Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar oszlopos tagja könyvet írt: novellákkal teli könyvet, boldogságról, szomorúságról, emberi bölcsességről. De talán mégis elegendő csak annyit mondani, hogy magáról az életről szól a Miért távolodnak a dolgok? című kötet. Erről beszélgettünk az íróval.

- Mikor, hogyan jut eszébe egy zenésznek könyvet írni?

- Igazából, be kell, hogy valljam, nem az én ötletem volt, hogy könyvet írjak, hanem Karafiáth Orsolyáé. Ő volt az, aki egyszer réges-régen megkérdezte tőlem, hogy nekem miért nincsen még saját kötetem, mert ő valamiért azt gondolta, hogy van. Ezzel a beszélgetéssel kezdődött akkor minden. Lehet csak azért, mert úgy néztem ki, mint akinek van már kiadott könyve, vagy kellene, hogy legyen. Végül aztán innentől elkezdtem összeszedegetni, amiket addig hébe-hóba írtam. Céltudatosabban alkottam, gyűjtögettem a novelláimat, habár írni mindig is írtam. De soha nem volt koncepció az, hogy én ki is adjam az írásaimat. Azt hiszem, csak magamnak írogattam.

- Most már íróként is látja magát: hogy érzi a zenében, vagy az írásban tud kifejezőbb lenni?

- Ez egy nagyon furcsa dolog: alapvetően el lehet mondani, hogy nagyon hasonló a két eset, ugyanakkor pedig azt is, hogy nagyon különböző. Önkifejezés szempontjából legfőképpen. Én, azt hiszem nem titok, hogy elég sokféle módon fejezem ki magamat, az érzéseimet, elképzeléseimet: nem csak zenében, hanem filmben is, foglalkozom forgatókönyvírással és dalszerzéssel is. Továbbá úgy érzem, hogy ennek az önkifejezésnek a színpadi jelenlétem is a része, hiszen az is egyfajta kreatív önkifejezés, mikor előadóművészként lépek a közönség elé. Szóval összességében szerintem ugyanazt fejezem ki zenében, filmben, és írásban is, hiszen ugyanabból a magból táplálkozik minden egyes művem: belőlem, az én tapasztalataimból, vagy az én bármiféle fájdalmamból, örömömből. De közben mégis, bennem van az az érzés is, hogy a dal is és az írás is más-más dolgokat lazít fel és más dolgokat használ érzelem kifejezésre. Míg például a dal nem annyira részletező, mint az írás, mégis sokkal erősebben fejez ki és kelt érzelmeket, erősebben tud hatni a lélekre. Ezzel ellentétben a szöveg racionálisabb, és hosszabban vezeti bele a közönség, az olvasó elméjét és lényét a teljes káoszba és a teljes őrületbe. Ráadásul mindezt úgy teszi, hogy az ember közben gyakran észre sem veszi.

- Igaz, hogy a novellasorozat főszereplője Toszka, valójában maga az író?

- Ezek a szövegek, vagyis a novelláim elég nagy részben dokumentum-szerű anyagok, tehát valamiképpen maga a valóság, ami nagyon sok fikcióval keveredik. A történetek alapköve így minden esetben megtörtént dolog. Egy percig sem tagadom tehát, hogy több létező, a való világban is élő szereplője is van a könyvnek, és ez az, ami a végtelenségig keveredik az én fantáziámmal. Így persze maga a főszereplő, Toszka személye is sokszor találkozik velem, az íróval. Ebből a szempontból pedig egyértelmű, hogy sokszor az én önéletrajzi dolgaim, a saját véleményem, és szemszögem is megjelenik az egyes novellákban. Végül, hogy egy kicsit még bonyolultabb látszatát keltsem az egésznek, az is el kell árulnom, hogy néha pont azért csavartam még egyet egy adott történeten, mert az már alapjában véve, a valóságban is igen bonyolult volt.

- Kinek, kiknek ajánlaná a kötetét?

- Őszintén szólva: mindenkinek és senkinek se ajánlom a könyvem. Nem vagyok a közönség, így nem tudok az ő fejével gondolkozni. Szóval mindenképpen boldog vagyok és örülök, amikor valaki egyáltalán figyelemre méltat és reagál arra, ami éppen kikerül a kezeim közül. De úgy érzem, hogy a műveim, legyen az dal, vagy írás, valahogyan teljesen privát dolgok a számomra. Persze sarkítva akár, mondhatnám úgy is, hogy elsősorban önmagamnak csinálom, amit csinálok. Aztán ha nekem tetszik, és én ebben élvezetet találok, az már önmagában is jó. Kicsit azt hiszem, hogy családi album-szerűen gondolkozom én erről az egészről: mint mikor egy család évekig önmagát fotózza, csak azért, hogy később, majd öreg korukban megnézhessék magukat. Ilyen vagyok én is. Nem is akarok, és nem is nagyon tudok a közönség fejével gondolkodni, a szemével látni - ám ennek ellenére nagyon örülök annak, ha tetszik nekik az, ami engem érdekel.

- Milyenek az eddigi visszajelzések?

- Úgy érzem, hogy az olvasók ezeknek a novelláknak leginkább az életszagúságát szeretik. Emlékszem, legelőször édesanyámnak mutattam meg az írásaimat - aki sajnos azóta már meghalt – ő volt az első kritikusom, aki majdnem minden novellámat olvasta, és nagyon meghatódott mindegyiken. Dicsérte, nagyon dicsérte, hogy milyen jól vonzzák a történeteimben a szavak és a mondatok egymást, és így a sztorit is magukkal. Neki nagyon tetszett a könyv, nekem pedig nagy öröm volt, hogy ő lehetett az első olvasóm.

Kurcz Orsi

Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok?
Magvető Kiadó, 192 oldal, 2990 Ft