Akinek a „sorsa” elhivatottság és szorgalom – beszélgetés Frankovics Györggyel
Csokonai Attila - 2016.07.13.
Frankovics György 1945 februárjában született horvát családban a Dráva magyarországi oldalán fekvő Drávafok községben. Eredeti anyanyelve tehát a horvát, de kitűnően beszél és ír szülőföldje nyelvén is, számos művet jelentetett meg magyarul. Tevékenysége széleskörű: kiterjed a néprajz, az irodalom és a történelem területére. De volt falusi tanító, rádiótudósító, Tv-stúdió munkatársa, főiskolai adjunktus. Könyvsorozatok, folyóiratok szerkesztője. Interjúnk – az internet segítségével – abból az alkalomból készült, hogy a Móra Kiadónál megjelent legújabb, harmadik mesegyűjteménye, A bűvös puska.
‒ Magyarországi horvátnak vallja magát, de talán éppen ezért tartotta-tartja kezdettől feladatának a két nemzet, a két ország közötti kultúra közvetítését. Kérem, röviden vázolja fel, miben, milyen téren és tevékenykedésekben nyilvánult ez meg.
‒ Gyermekkoromra a magyarok és a horvátok között már rég feledésbe merült Zrínyi Péter azon kijelentése, miszerint bátyja, Miklós „jó magyar, tehát jó horvát is”. Valahogy ösztönösen mi is azok voltunk ott, a Dráva mentén. Mai szemmel és füllel szinte hihetetlen, hogy az esztelen határzár miatt az ősi folyónkhoz csak hetedikes koromban mehettünk el kirándulni, a két ország két különálló, aknazárral elválasztott világ volt.
Néprajzi gyűjtésbe mesterem, Mándoki László pécsi néprajzos buzdítására kezdtem, aki a népi találósok – találós kérdések és találós mesék – európai hírű mestere volt. Történeti és néprajzi kutatásokat, gyűjtéseket végeztem a magyarországi horvátok minden egyes népcsoportjánál: a nyugat-magyarországi, zalai, Dráva melléki, somogyi – Balaton alatti –, Pest környéki, bácskai és a baranyai horvátok között, valamint a hazai szerbek lakta településeken is. Egyéves belgrádi ösztöndíjasaként a magyar-jugoszláv kapcsolatokat kutattam ‒ 1918-1921, szerb megszállás, Trianon, stb. –, majd három hónapot ismét a jugoszláv fővárosban töltve néprajzi kutatással foglalkoztam – szláv ősvallás, a szerb és a horvát mitikus lények kapcsolatai jöttek számításba –, a magyar ’56-os forradalom 50. évfordulója kapcsán egy hónapot saját költségemre – a már ismert belgrádi levéltárakban végeztem kutatást annak ellenére, hogy hazánkban már két kötet megjelent az átadott jugoszláviai diplomáciai dokumentumokból. Ámde, népmesei szerencse fiaként a Sors-isten – népmesei alak – a születésemkor szerencsében részesített. Ki tudja? A 60. évforduló közeledtére már közel 300 oldalnyi anyagot lefordítottam a „hozott anyagból”. Zágrábban is három hónapos ösztöndíjat kaptam, ahol érdeklődésem középpontjában az (Erdélyt és Belgrádot is beleértve) Dél-magyarországi oszmán uralom alatti jezsuita missziók és iskolaalapítások, a reformáció térhódítása, valamint a katolikus hitélet megújhodása állt.
‒ Dráva menti népmesék olvashatók abban a kötetében, amely A gyöngyszemet hullató lány címmel jelent meg (2004-ben, Heinzelmann Emma illusztrációival). Ezeket Ön gyűjtötte és fordította. Mikor volt erre ideje, hol gyűjtött, és kik (milyen nemzetiségűek) voltak a mesemondók?
‒ A Dráva menti nyolc horvát faluban magnetofonos gyűjtés végeztem a budapesti Szerb-horvát gimnázium tanáraként 1971-ben, majd a nyolcvanas években folytattam az elkezdett munkát. Mesélőim egyaránt horvátok és háromnyelvű romák voltak, akik a meséket horvát nyelven mondták. Idővel aztán a Napkút kiadó megjelentette a Katona a majmok országában című Dráva menti horvát meséket és a hősi epikából (hősénekek) epikus formában előadott meséket ismertető kötetemet.
‒ A tíz évvel későbbi A gyermek és a sárkány magyarországi horvát népmeséket és mondákat tartalmaz. A Sinkó Veronika illusztrálta válogatásban Ön fordítóként van feltűntetve. Honnan származnak ezek a művek? Vajon a horvát egységes etnikumot jelent? Mik a legfontosabb azonosságok és különbségek a magyar népmesékkel összevetve őket? És hogy viszonyulnak ezekhez a most megjelent roma mesék, mondák?
‒ Több jeles gyűjtő horvát meséiből készült az első válogatás, többek között Nikola Tordinac (a 19. sz. második felében a pécsi horvátoktól jegyzett fel gazdag folklór-kincset, emellett a szabadkai Balint Vujkov (hazai bunyevác, rác, sokác, bosnyák és nyugat-magyarországi horvátok meséi), Mándics Zsivko (baranyai és bácskai sokác mesék), Eperjessy Ernő szentmihályhegyi, valamint saját Dráva menti horvát és bátyai rác meséim közül válogattam. Ez utóbbiak anyanyelvi gyűjtését az önzetlenül segítségemre siető Fehér Zoltán tanár úr útbaigazításának köszönhetem. Habár a muníció fogyóeszköz, ám maradt még a puskaporból.
A hazai horvátok az egykori Horvátországot és Szlavóniát, részben Dalmáciát, valamint Boszniát és Hercegovinát is reprezentálják nyelvjárásaik, meséik tekintetében, azonban egységes horvát etnikumot képeznek Magyarországon. A magyar és a Dráva menti horvát mesékben sokszor azonos motívumokkal találkozunk, pl. a világfán (arbor mundi) felkapaszkodó főhős útja során (iniciáció) fában lakó, megfiatalodni kész öregasszonyokkal találkozik, akik a fa szellemei. Meglépően nagy az eltérés a most bemutatásra kerülő A bűvös puska mesekötetben, különösen a balkáni török-cigány mesék, amelyek mind a magyartól, mind pedig a horváttól eltérnek, nem ritkán a sémi népek, vagy az egyiptomi népek örökségének jegyeit is magukban hordozzák. A Herbszt-illusztrációkhoz csak annyit tennék hozzá – az útkeresés nemcsak a mesei főhősök adománya!
Csokonai Attila
A bűvös puska. Roma népmesék és mondák
Válogatta: Frankovics György
Illusztrálta Herbszt László
Móra Könyvkiadó, 198 oldal, 2999 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával