színésze cím, melyet a magyar színjátszás élő művészei közül hat színész és hat színésznő viselhet egyidejűleg…” Igaza van a szerzőnek: „amilyen összetett a színjáték, a színházi műalkotás, olyan komplex a tudományos megközelítése is.” Ő ezt a bonyolult és nehéz feladatot, érzésem szerint, nagyszerűen megoldotta.

A kötet végén megtalálható a szakkifejezések és idegen szavak magyarázata. Válogatott szakirodalmi és újabb tematikus művek felsorolása zárja Sirató Ildikó minden fiatalnak, egyáltalán színházkedvelőnek ajánlható rövid magyar színháztörténetét. Mondanom is fölösleges, gazdagon illusztrált ez a könyv, pár képpel igyekszünk ezt alátámasztani. És olyan csemegékkel szolgál, mint a Kazinczy-féle Hamlet-fordítás, vagy A peleskei nótárius, Gaál József 1861-ben bemutatott és sokáig rendkívül népszerű komédiájának szövege, amelyeknek az elektronikus kritikai kiadása az itt megadott linkeken olvasható.

Csokonai Attila

Fráter Zoltán: Magyar irodalom fiataloknak
Holnap Kiadó, 152 oldal, 2900 Ft

Sirató Ildikó: A magyar színjátszás rövid története
Holnap Kiadó, 272 oldal, 3500 Ft

Címlapképen: Kántorné Engelhardt Anna (1791-1854), Székelyné Ungár Anna (1790-1862) és Déryné Széppataki Róza (1793–1872) Marastoni József színezett litográfiáján

(folytatása következik)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/3.ÉS Páratlan oldalA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés