A tévhitek a történészt is meglephetik – Romsics Ignác beszél a múlt átrajzolt arcairól
Mátraházi Zsuzsa - 2015.08.04.
„Az élő személyeket övező kultuszok természetéhez tartozik, hogy idővel azok tárgyai is hinni kezdenek saját nagyszerűségükben és rendkívüli képességeikben. A XX. századi diktátorok közismert jellemtorzulásai megrendítően tanúskodnak e lelki folyamatokról.” – írja A múlt arcai című, tudományos megközelítésű és ismeretterjesztő indíttatású új kötetében Romsics Ignác. Kilenc, letehetetlenül érdekfeszítő tanulmányából öt történelmi személyiségekről, az ő változó arcvonásaikról értekezik, Szent Istvántól Horthy Miklósig, De a mohácsi csatavesztéshez és a Trianonhoz vezető utat szintén világossá teszi.
- E munka kedvéért jó időre félretehette a modern történelem tanulmányozását. Közrejátszottak elhatározásában azok a politikai indíttatású, az idő kerekét visszaforgatni akaró történelmi torzítások, amelyek az utóbbi években erőteljesen terjedni látszanak?
- Az első témán 2012 decemberében kezdtem el dolgozni, és 2015 januárjában adtam le a kilenc tanulmányból álló kötet kéziratát a kiadónak. Biztos, hogy hatottak rám az elmúlt évek emlékezetpolitikai vitái, amelyekbe olykor direkt módon is bekapcsolódtam. Ezekkel a tanulmányokkal többek között azt is meg akartam mutatni, hogy a történelem politikai felhasználása nem új keletű dolog. Már a középkorban is ezt tették, s azóta mindig. A kérdés, hogy a történelemnek mikor, melyik arcát mutatjuk fel, s azt hogyan interpretáljuk. Ez pedig értékválasztás kérdése. A témaválasztásomnak volt azonban egy másik oka is. A modern kor, különösen a XIX. század vége és a XX. század, amelyekkel immár közel fél évszázada foglalkozom, sokkal kevésbé érdekes már számomra, mint volt pályám elején vagy akárcsak néhány évvel ezelőtt. A régebbi korok és emberek ugyanakkor jóval ismeretlenebbek, és ezért jobban izgatnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a XX. századtól teljesen elfordultam volna. Inkább azt mondanám, hogy az utóbbit rutinszerűen űzöm, az előbbiek felé pedig hajt a kíváncsiság.
- Melyik témának látott neki először? Talán a magyarság eredetét érintő kutatások összegzésével kezdte, mert e téren sikerült olyan eszement hiedelmeknek is lábra kelniük, mint hogy a földi világot alapító, kárpáti magyar faj az űrből érkezett és Erdélyben, Gyulafehérváron landolt?
- Nem így történt. Először Szent Istvánról és emlékezetéről írtam, mégpedig azért, mert egy ünnepi cikk erejéig ezzel már korábban is foglalkoztam. Így volt valami fogalmam arról, hogy első királyunkról milyen keveset tudunk, s ehhez képest az augusztus 20-ai ünnepségeken milyen magabiztos állításokat hallhatunk róla. Lényegében minden mai politikai irányzat megtalálhatja és meg is találja benne a neki tetsző elődöt. Ki a kereszténység buzgó híveként és terjesztőjeként, ki az Európához csatlakozni kívánó bölcs államférfiként, ki bátor újítóként és társadalmi modernizátorként láttatja. Ezután ugrottam egy nagyot, és Bethlen Gáborral kezdtem foglalkozni, aki a magyar történelem egyik legnagyobb és egyben legellentmondásosabb politikusa. Megítélése éppen ezért a ma napig nem egységes. Mást gondoltak és gondolnak róla a protestánsok és a mindenkori lázadó rebellisek és mást a Habsburgokhoz hű katolikusok. A magyarok eredetére, amellyel kapcsolatban valóban nagyon sok csacskaság forog közkézen, 2013 végén és 2014 elején kerítettem sort. Mivel évközben tanítok és egyéb adminisztratív feladataim is vannak, a nagyobb elmélyültséget igénylő írásra általában a nyári és a téli szünetekben nyílik mód. És persze hétvégeken, amikor néma a telefon és az e-mailek száma is minimális.
- Volt olyan a témái között, amelyik egyes vonatkozásait illetően önnek, a tapasztalt és nagy tudású történésznek is meglepetést okozott?
- Bizonyos szempontból mindegyik, más szempontból egyik sem. Ez látszólag ellentmondás, ám valójában nem az. Arról van ugyanis szó, hogy hiába tudjuk elvileg a történelem és a történelmi emlékezet sokarcúságát, a maga konkrétságában mindegyik téma interpretációi tartogatnak újdonságokat. Még az időben és kutatási témaként hozzám legközelebb álló Horthy Miklós is, akiről tényleg nem tudtam korábban, hogy kultuszának két háború közötti alakítói még azt is megpróbálták elhitetni róla, hogy Árpád-házi királyaink leszármazottja.
- Jól gondolom, hogy minél távolabbi történelmi eseményről van szó, annál nehezebb a valós tényt kideríteni? A magyarok eredetére például egyértelmű és világos tudományos választ már nem is tudunk adni.
- A magyarok őstörténete valóban a lehető legingoványosabb téma. A IX. századig semmiféle írott forrás nem szól eleinkről. Az összehasonlító nyelvtörténet mellett ezért elsősorban régészeti leletekre kell hagyatkoznunk, amelyek viszont nem tudnak beszélni. A különböző régészeti kultúrák etnikumokhoz kötése ezért felettébb bizonytalan. Ezért nem tudunk dűlőre jutni az ún. kettős honfoglalás kérdésében sem. Csak annyi bizonyos, hogy a korai és a késői avarkor régészeti leletei technika- és stílusváltásról tanúskodnak. Ám azt, hogy ez egy új nép megjelenésével magyarázható-e, már nem tudjuk biztosan, azt pedig, hogy milyen nyelven beszéltek az esetleges új jövevények, végképp nem.
- Létezik-e egyáltalán hiteles történelem, ha évszázadonként vagy félévszázadonként, politikai fordulatok nyomán akár ellentettjére változik akár a tudósok álláspontja is egy-egy eseményről?
- A múltnak vannak kemény tényei, amelyek nem változnak. Biztos, hogy Mohácsnál nem mi, hanem a törökök győztek. Az is biztos, hogy a törökök többszörös túlerőben voltak, ezért a bukás elkerülhetetlen volt. Ehhez képest másodlagos, hogy Szapolyai János „késlekedésének” és más tényezőknek milyen jelentőséget tulajdonítunk. Ebben ma már minden szaktörténész egyetért. A félmúlt és a közelmúlt eseményeinek és alakjainak a megítélésében természetesen kevésbé van ilyen konszenzus, de a történészek történelme ebben az esetben is ilyen irányba halad. Biztosra veszem, hogy néhány évtized múlva a Horthy, sőt a Kádár körüli heves és érzelmekkel telitett identitáspolitikai vitákat felváltja a higgadt és tárgyilagos beszédmód. Ahogy ez példának okáért Kossuth és Görgey esetében is történt. Úgyhogy a történészek igenis képesek megalapozott történelmi tudás létrehozására, s ha nincsenek olyan nagy politikai törések, mint amilyenekben a XX. században több alkalommal is részünk volt, akkor ez a tudás minden további nélkül átadható az egymást követő generációknak.
Mátraházi Zsuzsa
Romsics Ignác: A múlt arcai - Történelem, emlékezet, politika
Osiris Kiadó, 428 oldal, 3280 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával