Péterfy-Novák Éva új regénye, Az apád előtt ne vetkőzz témája a mai napig kibeszéletlen Magyarországon: a gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzusok. A regényben feldolgozott két párhuzamosan futó történet között szoros a kapcsolat – általuk ráébredhetünk, mennyire ismétlődnek bizonyos mintázatok az effajta cselekedetekben.

– Már az is nehézséget okoz, hogy milyen szóval illetjük ezt a jelenséget és az elkövetőt.

– Szerintem a nagypapa egy olyan pedofil, aki ugyanakkor képes társadalmi kapcsolatokat létesíteni, barátai vannak, a munkatársai is, akik tisztelik, szeretik. Van humora, szeret játszani, dolgozni… az ő esetében a pedofília nem egy összetett kórkép része.

– A könyvből úgy tűnik, hogy a pedofíliát átörökíti az ember.

– A statisztika azt mondja, hogy a pedofilok körülbelül fele valamilyen hozott minta alapján működik. Ebben a könyvben ez átível egyik generációról a másikra, de nem mondanám azt, hogy öröklődik. Egy tanult minta, amelyből a nagyapa nem tud kitörni. A regény írását megelőzően számos interjút készítettem áldozatokkal, így aztán sok történetből kellett kiválasztanom, hogy milyen típusút írok meg. Úgy döntöttem, hogy jelentős szerepet szánok az mintaismétlésnek. Nem mentegetni próbáltam a nagyapát, hanem próbáltam bemutatni, hogy milyen módon alakulhat ez ki.

– Az is nehéz kérdés, és én nem tudom eldönteni, hogy annak, hogy a nagypapa abúzálja az unokáját, ki van a tudatában. Nem tudom eldönteni, hogy például nagymama tudja-e.

– Ez maradjon az egyik rejtély, amivel az olvasónak kell dolgoznia.

– A nagynénje biztos, hogy tudja. De hogy a kislány édesanyja tudja-e, szintén nem eldönthető.

– Az anya kap a nővérétől egy mondatot – ez lett a regény címe –, amit ő átad aztán a saját gyerekének. Én magam sem vagyok benne biztos, hogy az anya tisztában van-e azzal, hogy itt nem az apától kell óvakodni. Szándékosan lebegtettem ezt egy kicsit. Ha mindent kifejtek, ha mindenre megadom a választ, akkor nincs dolga az olvasónak.

– Az is kérdés, hogy ha nem tudja, akkor esetleg nem arról van-e szó, hogy nem akarja észrevenni. A szemet hunyás és az elhallgatás jelenléte az egész problémakör fontos része.

– Jelzések vannak rá, hogy akár tudhatta is, főleg a nagymama. Hogy valójában tudta-e, valójában látta-e, valójában észrevette-e – ez nem derül ki. Nyilván az ember nehezen tudja elképzelni, hogy nem. Próbáltam a szájába adni olyan mondatokat, melyek utalnak rá, hogy igenis tudhatja. De ez mind mintha. Bizonyos dolgok nincsenek kimondva, de nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk erről a témáról. Körülbelül minden negyedik családban előfordul abúzus – a statisztika szerint minden ötödik családban, de óriási az elhallgatás, meg sem lehet saccolni, mekkora.

– Nagyon fontos, hogy a könyv felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire gyakori a szexuális bántalmazás, illetve arra is, hogy a mintázat ismétlődik.

– Természetesen erre vonatkozóan sincsenek vizsgálatok vagy adatok, mert ha valaki lebukik, valószínűleg nem fogja elmondani, hogy vele is ugyanezt csinálta valaki, mert azzal bevallaná amit tett, és az elkövetők nagyrészben tagadásban vannak.

–A nagypapa történetéből meg is értjük, miért követ el abúzust. Ha megbocsátani nem is lehet, de megérteni a motivációit igen.

– Meg nem lehet szeretni őt, megbocsátani sem lehet neki, de meg lehet próbálni, igen, megérteni. Ha nem is felmentést adunk, de megértést mindenképp érzünk. A célom az volt, hogy valamennyire pislákoljon bennünk, hogy nem véletlen, amit az unokájával csinál.

– A titok különleges mázzal vonja be az egészet. Miközben groteszk módon a kislány fél attól, hogy kiderül, hogy a nagyapja őt folyamatosan abúzálja.

– Igen, fél, mert akkor elveszti a kitüntetett szerepét. Ha lebuknak és ez nem lesz tovább, akkor mi lesz vele. Ki figyel őrá akkor? Senki nem figyel rá különben, mintha nem is lenne. Egyedül a nagyapa szereti – ő úgy érzi legalábbis. Szeretetnek lehet-e nevezni azt, amikor a másik testét használja valaki? És a másikon erőszakot követ el? Én inkább azt mondom, hogy egy torz szeretetnyelvet használ, mert ő csak ezt tudja, ezt ismeri.

– A könyv végén mintegy „feloldozást” kapunk, megoldási lehetőséget. Hogy hogyan lehet kitörni a szexuális erőszak továbbörökítésének spiráljából.

– Igen, és ehhez az unokának rá kellett jönnie, hogy mi történt vele, ami szintén nem ment könnyen, hiszen sokáig hárította az egészet, hasított. A tudata nem akart tudomást venni a történtekről. Nem tud mást tenni, mint tagadni. Belehalna, ha magára engedné ezeket az emlékeket. Erről is szól ez a történet, hogy meddig lehet tagadni, meddig lehet hasítani. Katarzis kell hozzá, hogy azt mondja, hogy tényleg nem volt rendjénvaló, ahogy a nagypapa viselkedett velem és megpróbálok segítséget kérni.

– Bizonyos szempontból ez egyszerű eset, mert Eszternek nem születhet gyereke. Az örökbefogadásból ki lehet hátrálni. De ha az embernek saját gyereke születik?

– Akkor hogy szakítja meg ezt a spirált? Meddig megy ez? És meddig lehet visszavezetni? Mi van akkor, ha sokadíziglen folyik? Nincs válasz. Csak kérdések maradnak.

Jolsvai Júlia
Fotó: Szabó J. Judit

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz
Libri Kiadó, 212 oldal, 3499 Ft