Könyvhét 2021
A Móra Kiadó
öszi újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
A Móra Kiadó <br>öszi újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Könyvhét folyóirat

Csak ne referenciálisan olvasd! – Kukorelly Endre a kortárs regény befogadásáról

Szénási Zsófia - 2021.07.31.

Legújabb könyve, a Cé Cé Cé Pé, avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé, ismét a kommunista diktatúra idejébe kalauzolja olvasóit, de egészen másképp, mint korábban. Bár a történetek ismerősek lehetnek, a megfogalmazás módja, a játékos, térben és időben járkáló, szigorúan számozott szerkezet újabb perspektívából láttatja az eseményeket, és egyfajta rejtvény elé állítja az olvasóit.

– A könyvet olvasva felidéződnek bennem történetek, események a Romból és a TündérVölgyből. Jelenetek a családi legendáriumból, epizódok a kommunista diktatúra idejéből.

– Hozott anyag dolgozik rajtam, írás közben olykor magam is csodálkozom azon, ahogy az elemei keresik a helyüket. Ahogy alakul, és megtalálja a végső formáját és helyét. Szoktam mondani, hogy ezzel szórakoztatom magam, bár sokszor úgy érzem, azok szórakoznak velem. A kiszámíthatatlanság. Van valami rímszerű ismétlődése azoknak a motívumoknak, amelyek már egyszer megjelentek. Nem a sztori érdekel – bár számomra érdekes a sztori –, hanem a formába öntésük. Azt gondolom, ha élvezem, az olvasó is talál benne élvezetet.

– Szokás szerint a számozással bűvészkedsz a könyvben, de talán minden eddigit felülmúlóan. Római számmal jelölöd az adott évet, és a fejezeteket, majd fejezeten belül a számítógépes programnyelvhez hasonló módon az egyes történeteket, valahogy így: 2.0, 2.1, 2.3 stb. Ezek a párhuzamosan futó szálak aztán hol összecsengenek, hol széttartanak. Egy nagyobb korpuszból szabdaltad ki a rövid szövegrészleteket, vagy eleve így írtad meg azokat?

– Kilenc fejezetből áll – a kilences számot más könyveimnél is használom – minden fejezetet egy-egy római számmal jelzem, az utolsó számjegyet kissé elkülönítve és „nagyítva”: MCMLX I, MCMXL II stb, Egy (K) elnevezésű figura és családja-környezete történetei 1942 és1989 között. Nem lineárisan halad, 1961 után 1942, aztán 1973, 1964, és így tovább, a fejezetekben sem csak az adott évhez rendeltek találhatók. Ugrál térben és időben, a sztorik ellenpontozzák egymást, ez a prózai szerkezet pedig másféle olvasási stratégiát ajánl, mint amit a 19. századi regényeken felnőve, azon szocializálódva megszoktunk, Te is, én is. „Anyanyelvi szinten” olyan jellegű struktúrákat tudunk olvasni, ahogy Jókai csinálta, vagy Tolsztoj az Anna Kareninában – kedvencem egyébként –, mert ezt kaptuk gyerekkorunkban. Ha innen nézve túl sok, túl furcsa az, ahogy szerkesztek, azt megértem és akceptálom. És sajnálom. Sokan a kortársaim közül is régi mintákat alkalmaznak mai viszonyokra turbózva, és én is szívesen és könnyen olvasok 19. századi poétikákat, de úgy írni – az untat és fáraszt. Egyszerűen nem érzem hitelesnek.

– Kicsit vitatkoznék veled: szerintem az időközben felnőtt, számítógépen szocializálódott korosztályoknak éppenséggel jobban fekszik a rövid, töredezett, időben előre-hátra ugráló történetmondás, mint az ezer oldalon át lassan hömpölygő nagyregény. A filmekben, videókban, internetes felületeken a rövid, gyorsan váltakozó, lényegre törő tartalmakhoz szoktak hozzá.

– Talán így van. Húszegynéhány éve tartok kreatív írás kurzusokat, fiatalokkal dolgozom, tapasztalok hasonlókat. Meg merevséget is, ez így természetes. A tanítás amúgy engem legalább annyira inspirál, mint amennyire – reményeim szerint – én inspirálom őket. Mindenkinek szüksége van arra, hogy kívülről, „hidegen” nézzenek a munkájára. Legnagyobb bírám a húgom, aki nem szakmabeli, szinte mindent elfogadok abból, amit javasol. Egyedül csinálod, aztán egy jóakaratúan szigorú társaság közé ereszted, ez több mint hasznos. Ha megkísérled a másikat, a másságot megismerni, ezzel saját magad megértése felé lépsz, ez a hermeneutika egyik alapja. Arra szoktam figyelmeztetni mindenkit – magamat is –, hogy ilyenkor csöppet sem szabad a saját álláspontot védelmezni. Így mindenféle visszajelzés hasznosul, még az ad hominem, a gonoszkodó is.

– A regényben nemcsak (K) a főhős, de az édesanyja, katonatiszt édesapja, és a húga is fontos szereplők. Ők nyilvánvalóan megfeleltethetők a családodnak, még ha a hozzájuk kapcsolódó cselekedetek és történések részben fikciók.

– Mikor annak idején az egyes szám első személyben írt TündérVölgyet odaadtam anyukámnak, kissé indignáltan közölte, hogy semmi sem stimmel benne. Tudta, hogy nem életrajzot írtam, mégsem tudta nem úgy venni. Normális, hogy referenciálisan olvasunk, művér csorog, mégis félsz, ha horrorfilmet nézel. A legszigorúbb történeti munka is puszta narratíva: amit tárgyaz, az volt valahogy, de senki narrátor sincs az igazság a birtokában. Még ha bizonyos nevekre és történésekre egyesek ráismerni vélnének is, ez a könyv végképp nem önéletrajz, aki úgy olvassa, ne is olvassa.

– Pillanatképeket kapunk a kommunizmus évtizedeiből: egy deklasszálódott család mindennapjaiból, társasági életéből, a Szondy utca és környékén eltöltött gyermekkorodból.

– Nem hiszem, hogy bárki ebből a könyvből ismeri majd meg, mi volt „akkoriban” a világban meg a VI. kerületben. Valamit biztos megismer persze, és remélem, hogy örömet fog okozni neki az, ahogy a szöveg megy előre. És vissza. Ide-oda.

– Van egy erős „német vonal”, a berlini Fallal a centrumban – nyilván a családi vonatkozások miatt is. Meg távolabbi kapcsolódási pontként egy ókori görög mitológiai vonal.

– A német motívum fontos számomra, főként kulturálisan. Az istenek és emberek ügyeiben „élő, helyszíni közvetítést” folytató Hermész figurája pedig nagyon izgatott.

Szénási Zsófia

Kukorelly Endre: Cé Cé Cé Pé avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé
Kalligram Könyvkiadó, 304 oldal, 3500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: