Nemrég jelent meg Lackfi János legújabb könyve, a Száll a kakukk a fészre. A kötet, ahogy már a címe is jelzi, felfogható parafrázisok gyűjteményének. Ezek a sziporkák nagyon sokszor anakronisztikusak, profánok és tabudöntögetőek, épp ez az egyik forrása az üdeségüknek.

– Erősen jelen van mint író a Facebookon, napi gyakorisággal tesz közzé bejegyzéseket, néha aktuális eseményekre való reflexiókat. Ezek az írások is a Facebookon jelentek meg először?

– Igen, a legtöbb valóban ott látott napvilágot. A kötet egy részének még a műfaja is „facebookos”: olvashatjuk a Jézus és tanítványai chatcsoport hozzászólásait, Balassi, Luther vagy Arany blogbejegyzéseit, az eszkimó és az ősmagyar web üzenőfalainak termését, vagy akár a francia szimbolisták, a márciusi ifjak belső webkommunikációját. Számos izgalmas apróság kerül elő a kannás kumisz bolti áráról, a kokárdavásárlási szokásokról, a vizeletből párolt ópiumról, vagy Balassi „csajozós” trükkjeiről.

– Többféle írói magatartás megfigyelhető a Facebookon, van, aki a saját életét tárja a nyilvánosság elé, van, aki vicces képeket közöl, Ön leginkább erős irodalmi igénnyel megírt szövegeket tesz közzé. Ezek az írások újabb olvasókat hoznak?

– Lassan 90000 olvasó követi az oldalt, a múlt héten például 700000 embert értek el a bejegyzések. Ezen én is ámulok, főként hogy az oldalon minden az irodalomról szól. Párbeszédet folytatok a régi költők műveivel, a mai valósággal, a Bibliával, életeket „fotózok” prózában, verseket írok át jelenetté, klasszikusokat „párbajoztatok” rappes szövegeléssel, és persze jó pár dalszövegemet éneklik profi előadók.

– A Száll a kakukk a fészre darabjai meglehetősen nagy kulturális, irodalmi háttértudást mozgósítanak az olvasóban. Ahhoz, hogy megértsük őket, értékelni tudjuk a humorukat, elengedhetetlen ez a tudás. Kiknek szánta őket? Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ma talán nem mindenki rendelkezik olyan beható tudással Arany János életéről, vagy ismeri kívülről József Attila Ódáját, hogy értékelni, érzékelni tudja a folyamatosan sziporkázó áthallásokat, utalásokat, kicsavarásokat, vagy idézeteket.

– Elég sok olvasó hallott azért már ezekről az alapvető művekről, találkozott velük a közoktatásban. A versnek amúgy is jóval több szerelmese van, mint gondolnánk, a neten hemzsegnek az oldalak, ahová ki-ki a saját kicsi kezével pötyögi be kedvenc verseit, régi vagy új költők műveit. Illetve azt tapasztalom, hogy akinél nem friss egy-egy vers élménye, az is értékelni tudja, mikor Pató Pálhoz beállít a rozoga házára éhes ingatlanmaffia. Vagy mikor Petőfi befordul a konyhára, és metoo-ügybe keveredik a tűzről pattant cselédlánnyal. Vagy mikor Ady héjanászolna a vonaton, de az alkohol hatása közbeszól. Esetleg mikor Babits elvonulna kozmikus magányába, de le kell vinnie a szemetet. Ezeket a köznapi helyzeteket felismeri az olvasó, és örömmel üdvözli bennük a szobortalapzatról leugrott nagy költőket. A szövegek hatására jó páran Ady, Petőfi vagy József Attila szövegeire is rákeresnek, s akkor jöhet a műélvezet 2.0.

– Hogy tud ennyire friss szemmel ránézni néhol már elég poros, elfeledett, keveset emlegetett történelmi tényekre, közismert, de az iskolai oktatáson kívül ritkán idézett művekre, mint például a Szeptember végén? Mielőtt nekiáll az írásnak, elmerül a tárgyban, belemerül a szövegekbe?

– Már felnőtt fejjel óriási hatással volt rám, mikor Vörös István kollégámmal elkezdtük írni első közös átirat-kötetünket, az Apám kakasát, melyet azóta két újabb, a Csavard fel a szöveget! és a Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta követett. Felnyílt a szemem, és rájöttem, hogy a sulis verselemzések során sokszor a legfontosabb dolgok nem derülnek ki. Például hogy az Anyám tyúkja vicces köntösben a szomorú aggodalom verse, mellyel a szerző idősödő szüleit félti. Vagy hogy a Himnusz tulajdonképpen kunyerálós vers, Kölcsey úgy nyúzza Istent, mint gyerek az apukáját. Vagy hogy az Altató a növekvő szülői idegesség emlékműve, mikor a gyerek sehogy sem alszik el. És ha már a Szeptember végén szóba került, nos, ez tipikus szerelmes évődés: ugye, akkor is szeretnél, ha fogatlan, vénséges, ragyás, büdös, alkoholista, szenilis volnék vagy ha meghalnék? Elképesztő aha-élményeket okoz, ha egy-egy unásig ismert versnél rájövünk, mi a kulcsa, a legfőbb emberi tétje a szövegnek…

– Van olyan mű is az új kötetben, melyet már egyszer átírt, átdolgozta mai nyelvre, mint például Weöres Sándor Bóbitája, mely az Apám kakasában jelent meg. Min múlik, hogy milyen módon nyúl egy adott műhöz? És hogy dönti el, hogy épp melyikhez nyúl?

– Olyan verseket kerestem, amelyek eléggé beivódtak a köztudatba. Nem ártott, ha volt egy ötlet is, amellyel más fénytörésben tudtam mutatni a szöveget. Emlékszem a pillanatra, amikor rájöttem, hogy hiszen Bóbita lehetne nemzetközi balett-csillag, aki a menedzserét szekálja elkényeztetett óhajaival, szárnyat igézve szegény ember hátára…

– Így a járvány első hulláma után elmaradhatatlan a kérdés, hogy hogyan élte meg a karantént. A fellépések, felolvasások elmaradtak. Több ideje maradt alkotni? Évente általában több kötete jelenik meg. Ez most is így van?

– A karantén-időszakban nem voltak fellépések, de napi kétszer, összesen 165 alkalommal karantén-színházaztam, vagyis élőben jelentkeztem felolvasásokkal a Facebook-oldalamon, ezt időnként sokezer ember követte Ljubjanától Katarig, Zuglótól Sydney-ig, Lübecktől Udinéig, New Jerseytől Székelydájáig. Nagy élmény volt. És rengeteg írnivaló is felgyülemlett, jobbnál jobb felkérések. Nekem az aggodalmak ellenére nagyon áldott volt ez az otthonmaradós időszak.

Jolsvai Júlia
Fotó: Debreczeni Fanni

Lackfi János: Száll a kakukk a fészre
Helikon Kiadó, 3299 Ft