Az élvezetekben tobzódó lemur – Garaczi László beszél stilizált emlékeiről
Mátraházi Zsuzsa - 2019.10.01.
Az olvasót drámai és abszurd részletekkel szórakoztató szándék mellett terápiás célt is szolgálnak az Egy lemur vallomásai sorozat darabjai. Ötödik kötete az 1980-as évek avantgárd értelmiségi világába vezet vissza.
– Hogy jutott el az Egy lemur vallomásai sorozat első kötetétől, a Mintha élnél címűtől a most megjelent ötödikig, a Hasításig?
– Az első kötet, a Mintha élnél váltást jelentett a korábbi könyveimhez képest. Addig jelen idejű szövegeket írtam aktuális benyomásokból kiindulva. A Mintha élnél új nyersanyagforrásként kezeli a múltat, fontos szekvencia a könyvben a főhős kisgyerekkora. A következő rész, a Pompásan buszozunk! az iskoláskorra koncentrál, és klasszikusabb szerkezetű regény. A főhős az életéről mesél egy kerettörténeten belül, ami arról szól, hogy keveredett komoly slamasztikába, és hogy keveredik ki belőle. Talán ez a legismertebb könyvem, volt érettségi tétel, ebből fogy a legtöbb példány. A harmadik lemur-könyvben, az Arc és hátraarcban ez a bizonyos hős a katonaélményeiről mesél. A három évvel ezelőtt megjelent Wünsch-híd című könyv prózaversszerű fragmentumokból építkezik. Felbukkan benne az elbeszélő gyerekkora, későbbi életszakaszai, sőt, az öregségére is előretekint. A mostani Hasítás pedig egyfajta újrakeverése az eddigi eljárásoknak. Szándékai szerint sztorizós, olvasóbarát könyv, mint a Pompásan buszozunk. Felidéződik a gyerekkor, de leginkább ’80-as évekre és a rendszerváltásra fókuszál, a főhős felnőtté válására, énkeresésére, a pályakezdés úgynevezett nehézségeire.
– A két utóbbi könyvben hogy döntötte el, hol veszi fel és hol varrja el a fonalat?
– Ezek a döntések nem tudatos folyamatok eredményei. Több készülő szöveg van a gépemen különböző mappákban. Novellák, töredékek, szövegkezdemények, amelyek tematikai, stiláris okból egymás mellé kerülnek. Három-négy ilyen nagyobb terv is készül párhuzamosan, aztán egy adott pillanatban eldöntöm, hogy melyikre figyelek jobban. Két éve kezdtem komolyabban foglalkozni a Hasítással, ami a 80-as évekre koncentrál. Nekem is fontos ez a korszak, és mintha az embereket is egyre jobban érdekelné.
– Az ilyen identitáskutató könyvhöz nem lehetett elég értelmiségiként a négy fal között írni, hanem korábban az élményeket is be kellett gyűjteni, tobzódni az élvezetekben, lemerülni az élet sötétebb bugyraiba. Ettől lett a Hasítás ilyen életszagú?
– Sok kolléga nem mozdul ki otthonról, mégis nagyszerű könyveket ír. Az ilyen poeta doctus típusú íróval is szükségképpen megtörténnek a kataklizmák, szerelmes lesz, meghalnak a szerettei, átél történelmi sorsfordulókat, szakmai nehézségei támadnak, szikkadt a molnárka a könyvtári büfében. Bármiből lehet írói nyersanyag. Kétségtelenül a ’80-as évekre esett életem egyik intenzív időszaka. A könyv megpróbálja az akkori budapesti avantgárd és underground szcéna szélsőséges kreativitását és önpusztító őrületét érzékeltetni. Az elbeszélő srác ezzel a rockandroll világgal ismerkedik: bulik, csajozások, koncertek. Azt hiszem, a szöveg nem állítja az olvasót különösebb nehézségek elé, bár azért egy-két kis trükköt elrejtettem benne.
– Milyen trükköket kell keresni?
– Nem kell keresni, nélkülük is működik a dolog. Arra törekedtem, hogy a szöveg intenzív legyen, éles, vicces, drámai. A szerkezetet az alaptörténet és motívumrendszer egységesíti. A főhős hat-hétéves korában egy pszichológusnak elmeséli, mi történik majd vele, milyen életet fog élni. Lehet, hogy a könyv ennek a kisfiúnak az egymás utáni ülésekben vizionált „jóslata”.
– Elképzelem, hogy ül a számítógép előtt, előás a tudatalattijából emlékeket, amelyeket írói fantáziájával dúsít, és ezek némelyike többször visszatér a lemur-könyvekben. Tudja még, hogy az az eset hogyan történt valójában?
– A többször elmesélt történetekhez hozzáadódnak a régebbi változatok. A Hasításban is felbukkan olyan motívum, ami szerepelt korábban, több formában ismerhetjük, hogy veszti el a szüzességét a főhős. Hogy valójában mi történt, az tulajdonképpen mindegy. A cél nem az igazság kiderítése, hanem a megértésre való törekvés. Körözés a téma fölött. Ez terápiás értelemben is hasznos lehet. A laktanyai élményeim húsz évvel később is kísértettek álmaimban, akkor szűntek meg, mikor megírtam az Arc és hátraarcot. A ’80-as évek elég vad, sűrű időszak volt sok katarzissal és traumával. Semmi nem egészen úgy történt, ahogy a könyvben megírtam, de próbáltam ezt a privát emlékmezőt úgy becserkészni, hogy másnak is érdekes legyen. És nem mellékesen hátha én is eljutok valamilyen nyugvópontra.
– Ezzel kapcsolatosan is rémálmok gyötörték?
– Az túlzás, de tényleg sok marhaságot csináltam akkoriban, különösebb skrupulusok nélkül kísérleteztem magammal és a világgal. És persze az a kérdés is felmerülhet, hogy nem kellett volna-e következetesen végigjárnom azt az utat. Mondjuk akkor nem biztos, hogy itt beszélgetnénk.
– Regényei visszatérő terepe a Városliget. Hogy viseli a zöldterület felsejlő jövőjét, aki ennyire kötődik ehhez a városrészhez?
– Nem ördögtől való gondolat, hogy az elhanyagolt parkot fel kell újítani. Ugyanakkor nehéz nem gyanakodni, hogy a gigaberuházás igazi célja pénzek mozgatása. Meg van ez a fura mánia, hogy minél kevesebb fa, minél több kő. Mintha félnének, hogy az erdőben el lehet bújni. Vagy valami ősi rettegés attól, ami természetes. Az sem tetszik, ahogy a ligetvédőkkel bánnak, részt is vettem néhány tüntetésen. A liget megérdemli a törődést. Fantasztikus lehetőség, hogy egy gyönyörű város egy ilyen központi fekvésű és nagy hagyományú zöldterülettel rendelkezik. Követem a fejleményeket. Meglátjuk, mi lesz.
Mátraházi Zsuzsa
Garaczi László: Hasítás
Magvető Kiadó, 160 oldal, 2999 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával