Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Ar(t)borétum - magánkerti kortárs szobrok

2008.06.16.

A Corvina Kiadó az Első Pesti Rétesház Kávéházban (1051 Budapest, Október 6. utca 22.) mutatja be

Borsos Mihály–Ébli Gábor:
Ar(t)borétum
című kötetét
2008. június 20-án , pénteken délelőtt 11 órakor.

A könyvbemutatón részt vesznek és dedikálnak a könyv szerzői és a könyvben szereplő művészek közül Buczkó György, Fajó János, Fehér László, Gábor Áron, Harasztÿ István, Barry Parker, Polyák János, Soós Tamás, Záborszky Gábor.

A könyvről:
Kortárs szobrok egy budai magánkertben. Művészet és természet panteista összefonódása négy évszak fotóin, rövid műelemzéssel kísérve. A kertet már korábban is ismerő fotós különböző hónapokban, napszakokban, más-más időjárási és fényviszonyok mellett állította fel itt kameráját, hogy az album mégse csupán pillanatfelvételeket közöljön, hanem a természet körforgását is megörökítse. A szobrok így rendre eltérő vonásokat mutatnak: a környezet befolyásolja a műalkotások befogadását, érvényesülését. Születés és virágzás, elmúlás és hervadás jelenik meg a képeken, miközben a tárgyak – a maguk módján – egyfajta állandóságot biztosítanak. A könyvet, így összességében, a művek, a növényzet és a természet, valamint emberi oldalról a tulajdonos házaspár, a fotós és a tervezőgrafikus alakította, alkotta. A szobrok anyagisága, szubsztanciája ily módon társul a természet biológiai jelrendszerével és az alkotók érzelmi-érzékelési adottságaival, műszaki felszerelésével és tudásával, számos beszélgetésben közös nevezőre jutott ízlésével.
A könyv a Summa Artium Kht. támogatásával készült.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés