Ben és Holly
apró királysága
Mélytengeri Mentőcsapat
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Ben és Holly <br> apró királysága Mélytengeri Mentőcsapat Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Könyvhét folyóirat

Atipikus kiadó „nem szokványos síneken” – beszélgetés Szondi Györggyel

Csokonai Attila - 2015.02.06.

Nem tudom már, honnan való a kifejezés: „kulturális mindenes”, vagy „egyszemélyes nemzeti intézmény”, de mind a kettő illik Szondi Györgyre, a könyvkiadóra, a lapszerkesztőre, aki tényleg nem tipikusan vezet egy jelentős irodalmi műhelyt. Minden energiáját, idejét és képességét a Napút folyóiratba, a Napkút könyvkiadóba fekteti és – patetikusan fogalmazva – a lelkét is beleadja. Nem túlzok: ugyanis jó pár éve személyesen ismerem, publikáltam a lapban, és náluk jelent meg egy kis (holland-flamand) mesefordítás-kötetem. Rovatvezetőjükkel, Babics Imrével nemrég hosszú interjút készítettem nagy műve, a Gnózis című regényének megjelenése alkalmából, karácsonyi lapszámunkban recenziót írtam Elek Tibor tanulmánykötetéről. Ez az interjú még tavaly, az év legvégén készült. Szondi Gyuri természetesen az ünnepek között is dolgozott az újpesti szerkesztőségben. Többünket izgat a kérdés: hogyan csinálja, csinálják? E rejtély (?) nyomába indultam – íme, nyomozásom eredménye.

‒ Az első feladat: arra kérlek, Gyuri, magyarázd el nekünk, az olvasóknak: hogyan függ össze egymással a Napút, a Napkút és a Cédrus Művészeti Alapítvány. Tudniillik, hogyha az érdeklődő a neten megtalálja a honlapotokat, ott az üdvözlet így szól: „Üdvözöljük a Napút, a Napkút és a Cédrus Művészeti Alapítvány honlapján.” Milyen a viszonyuk lényegileg?

‒ A három között különbséget kell tenni természetesen, egyrészt van egy kronológiailag és jellegében is elkülönülő folyóirat, a Napút. Vele indultunk 1999 elején, már abban az évben 10 tematikus számmal. Most, 2014 decemberében mögöttünk van 160 tematikus szám. Én tervezem a témákat, de időnként teljes váratlansággal valami olyasmi érkezik, amit elfogadunk. Megesik, hogy változik a tematika, mert közbejön valami, a legjobb esetben olyan téma mutatkozik, ritkán, amelyhez céltámogatást kapunk. A Napkút 2003-ban indult, elsősorban könyvkiadással foglalkozik. Egy zavaró momentumtól, egy kedves gáncstól lett ez a neve: amikor beadtuk bejegyzésre a Napút mint kiadó nevet, szembesülnünk kellett azzal, hogy nem sokkal előtte valaki levédte a Napút Kiadó nevet. Akkor ott rögtönözve beletettem egy k-t, létrejött egy új szó, utána pedig a honlapunkon megjelent a mívesnek szánt gondolatsor, valahogy így: Napkút, ilyen fogalom nincs, remélhetőleg a kiadó működése majd azzá teszi. A Napkút legyen fogalom. Ahol a fönn és a lenn, a hideg és a meleg, a fény és az árnyék, a tűz és a víz találkozhat. A folyóiratnak és a kiadónak, amely Kft, ugyanaz az ars poeticája, ugyanaz az otthonadó tágasság. A Napút név legrégebbi szerkesztőink egyikének, Prágai Tamásnak a javaslata volt. Minden egyes számának borítóján ott áll Fazekas Mihály csízióiból egy gondolat: „A szélességet az ég derekán keresztül méltán nevezhetjük tehát Napútnak”. Vagyis a Nap ekliptikája, amely ezt a bizonyos ívet bejárja, átfogja, és amin belül mi valóban erre a széles színgazdagságra törekszünk. Ugyanez lett jellemzője a könyvkiadási tevékenységünknek. E mögött ugyanaz a műhely áll alapvetően: Eszter Bojána az elején még nem, és most már megint nem, de hat éven át ő is itt dolgozott, akkor voltunk „a Háromszondiak”. A fiam, Bence az alapja velem együtt az egész működésnek, olyannyira, hogy amikor 1999-ben elindult az egész, egy korábbi folyóiratot hagyva ott vágtunk bele dacszövetségben: valamennyi szerkesztőnk, akkori konzulenseink az előző laptól velünk tartva, a nulláról építettük föl ezt az új lapot.

Szondi György és Szondi Bence

‒ De ha jól tudom, akkor éppen nem tartózkodtál Magyarországon, hanem mint bolgarista második hazádban dolgoztál.

‒ Igen, 1999-ben kerültem ki Bulgáriába, és ott voltam öt évig a Szófiai Magyar Intézet vezetője. Utána ugyanott az egyetemen vendégdocens, tehát akkor 10 évig távol voltam, amely időszak alatt a fiam tartotta itt a hátát. Bár kintről is dolgoztam, hiszen a folyóirat-szerkesztés a szívem csücske. Kintről is rengeteget igyekeztem tenni, pedig ott sem lazsálhattam: hatalmas tempó volt, nagy sikerekkel. Direktorságom utolsó évében beindult, 2003-ban, a könyvkiadás, de akkor még csak néhány könyvvel. Most viszont már évi hetven könyvnél tartunk. Végig igyekeztem kézben tartani kintről is az irányítást, a mai technikával ez nem nagy kunszt, de Bence volt itt, és maradt az egész műhelynek a lelke. Nélküle – lehetnék bármi ügyekben buzgó, vele azonban – kétszeresen. Azon kívül príma szerkesztőink vannak, és még valaki, aki nélkül ez az egész időszak nem tudott volna így telni el: Kovács Ildikó, a sokak által nagyon szeretett és kiemelkedő munkát végző szöveggondozó, aki az összes nálunk megjelent írást és könyvet ápolja és karbantartja.

‒ Mondanál még pár szót a Cédrus Művészeti Alapítványról?

‒ Az Alapítvány részben folytatja, illetve kiegészíti azt a munkát, amit a kiadó végez. Tehát van könyvmegjelentetési tevékenysége is. A Napút az alapítvány ékes gyermeke. De szélesebb a tevékenységi köre, mint egy könyvkiadóé: vannak tárlatok, sok-sok külső együttműködés, író–olvasó találkozók, kerekasztal-beszélgetések határon innen és túl stb. A kettő szépen kiegészíti egymást. Érthető és kimondható, kihasználjuk és élvezzük az alapítványi létnek azokat az előnyeit, amelyek egy Kft-nél, pályázások meg egyebek, ilyen szinten segítséget jelentenek. Ez a három dolog így áll össze szervesen.

‒ Az Alapítvány részesülhet az adók 1 %-ából. De miből tartjátok fönn a folyóiratot és a könyvkiadót? Az évi hetven könyv már nagyon komoly szám, ezért is izgat sokakat a szakmán belül az erre adható, adandó válaszod.

‒ Hogy miből élünk? Alapvetően a különböző támogatásokból. És itt hozzá kell tenni - működésünkre jellemző, lévén, hogy műfordító is vagyok, ezért a külföldi irodalmak bemutatását a lapon belül, meg a könyvkiadói tevékenységünkben is egyik fontos irányunknak tartjuk. Eddig 27 nyelvből fordítottunk. Ez nem azt jelenti, hogy 27 nyelvből jelent meg már tőlünk könyv, hanem a Napút hasábjait is ide vesszük, ahol közöltünk például már gallego blokkot, volt számi nyelvű könyvecskénk, hosszú a sor. Egészen ritka, kisebb nyelvekkel is foglalkozunk. És számtalan ilyen külföldi pályázaton nyerünk, most frissiben például Creative Europe címen írták ki a brüsszeli nagypályázatot. A hétéves időszakokra vonatkozó EU-s fordítástámogatási programok, amelyeken mi a kevés magyar kiadók egyikeként rendszeresen nyerünk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy megérvelt csomagot kell összeállítani, majd elfogadtatni, megjelentetni és promotálni; ez a kiadványtípus például jelentheti azt, hogy tud valamennyi maradék pénz a mi munkánkhoz is kerülni. A magyar támogatási rendszertől megítélt pénzek szinte kivétel nélkül azt jelentik, hogy a könyv meg tud jelenni, ki tudjuk adni, úgy, hogy előzetesen olykor a szerzőkkel is tisztázzuk, miszerint nem minden esetben sikerül majd méltóképpen megfizetni. Másfelől a kérdés annál inkább jogos, mert ha valaki végignézi a mi kiadványaink listáját, ez körülbelül 500 könyv, azok között kevés olyan található, amelyektől elvárható, hogy nyereséget hozzon. Debütálók könyvei, tanulmánykötetek, drámaösszeállítások, amelyek kivált kedvesek a szívünknek, közismerten eladhatatlanok. Kisebb nyelvekből készült műfordítások, csupa-csupa olyan kiadványtípus, amelytől nem nagyon várható bevétel – nincs is. Ez éltet bennünket, mondom paradoxonosan. Örültségünket rólunk tudják. És némelyek már azt is tudják, hogy a dolog attól tud működni, hogy én, mint a kiadónak meg a folyóiratnak már jó ideje tulajdonosa, alapítója és vezetője, a 16 év alatt soha egy fillér fizetést föl nem vettem, mert ha már fölmarkolnék egy minimális igazgatói jussot, nem tudna létezni az egész csapatmunka. Egyszer volt életemben normális fizetésem, a kinti igazgatói poszton megtakarítottam pénzt. Nemhogy itt pénzt föl nem veszek, de sok-sok milliót hozok ide. Ez az abnormális működési forma eredményezi, hogy talpon tudunk maradni, és talpon is fogunk maradni. A legnagyobb veszteséget a Napút hozza, amelyet úgy-ahogy van, példányszámban, de leginkább megjelenési számban le kellene kurtítani. Hozzáteszem, volt olyan esztendő, amikor 0 forint „támogatásban” részesültünk az NKA szépirodalmi kollégium részéről, akkor dacból beletettem egy füzetmellékletet, amelynek Káva Téka a neve, ezek a Napút Füzetek. 32-52 oldalas, nagyon vegyes témájú gyűjtemények ezek, sokféle olyan csemegét hoznak, amelynek ott a helyük, a Napútban túl hosszú lenne, másfelől pedig olyan gyűjtések, amelyek nehezen képzelhetők el egy folyóiraton belül. Ezeknek ISBN számuk van, tehát könyvként értékelendők. Plusz van már nagyon régóta nyolc oldal színes melléklete a folyóiratnak. (Eleinte négy volt.) Ha az ember csak egy kicsit is normálisan gondolkodna, akkor a Napútat nem ennyiszer adná ki, nem lenne tematikus, mert az irtózatosan nehéz szerkesztési elv, nem lenne benne semmilyen melléklet. Most 2 milliós NKA-támogatást kap a folyóirat, ami a Káva Téka nyomdaköltségére elég, nagyjából. Volt időszak, amikor eljutottunk a 4 millióig.
Amikor a fennmaradásunkról kérdezel, akkor ezt kell, hogy elmondjam: a teljesen atipikus működésnek köszönhető. Nekem ez a mániám, a szerelmem. Ezért került sutba a bolgaristaságom. Alkotó és kutató voltam, ezt 20 éve picikét teljesen félretettem.

‒ Kezembe adtad az idei 10. számot, ami egy évkönyv. Ez egy ismert sorozat a tematikák sorában: a Hetvenesek évkönyve.

‒ A 28-as nemzedékkel indult még az előző lapnál, és a 30-as évjárattól folytatódik a Napútban. Az a bizonyos 28-as korosztály, amelynek Szilágyi György is a tagja volt, aki a Hanyas vagy? című híres monológot megírta. Gyakorlatilag innét indult kiváló alkotótársunk, Bognár Antal ötlete nyomán. A 2015-ben hetvenéveseket mutatja be ez a lapszám, a 45-ös korosztályt. Készül egy nagy lista, amit szűkítünk, szűkítünk, és nem „a név szavatol” elvre hagyatkozunk. Itt nagyon ismert nevektől, a művészeti élet, a tudomány, a sport jeleseitől kezdve mások számára kevésbé köztudott írók, a szakmájukon kívül kevésbé ismert tudósok, kutatók, egyházi személyek szerepelnek. Közéleti szereplők, politikusok nagyon ritkán. A nevek száma 60 és 90 között ingázik esztendőnként. Mindig annyi, ahány embert meg tudunk nyerni arra, hogy a Napútban szerepeljen: a kalendáriumos év végi megjelenéskor még 69 évesek. Az eddig megjelent 18 számban ezerháromszáz-valahányan vallottak. Egyre nagyobb már a híre, egyre kevésbé kell bárkit is győzködni: itt a határidő, mintegy hetven sorban (ez szimbolikus szám) egy vallomást, ars poeticát, életsummát, kérjük, írjon meg nekünk, olvasóinknak. Amikor ez a sok-sok ember karácsony előtt összejön az Óbudai Társaskörben, nos, ezek megindítóan pazar estek, úgy szoktam mondani: egymásra ébred annyi sok nagyszerű nemzedékbeli.
A másik három ismétlődő téma: az első szám nagyja a humor jegyében születik, a humor alakváltozatai. Most már hetedik éve központja lettünk a magyarországi haiku- művészetnek. Pályázatot írunk ki, rengeteg jó anyag érkezik. Alkalmanként legalább százan vannak, akiktől közlünk is néhány vagy éppen húsz haikut. A másik állandó, a kezdetektől meglévő összeállításunkat tavasztájt a drámának, a színháznak szenteljük. És hatodik éve állítunk össze egy-egy számot valamely magyarországi nemzetiség szélesre tárt bemutatásával. Művészeti élet, hagyományőrzés, tudományosság mind teret kap. A 9-es számunkban látott napvilágot a magyarországi szerb kultúráról összegzett lapszám, azt megelőzően szerepelt román, horvát, német, bolgár, szlovák válogatás. A peremhelyzetben lévők széles értelemben értett kultúrája bennünket, mint műhelyt mindig foglalkoztatott. A Napút tematikájában volt például börtönviseltekkel, börtönlakókkal, a szerrel élők, a drogfüggők életével foglalkozó összeállítás. Egyik színes mellékletünkben a szájjal és lábbal festők alkotásait tettük közzé. Már az induláskor, 1999-ben közöltünk egy összeállítást az általam előzőleg rendezett, 13 kisebbséget összefogó konferencia anyagából. Ez megadta azt a jelet, hogy később is figyeljünk rájuk.

‒ Honlapotokon az aktuális hírek, most éppen a karácsonyi újdonságok mellett pályázatokról is olvashatunk.

‒ A pályázatok a munkánkat tovább nehezítik – és ha lehet, akkor erre törekszünk: a nehezítésre. Például azzal, hogy sok pályázatot írunk ki. Van egy egész éven át zakatoló, ún. Cédrus pályázat. Teljességgel parttalan, bárki bármit beküldhet. Szegény szerkesztőinknek fő is a fejük, amikor november végén megkapják az anyagot. Prágai Tamás a prózai és drámai kéziratokat olvassa, Babics Imre a verseket, Vincze Ferenc a tanulmányokat. Ők aztán kiemelik azt a körülbelül ötvenet a mintegy ötszázból (átlagokat mondok), amelyeket a Napút következő évi számaiban, illetve a mellékletekben szétszórva közöljük. Akinek az anyaga könyvnyi terjedelmű, azt a Napkúthoz irányítjuk át. Velük próbálunk pályázni. Megesik az is, hogy a szerzővel közösen fordulunk önkormányzathoz, bankhoz stb., hogy így teremtsünk a könyv mögé támogatást. A másik pályázat a haiku, a harmadik a Sokunk karácsonya, amely átvezet a könyves működésünkhöz. Hetedik éve adunk ki olyan, nagyon tudatosan kicsi, tenyérbe simuló kiadványt, amelyet sokan adnak össze. Nyáron van egy gyors lefutású pályázat, amiből magunk gyűjtögetünk (a beküldők maguk írnak, vagy figyelmünket hívják fel rejtettebb közölt értékekre), azon túl Németh István Péter barátunk az antológia felelőse, ő is javasol, hol talált valamit a klasszikus, a kortárs magyar és a világirodalomban. Ebben a színes kavalkádban van magyar és nem magyar próza, dokumentum, világirodalmi alkotás, folklór és tudományosság. És minden évben van tematikus kiírásunk: tavaly (2013-ban) nagy sikert aratott a kettős Weöres Sándor-pályázatunk: egyszavas versek alkotása és verselemzés. Volt már olyan gyűjtés-versengés, amelynek az eredménye egy könyv lett: a Szűts László által szerkesztett Diáksóder II. Amely annyiban volt több a tíz évvel azelőtt megjelentetett diákszleng-szótárnál, hogy ezekben a beküldésekben benne voltak a határon túli nyelv ízei is. Ez tehát egy Kárpát-medencei gyűjtés. Idén (2014-ben) versmegzenésítő pályázatot írtunk ki, mert összeállva remek zenei rovatgazdánk, Elek Szilvia csapatával, mi is azért harcolunk, hogy a verbunkos (lásd a Lavotta-, Bihari és Egressy Béni-évfordulót) hungarikum legyen. Volt egy nagyon szép tudományos tanácskozás, aminek az anyagát jórészt közöltük. A Vigadóban nagy közönség előtt zajlott az eredményhirdetés. Három kategóriában főleg fiataloknak két kiválasztott verset kellett megzenésíteniük, adott szabályok között, adott hangszereken. A legjobb hármat ott hallhatták is a megjelentek. Jelenleg is folyik egy, a Yeats Társasággal közösen kiírt fordítópályázatunk.

‒ A Napútnak minden egyes új számát bemutatjátok? És a többi kiadványotokat is?

‒ Tömérdek, szervezésileg már nehezen bírható estünk van. Volt, amikor valóban minden számot bemutattunk. Helyszíne a Vakok Általános Iskolájában a gyönyörű Nádor Terem, ez a régi kápolna, orgonával. Boldogságunk az, hogy igen nagyszámú a közönségünk. Napkút- bemutatóink is vannak, már annyira nem bírjuk a tempót, hogy az utóbbi néhány alkalommal két könyvet együtt mutattunk be, nagyszerű helyszíneken, amelyeket rendelkezésünkre bocsátanak. Ezeket az esteket is igyekszünk nem a szokványos síneken mozgatni. Azért szoktak számosan eljönni, mert ezek színes, helyben megkomponált vagy rögtönzött, gazdag tartalmú, meglepetéseket nyújtó estek. Újabban a közös Napút‒Napkút estekre támogatást kapunk a Nemzeti Kulturális Alaptól, köszönjük, és így végre a fellépőknek és a szerkesztőinknek, akik olykor ugyancsak részt vesznek, tudunk fizetni. 13 éven keresztül jeles művészek, együttesek, előadók sem kaptak soha semmit, pedig nem akárkik léptek föl, így segítették önzetlenül a munkánkat.

‒ A honlapotokról az is megtudható, hogy 12 sorozatotok fut. Emelj ki közülük néhányat!

‒ Időrendben is az elsők közé tartozik a Hang–Kép–Írás, amelynek köteteiben dokumentumokat közlünk bennünket nemrég elhagyott klasszikusainktól, -ról, így Mészöly Miklósról, Orbán Ottóról, Szabó Magdáról, Bella Istvánról, legutóbb Sánta Ferencről, és most készítjük a Lázár Ervin-kötetet. CD tartozik a kötetekhez, fotókat és sokszor fakszimiléket válogatunk egy kötetbe. A Petőfi Irodalmi Múzeum hangtárára hagyatkozva, tehát velük együttműködve. Csemegéket kínál az Ómúltunk Tára című sikeres sorozatunk, amelynek esetében el tudtuk érni, hogy újra ki kellett adnunk bizonyos köteteket. Gazdája, kitalálója a sokoldalú Csáji László Koppány, aki megírta az indító kötetét: A sztyeppei civilizáció és a magyarságot. A szerzők között van történész, régész, nyelvész, néprajzos. A mai tudományosság újabb eredményeit tesszük közzé, ezek mindig megalapozott, nem bizonytalan, délibábos írások. A tizenvalahányadik kötetnél tartunk. A Kútfő Bibliotékát is nagyon kedvelik, de érthető okokból nem tud oly népszerű lenni. Ebben egy szerzőnek adott tematikájú tanulmányai olvashatók. Olyan is van, hogy egy konferencia anyagát tesszük közzé. Ezeknek irodalomtörténeti értékük van, de szűkebb kört érintenek. Érdekes sorozatunk a Világszirmok. Kisebb vagy kevésbé ismert nyelvterületeknek a meséi, regéi: van számi, izlandi, martinique-i és németalföldi válogatás benne. A Remekírók Retró vegyes sorozat: Romhányi Török Gábor Flaubert-fordításával indult: A két barát, amely posztumusz jelent meg, az Érzelmek iskolájának előképe, és a francián kívül tudtommal csak magyarul létezik kiadása. Lewis Carroll Alice Tündérországbanjának első, igazi, Kosztolányi-fordítása a 30-as évekből, az Évike Tündérországban. (Amit az 50-es években Szobotka Tibor átdolgozott.) És itt van Tömörkény (eddig kötetben még meg nem jelent) tárcáinak és novelláinak gyűjteménye, Urbán László munkája. Magyarul irodalomtörténeti csemegéket fedezünk fel, illetve adunk ki újra. A Nyomolvasónak lehetne akár sikere is, krimik vannak ezekben a szép kis kötetekben. Megszakadt sorozat, de szeretnénk folytatni a Beszélgetők Könyveit. Ketten leülnek, beszélgetnek, azt a felvételt aztán szépen megdolgozzák. Így jelent meg Gyurkovics Tibor és Szemadám György, Papp Tibor és Prágai Tamás, vagy Hubay Miklós és Csillaghy András beszélgetése. A Japán Cédrus sorozatban haikukat adunk ki. Eddig Zalán Tibor, Géczi János, Fodor Ákos kötete jelent meg benne, egy klasszikus japán haiku kötetke (Vihar Judit munkája, róla külön szólhatnánk sokat), most készül Babics Imre és Németh Péter Mikola egy-egy kis válogatása. Vagy itt van a debütálók sorozata, a Pálya! A Drámatájak – valamely kevésbé „nagy” irodalom kortárs drámai kísérleteinek 7-8 darabját ajánljuk, kínáljuk, hátha színházaink felfigyelnek egyre-egyre. Rejtett sorozat a Budai históriák, talán nyolc kötete látott napvilágot eddig. A nagyszerű felkészültségű Verrasztó Gábor a Budai-hegyvidék művelődéstörténetéből tár fel csemegéket. A másik szerzőnk, akinek már a 15. könyvét adjuk ki, Bátori Csaba, aki hallatlan sokoldalúságát és műveltségét megcsillogtatja szinte a megszólalásig azonos köntösben megjelenő köteteiben. A verstől a vers- és a drámafordításon át az esszékig, kritikákig sokféle műfajban jelentetett meg műveket. További büszkeségünk, nyomdatechnikailag is, az érdi Rózsa Nyomda szép terméke, R. M. Rilke közel teljes ismert levelezésének négy kötete, dobozban, magyarul – Báthori Csaba húsz éven át tartó munkájának összegezése. Remeklés. Ugyanezt állíthatom műhelyünk másik könyvészeti gyönyörűségéről: Toót-Holló Tamás különös módon öttagúvá növekvő trilógiájáról, amely tartalmilag is külön értéke a kortárs magyar irodalomnak. Összefoglalóan A Garabonciás Könyve, másként  A Kő Misztériuma című műalkotásról, alkotásműről beszélek. Lászlóffy Csaba tucatnyi könyvének vagyunk gondozó gazdái, tessék helyén értékelni – a magyar irodalom elsői közé tartozik, igen.

‒ Hogy áll össze nagyjából egy év kiadási terve?

Hallgatva különböző javaslatokra, figyelve a lehetőségeket, sorba szedve a sok-sok sorakozó, bennünket megtisztelő kéziratot, Bencével határozunk úgy, hogy mely könyvekkel pályázunk az NKA-nál. A választás abból az ars poeticából is fakad, amelyet már említettem, vagyis nem a névismertség az ismérv nálunk. Az indítás, a felfedezés, a hallgatásból visszahozás, a különböző sorozatok éltetése vezényel. Ugyanez a helyzet, amikor nagyon sok külföldi fordítástámogatói pályázaton veszünk részt. Bolgárok, törökök, horvátok, szerbek, franciák, finnek, norvégok – hosszú a sor, amely irodalmak anyaországának van fordítástámogatási rendszere. Ehhez az is kell, hogy nagyon sok remek fordítóval állunk kapcsolatban, tehát ők jelzik, hogy melyek lennének az erre alkalmas, méltó könyvek. Hál’ isten, műhelyünk korrektsége, szerzőpártisága meg könyvközpontúsága elég széles körben terjed, és rengeteg szerző keres meg bennünket, első osztályú vagy érdemleges kézirataikat se bírjuk mind…

‒ Az NKA pályázataira hány művet érdemes beadni, hogy esélyük legyen a támogatás elnyerésére?

‒ Meglehet, el vagyunk kényeztetve, olyan értelemben, hogy általában szép számban támogatják a terveinket. Talán tudva, hogyan teljesítünk, és hogy olyan kéziratokkal is jelentkezünk, amelyeket más kiadók nemigen vállalnak, mert nem várható belőlük voltaképpen nyereség. Újabban nem könyvekkel kell, illetve lehet pályázni, hanem kiadói programmal. Mi egy-egy „csomagban” nem nyolc művel indulunk, hanem tucatnyival. Pénzt ettől nem kapunk többet, de mi ezt ekként is vállaljuk. Szerzőink is. Az MMA-nál is – újabban – lehet pályázaton indulni évente 1-1 könyvvel. Harmadik éve vagyunk Újpesten, csináltunk is egy nagyon szép újpesti Napút-számot. De készítettünk évente ugyanígy egy-egy könyvet is, olyanoknak, akik Újpesten laknak, vagy újpesti kötődésűek. A festő-író Bertalan Tivadarnak köszönhetjük, hogy itt vagyunk, ő Budapestnek s a kerületnek is díszpolgára, méltán nagyobb összeggel tudták gyönyörű könyvét kiadásig juttatni. Gyakran segít bennünket Óbuda önkormányzata, ahol a hetvenesek Napút-estjeit tartjuk az Óbudai Társaskörben, amikor valamely könyvnek van valami helyi vonatkozása. A szerzőkkel együtt keressük meg mindig a lehetséges fórumot. Így említhetem a VIII., a XI., a XII., a XIII. kerületet, de néhány vidéki önkormányzatot is alkalomadtán. Amikor valakit mindenáron el akarok indítani a pályán, nem múlhat azon, hogy van-e rá támogatás vagy nincs. Szerkesztőink könyveinek megjelenése is szívügyem. Az esetek többségében ugyan lehet támogatás, de ezt megtoldjuk. Hisz fillérekért végzik nálunk értékelő, kiválasztó, gondozó munkájukat.

‒ Mi az, amit szívesen vagy feltétlenül el akarsz mondani a terjesztésről?

‒ A Napút, mint mondottam, kezdettől témák köré szerveződik. Gyakran változik a téma várható érdeklődésfelkeltő ereje. Legkeresettebb a hetvenesekről szóló „évkönyv”, nagyon szeretik a haiku-számainkat és az évfordulós összeállításokat. Tehát a tematikától függően változik a példányszám. 1000 alatt van, sajnos, de ez a normális. Országos terjesztésű, vannak előfizetőink, küldünk példányt sok-sok kritikusnak, a konzulenseinknek, nem egy szerzőnket folyamatos Napút-ellátással „fizetünk” ki. Érdekes lista azoké, akik, sajnos már nem élnek: Sánta Ferenc, Sütő András, Székely Magda, Schwajda György, Osztovits Levente, Kosáry Domokos. Ők mögénk álltak, mert a mi útkeresésünket, megvalósításainkat vállalták, szerették: konzulenseink voltak. A könyvek belekerülnek az általánosan ismert könyvterjesztői mozzanatsorba: a nagykereskedőkhöz. Van néhány bolt, ahová magam elviszem a könyveket, ilyen az Írók Boltja, a Litea, megesik, hogy a Gondolat Könyvesboltba. Bizonyos könyvek esetében a Szkítia-hálózat vesz át történeti témájú könyveket. Hadd szúrjam be itt, hogy felelősséggel vagyunk gazdái az évente négyszer megjelenő őstörténeti Eleink című kiadványnak is. Egyre erőteljesebben működik webáruházunk honlapunkon. Segítenek a terjesztésben a könyvbemutatóink, ilyenek vidéken és határon túli magyar területeken is vannak. Emellett mintegy hetven címünk van, ahova a terjesztői kiajánlással párhuzamosan (médiafórumoknak, kritikusoknak), mint leendő lehetséges recenzenseknek küldjük ki a könyvek adatait (ismertető, borító, ár, terjedelem stb.), azzal a kérdéssel: kérnek-e belőle. Itt a szerkesztőségben is lehet vásárolni, természetesen kedvezménnyel. Akik olvasni fogják a szavaimat, vegyék serkentésnek: van egy cudarul szép készlet a raktárunkban az el nem adott, visszaszármaztatott kiadványainkból. Ezeket nagy örömmel juttatjuk határon túli helyekre, bárhová. Példát már tudok mondani: a Délvidékre, Kárpátaljára ha nem is rendszeresen, de jutnak el kiadványaink, megesik, hogy jelentős mennyiségben…, bejáratott úton nagyon sok rendezvényhez, könyvtáraknak sok millió forint értékben ajándékozunk könyveket. A gyerekeknek, a fiataloknak kiadott könyveinket nagyobb tételben adjuk különösen újpesti rendezvényekhez, például itt, az Ady Endre Művelődési Központban. De az egyetemi ifjúság is részesül a kiadványainkból: csak jó helyre kerüljenek a könyveink!

‒ Megütötte a fülemet egy kijelentésed: „Alkotó és kutató voltam, ezt 20 éve picikét teljesen félretettem.” Számos alkotóról esett szó az eddigiekben, végül hadd kérdezzelek előbbi mondatod alapján Szondi Györgyről, a költőről, műfordítóról és tudósról. Vele mi van?

‒ Bulgáriai munkáimról részben már esett szó. Először 1975-ben kerültem ki Szófiába, négy évre, mint lektor. Három évig voltam a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa szófiai kiküldetésben: azalatt megírtam egy nagy, eretnek  disszertációt a magyar és a bolgár igerendszer összevetéséből. 1984-ben megvédtem, de máig nincs kiadva. Rajtam múlik. És még sok egyéb munkám kiadatlan. Közben díszdoktora lettem a Veliko Tirnovó-i egyetemnek. A magyar szak vendégdocense voltam Szófiában, amikor 2009-ben végleg hazatértem. Nem volt olyan év, hogy ne lettem volna kint vagy az Akadémia, vagy az Írószövetség kiküldöttjeként legalább egy-egy hónapig. Volt tudományos meg alkotó életem, lefordítottam 11 ezer oldalnyi prózát és 18000 sornyi verset. Bolgárul két verseskötetem jelent meg, úgy is tekintenek, mint bolgár költőt.  Bulgáriában óriási hévvel és hangos sikerrel dolgoztam a Magyar Intézetben. Amire büszke lehetnék, az a műfordítói tevékenységem. Számos nívódíjat kaptam itthon műfordítóként. Mostanában is ültetek át magyarra, mondjuk minden évben egy-egy könyvet. Annak a támogatása is itt marad a kasszában. Azt a munkát, amit odakint végeztem, minden szinten elismerték. A tudományos és a művészi élet sokféle magas kitüntetését megkaptam. Magas állami és szakmai elismeréseket. Szófiában utolsó simításra várva még több könyvem is rostokol. Itt vannak a gépben azok az írások, amelyekből össze kell állítanom egy könyvet, azt hamarosan le kell adnom, többször lejárt a határidő, már kötbért fizetek a támogatás után. NKA-ösztöndíj van mögötte. Ez magyar kötet lesz. Az év elején le fogom adni. De csöppet még dolgoznom kell rajta: összerakom.

Csokonai Attila

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés