Az átváltozás csodája – Bródy Vera bábtervező önéletrajzi könyve
Szénási Zsófia - 2016.10.17.
Hegedűművésznek szánták, ő maga hol balett-táncosnő, hol dzsesszkarmester szeretett volna lenni. Ugyanakkor gyermekkora óta érdekelte a rajzolás meg a fúrás-faragás, és színészetet is tanult. Végül nem lett sem színésznő, sem hegedűművész, sem festő, ellenben egy olyan szakmának lett elhivatott művelője, amiben a zene, a képzőművészet és az irodalom egyaránt helyet kapott. Bródy Vera bábosként és bábtervezőként minden irányú tehetségét kiélhette. 1960 és a rendszerváltás között tervezett az Állami Bábszínház (ma Budapest Bábszínház) számára bábokat, a jól ismert, klasszikus történetek mellett olyan, azóta klasszikussá vált meséket és figurákat, mint Csalavári Csalavér, Misi Mókus, a Mi újság a Futrinka utcában? című mese, illetve az akkori köztelevízió részére elkészítette Mazsola és Tádé és a Varjúdombi mesék figuráit. A felnőttek számára készült bábdarabok közül, a nemzetközi porondot is megjárt történetekből ő tervezte például A fából faragott királyfi vagy a Szentivánéji álom bábjait. Közben férjhez ment, elköltözött Franciaországba, de még hosszú éveken át visszajárt Magyarországra dolgozni. A most 92 esztendős bábtervező a napokban megjelentetett egy önéletrajzi kötetet, melyben fontosabb bábok fotói és illusztrációi is helyet kaptak. Az idős alkotó franciaországi otthonából iderepült a könyvbemutatóra, de technikai okokból mégsem ott, hanem a modern idők kedvenc kommunikációs csatornáján, a neten készült az interjú.
Szentivánéji álom, 1980. április 21. Hermia és Demetrius |
Szentivánéji álom, 1980. április 21. Lysander és Heléna |
Misi Mókus vándorúton, 1961. szeptember 24. Misi Mókus |
A Misi Mókus vándorúton részeg mackója |
- Olvasva a könyvét, olyan, mintha a történelemben járnék, mintha egy színháztörténeti kalauzt olvasnék, csak a hangvétel személyesebb, tele van apró, színes történetekkel, ugyanakkor a visszaemlékezésekből összeáll egy korrajz, és a magyar bábjátszás kitüntetett időszakának a története. Hogy került a bábok közelébe?
- Életemben először már felnőtt koromban mentem bábszínházba. A Budapesten tartózkodó, világhíres orosz bábművész, Szergej Obrazcov társulatának előadása volt az első színházi élményem. Ez a színház egy egész nemzedéknek lett mintaképe, sokat tanultam belőle én is. Az est életem egyik meghatározó élménye volt. Kiváló színészek játszottak a társulatban, a színészeket nemcsak megcsodáltuk, de rengeteg technikai fogást tanultunk tőlük. Az előadás elkápráztatott, a végén az egész közönség állva tapsolt. Azonban ami engem legjobban megkapott, hogy amikor a színészek kijöttek a paraván elé, kezükön az aprócska, élettelen "babákkal", úgy tűnt nekem, hogy hasonlítanak az előbb látott "színészekre". Vajon mi történt? Hiszen én valóságos, „élő” figurákat láttam az előbb. Mikor a nagy csodálatból felébredtem, elhatároztam, hogy ennek a csudának utánajárok. Hát így kezdődött.
- Egy nagy kort idéz fel az Állami Bábszínház életéből, olyan mára klasszikussá vált alkotókkal, mint Szilágyi Dezső, Szőnyi Kató, vagy Koós Iván, akik alapvetően átformálták mindazt, amit addig a bábszínházról gondoltak szakmai körökben, és akikkel ön több évtizeden keresztül együtt dolgozott. Tisztában volt-e vele, hogy amit csinálnak, az egyfajta forradalom?
- Azt hiszem, egyikünknek sem jutott eszébe, hogy mi forradalmat csinálunk a bábjátszás terén! Mi csak dolgoztunk! Éjt nappá téve, a szó szoros értelemben, mert sokszor éjfélig vagy akár hajnalig is ment a munka. Sorra megismerkedtünk a különféle nemzetek bábjátékosaival. Jöttek hozzánk csehek, lengyelek, oroszok és nekem úgy tűnt, ők többet tudnak a bábjátékról, mint mi. És miért? Talán, mert náluk a bábtársulatok folyamatosan működtek, míg nálunk kihalófélben volt a műfaj. Mindenkitől tanultunk valamit, új gondolatok születtek, anélkül hogy utánoztuk volna őket. Különben is a forradalmiságot a közönség dönti el, avagy az esztéták! Az azonban bizonyos, hogy a híres zeneszerzők (Bartók, Kodály) alkotásaira írt és kivitelezett darabjaink akkoriban forradalminak számítottak. A salzburgi zenés bábszínházon kívül nem volt, tudomásom szerint, ilyen jellegű színház. A műfaj forradalmiságát igazolta, hogy Japántól Európán át Amerikáig mindenhol óriási sikere volt. És azt gondolom, hogy ez nem véletlen. Mert mozdulat és zene oly közel álltak egymáshoz, hogy talán először a bábjátszás történtében egyenrangúnak számítottak.
- Mit szeretett a bábkészítésben, mi vonzotta benne?
- A bábkészítésben, valamint a tervezésben az átváltozás csodáját szeretem. Hogyan lesz a halott anyagból élő bábu, mennyi átváltozáson megy át, míg végre ember, állat vagy képzeletbeli figura lesz belőle.
- Voltak kedvenc figurái?
- Nem hiszem, hogy volt kedvenc figurám. Azaz minden darabban voltak kedvenceim. Amikor terveztem, mindegyiket szeretni kellett, hogy aztán a nézők is megszeressék őket. Azt azonban elmondhatom, hogy boszorkányokat nagyon szerettem tervezni.
- Van-e különbség a gyerek és a felnőtt közönség részére készített bábuk tervezésében és kivitelezésében? Melyiket szerette jobban csinálni?
- Sem a kivitelezésben, sem a tervezésben nincs különbség. Viszont minden darabban voltak olyan figurák, amelyeket tervezőnek és kivitelezőnek alaposan meg kellett fontolni. Amikor Bartók A fából faragott királyfi című művéhez kellett terveznem, nagyon megijedtem, mondván, hogy jövök én ahhoz, hogy Bartók zenéjét ábrázoljam. Miután Szilágyi Dezső igazgatónak elmondtam a kétségemet, a válasza ez volt: „Csinálja úgy, mintha gyerekeknek tervezne!” Igaza volt. Tulajdonképpen nincs olyan nagy különbség gyerek és felnőtt között. Azt szoktam mondani, hogy a különbség annyi, hogy a gyerek hamarabb érzi meg, hogy mit kell csinálnia, hiszen még közel van a játékhoz és a fantázia világához, míg a felnőtt azt is a fejével akarja megoldani, ami nem lehetséges. Franciaországban tanítottam felnőtteket és gyerekeket, ezt tehát a gyakorlatból tudom.
- A bábszínház többször járt francia fellépéseken. Így ismerte meg a férjét? A 60-as évek végén férjhez ment és kiköltözött Franciaországba, de a továbbiakban is Magyarországon dolgozott, számos produkció létrehozásában részt vett. Ez nyilvánvalóan kivételezett helyzet volt akkoriban.
- A férjemet a bábszínházban ismertem meg. A Francia Intézet igazgatója lévén meghívót kapott, mint minden konzulátus, a nagy bemutatókra. A diplomaták állandó látogatói voltak a színháznak, innen az ismeretség. Kivételezett helyzetben voltam, mert a színház megkérte a prominens döntéshozókat, hogy adjanak nekem konzuli útlevelet. Ezzel kikerültem a vízummal járó hercehurcát. A színház meg akart tartani, és így megkönnyítette a jövés-menést.
Bródy Vera és Szilágyi Dezső |
- Szakmai szempontból minden vágya kiteljesedett hosszú pályafutása során, vagy maradt önben hiányérzet?
- Természetesen voltak vágyaim, amik nem teljesülhettek, de ki az, aki minden vágyát megvalósíthatja? Viszont álmodhatok róla, hiszen alig vagyok kilencvenkét éves, és ha most nem, akkor az égi bábszínházban megcsináljuk a kollégáimmal.
Szénási Zsófia
Bródy Vera: A bábtervező mesél
Móra Könyvkiadó – Országos Széchényi Könyvtár, 248 oldal, 4999 Ft