Beckett, az irodalom hekkere
Laik Eszter - 2018.07.17.
Samuel Beckett: Ekhó csontjai
A Beckett képei című, magyarul 2006-ban megjelent szöveges fotóalbum címlapjáról egy Lennon-szemüveges, Bowie-frizurás „popsztár” néz le ránk. Meglepően 21. századi arc. Talán Samuel Beckett sem sértődne meg e blaszfémikus hasonlaton, hiszen miért ne tekinthetnénk az ír mesterre a klasszikusoknak kijáró tisztelet mellett mint az irodalom sziporkázósan szellemes médiahekkerére? A magyarul most frissen megjelent Ekhó csontjai című posztumusz elbeszélése épp ezt a vonását erősíti.
2006-ban egyébként születésének századik évfordulójára az Európa Könyvkiadó az író több halhatatlan művét is megjelentette. Így az életműben a legfőbb helyet elfoglaló Molloy – Malone meghal – A megnevezhetetlen trilógiát. Az 1951-ben megjelent Molloy című regény középpontjában a keresés és az emlékezés áll; két, egyes szám első személyben előadott monológot olvasunk: az anyját kereső címszereplőét, aki elveszetten bolyong városban és vidéken, illetve az ő keresésére küldött magánnyomozóét, Moranét, akivel épp csak elkerülik egymást. A Malone meghal egy ágyhoz kötött, lebénult öregember története, aki mesékkel és kitalált történetekkel szórakoztatja magát, miközben várja a halált. A megnevezhetetlen egy nehezen körülhatárolható „óriástudat” monológja, amelyben a testek már szinte teljesen elvesznek, végtagok nélkül jelennek meg, épp a testrészek hiánya reprezentálja őket. A megnevezhetetlenben egyébként nemcsak a trilógia két regényelőzménye, de Beckett korábbi műveinek szereplői is felbukkannak. A regényt „a kétségbeesés és a rémület feneketlen mélységeibe való alászállásként” szokták jellemezni, s mint ilyen, kifejező esszenciája Beckett egész életművének.
Szintén a centenáriumi év apropóján jelentek meg újra Beckett drámái egy kötetben, amely a legnagyobb, s egyben legismertebb színpadi művek mellett – Godot-ra várva, A játszma vége, Ó, azok a szép napok! – tartalmazza az író életében meg nem jelent Eleutheria című drámáját is. Érdekes, hogy az abszurd dráma alapműveként számon tartott, és a Beckett világhírnevét megalapozó Godot-ra várva (1952) című színművét a nagyközönség hosszú ideig alig ismerte, ahogy Beckettet is sokáig csak az irodalmi elit „fogyasztotta”.
Megjósolható, hogy a most megjelent Ekhó csontjaira ez fokozottan igaz lesz, hiszen e fergeteges irodalmi játék, amely Mihálycsa Erika kitűnő fordításában kerül az olvasók elé, csakis „hozzáolvasással” értelmezhető. Az Előszó szerencsére alaposan eligazít bennünket a mű keletkezéstörténeti labirintusában. Az Ekhó csontjai című alkotás egy 1934-ben megjelent novellafüzérből maradt ki, mert a kiadó nem vállalta a publikációját – „az emberek elborzadnának, tanácstalanok és zavarodottak lennének, és nem nagyon érdekelné őket, hogy borzadályuk okait elemezzék”, állt az érvelésben –, a címet Beckett később egy verseskönyvébe forgatta vissza. A Meglehetősen jó nőkről álmodom című regény részleteinek felhasználásával megírt tíz elbeszélés első darabja a magyarul is megjelent Dante, homár. Ebben tűnik fel először az Ekhó csontjai főhőse, Belacqua, akinek alakját Beckett Dante Isteni színjátékából kölcsönözte, ahol a lustaságáról ismert lantkészítő mester tétlenül hever embriószerű pózban a megváltás reménye nélkül. „Testvér, mit érne itt fellebbre lépni? / Úgysem engedne vezeklésre mennem / Isten madara, ki a kaput védi” – mondja a Purgatóriumban a várakozás szikláján Belacqua, aki Beckett prózai komédiájában immár egy fal tetején ül és szivarozik. Már a dantei hős is rengeteg irodalmi képzettársítás felé nyit utat, de Beckett műve hemzseg az irodalmi utalásoktól (a „visszhang csontjai” képet is Ovidius Metamorfózisából kölcsönözte) Szent Ágostontól Joyce-on át Ezra Poundig és hosszan sorolhatnánk. Nem beszélve a csavaros szójátékoktól, melyek átültetései kapcsán ismét említsük meg Mihálycsa Erika sziporkázó megoldásait („Bőszen nekifarolt ülepe ikerpajzsának két fesztelen pajzsdudorával”; „Fel vagyok hangolva – mondta Belacqua –, egy pillanat és elpattanok.”). Az értelmezést segíti a szöveghez kapcsolt szótár, amelynek forgatása önmagában is szórakoztató, és egy kicsit megmártózhatunk általa a becketti észjárásban és humorban. (A Baby Austen például a tömegautó és az angol írónő nevének összevonásából keletkezett, vagy az aggszűzre utaló anilis szűz kifejezésben ott lapul az anus szó.)
A kisregénynyi novellában a főhős először egy prostituáltnál vendégeskedik, majd egy gróf próbálja utódnemzésre rávenni, később egy struccal valcerozik (ismét szójáték: a Strauss név struccot jelent), végül önnön üres sírját keresi fel. Beckett szereplői között pingpong labdaként pattognak a mondatok, sokszor csupán hangzásbeli asszociációk vezetnek át az újabb játékos, ám annál mélyebb utalásokkal átszőtt gondolatokhoz, s így gördül a szöveg a – talán már ismerős – végkifejlet felé: „Így megy ez ezen a földön.”
Az Ekhó csontjai először nyolcvan évvel megszületése után, 2014-ben jelent meg, s most magyarul is kézbe vehetik az olvasók ezt a kis kuriózumot, amely biztosan nem tömegek olvasmánya lesz, de az ínyenceknek igazi szenzációt ígér.
Laik Eszter
Fotó: Roger Pic – Wikipédia
Samuel Beckett: Ekhó csontjai
Európa Könyvkiadó, 112 oldal, 2290 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával