Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Az Alföld bűvöletében – Léka Géza szerkesztő Kiss Benedek kötetéről

Szepesi Dóra - 2020.05.26.

Kiss Benedek Kossuth-díjas költő nemrégiben megjelent verseskötetének címe: Mi közöm hozzátok, emlékeim. Nagyon izgalmas ez a tematikus kötet! Miért döntöttek úgy, – ahogyan az alcímben is jelzik –, hogy „az Alföld bűvöletében” állítják össze ezt a könyvet? – kérdeztem Léka Géza szerkesztőt.

– A földrajzi hely jelen esetben nem egy tetszés szerint kiválasztott és megénekelni vágyott tájegység, hanem az Akasztón született költő szülőföldje, gyermek- és ifjúkorának, szellemi berendezkedésének, szocializációjának színtere, ha úgy tetszik, egyfajta szellemi ujjlenyomata, így a közel hat évtizedes költői életmű egyik központi része. Költészetében ez a vonal természetesen mindvégig jelen volt, de most először kap ilyen erős hangsúlyt, amikor ez a sajátos motívum immár idős kori, kései emlékezetével gazdagodva nyújt teljes képet a tájhazához mindvégig erősen ragaszkodó költő kötelékeiről. Ahogy a kötet ajánlásában fogalmaztam: a hetven verset tartalmazó válogatás minden korábbinál egységesebb szerkezetben vall a szűkebb pátria személyiségformáló forrásvidékének mélységeiről, morális és megtartó erejéről, útmutatásairól; egy a természeti és társadalmi környezetével egyaránt harmóniában élő lírikus belső békéjének fundamentumairól.

– Hogyan formálódott a tartalom?

– A tartalom a több mint három évtizedes barátság és a belőle fakadó bizalom jegyében formálódott, hiszen az a megtiszteltetés ért, hogy a kötetbe szánt versek kiválasztásában teljes egészében szabad kezet kaptam. Bence könyvei kivétel nélkül ott sorakoznak a könyvespolcomon, ám ezúttal még ennél is hathatósabb segítség állt a rendelkezésemre, hiszen a családi archívumnak köszönhetően – amely a költő feleségét, Kiss Katit, és az ő odaadó gondoskodását dicséri – elegendő volt egyetlen „adatbázis”, az a több száz verset tartalmazó dosszié, amelynek minden darabja az Alföld bűvöletében fogant. Ezek közül választottam ki azt a hetvenet, amelyek hozzám talán a legközelebb állnak, ilyenformán talán elmondható, hogy ha a mögöttük föltűnő arcért nem is, de a fényviszonyokért és a fókuszálásért már engem terhel a felelősség.

– „Mi közöm hozzátok, emlékeim” – ez egy elég talányos cím! Kifejtené egy kicsit bővebben?

– Egy verseskötet címe, annak esetleges „talányossága” nem választható el a líra képekbe, és egyéb költői alakzatokba, kifejezőeszközökbe oltott beszédmódjának összetettségétől. Csak emlékeztetni szeretnék, hogy már Weöres Sándor is felhívta rá a figyelmet: vigyázat, nemcsak az ember olvassa a verset, a vers is olvassa az embert! De Nagy László is szóvá tette, ne kérje rajta senki számon az egyszerűséget, a közérthetőséget, hiszen ki merné állítani, hogy az életünk e két fenomén távozása után a fokozatos egyszerűsödés felé tartana. Annak tehát semmi értelme, hogy mindenáron megpróbáljunk föl-fölnyúlkálni a költészet magasába, és amiket ott esetlegesen elérünk, azokat megpróbáljuk onnan lerángatni, és a hétköznapok nyelvén közvetíteni. A költészet háborítatlan közegében ennek éppen az ellenkezője játszódik le, amikor a verstörténések által követhető nyomon az a különleges szellemi folyamat, amelyben a főcímül választott gondolat lépésről-lépésre összeáll, értelmet nyer, és végül artikulálódik. A Mi közöm hozzátok, emlékeim esetében is végig kell tehát haladni azon az úton, amely a szülőföld ténye, földrajzi helye és a kötet címe között feszül. Akinek ez sikerül, nem kétséges, hogy elnyeri méltó jutalmát.

– A verseket a szintén Kossuth-díjas Orosz István grafikái gazdagítják. Hogyan dolgozott együtt a két alkotó? Hogyan válogatták a képeket a szövegekhez?

– A rajzok leginkább a versbeszéd vizuálisan is megközelíthető hangulatához igazodva, az Alföldi táj általános ihletettségében készültek, azaz nem kötődnek egyetlen konkrét vershez sem, de mivel tartalmazzák a miliő összetéveszthetetlen attribútumait, így bármelyikük mellé odailleszthetőek. Bátran állíthatom: engem lefegyverzett ez a lépték.

– Remélhetőleg a járvány elmúltával pótlólag megtartják a tervezett könyvbemutatót is a MOM-Kult-ban. Ön, valamint B. Révész László, Nagy Gábor, Orosz István, Papp Zoltán lesznek majd az est közreműködői. Mit tudhatunk a programról?

– Kötetlen, baráti beszélgetést képzeltünk el, amelyben részleteket vetítenénk a B. Révész    László által rendezett és a Magyar Művészeti Akadémia által jegyzett, a „Pályámat     megfutottam…” című Kiss Benedekről készült portréfilmből, és persze verseket is hallgatnák a különlegesen szenzitív előadó, Papp Zoltán színművész közreműködésével.

Szepesi Dóra

Kiss Benedek: Mi közöm hozzátok, emlékeim
Hitel Könyvműhely, 152 oldal, 3200 Ft
A kötet megjelenését az NKA támogatta

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés