A Régmúlt napok fénye első könyv. Tavaly ősszel debütált Németországban, majd olaszul is megjelent. Idén szeptemberben – Blaschtik Éva fordításának köszönhetően – „hazaérkezik” a magyar olvasókhoz.
A regényben Budapest, Berlin és Bécs, illetve a 20. századi európai történelem kulisszái között elevenedik meg egy család három generációjának élete és egy különleges szerelem története.

– Lebilincselő, sodró lendületű regényt ajándékoz első könyvével az olvasóknak. Számomra két alapvető kérdés is igen izgalmas: a regény először német nyelven jelent meg és a fordítását nem Ön végezte. Hogy áll a magyar nyelvvel?

– Szüleim foglalkozása révén (Kelet-)Berlinben nőttem fel. Német oktatásom és szocializálódásom ellenére, szüleim magyarnak neveltek. Édesapám otthon tanította nekem a magyar történelmet és irodalmat. Nem szerettem a túlórákat, de ma hálás vagyok neki ezért, ez tett igazán magyarrá. És persze a Balatonon töltött nyaraim a nagyinál. Mindig szerettem volna olyan lenni, úgy beszélni, mint a magyar barátok. Jól beszéltem magyarul, de a szüleim nyelvén. Mire a nyáron megérkeztem a múlt év menő kifejezései már elavultak, a zene változott, alig bírtam követni. Rosszul esett, ha valaki hallani vélte az akcentusomat, mert persze „kint” élek. A „kint” sohasem „bent”.
Mégis, amikor elkezdtem írni a regényt, természetes volt, hogy németül írom. Hatalmas élmény volt Blaschtik Éva gyönyörű fordítását olvasni. Saját szavaimmal találkoztam, mégsem tudtam volna magyarul így megírni.

– A témaválasztása is izgalmas. Hogyan „talált rá”?

– Sok évvel ezelőtt egy kötet akadt a kezembe a budapesti kitelepítésekről. Megdöbbentett, hogy néhány évvel a második világháború után deportálások voltak Magyarországon.
1956 a mi családunkban sem volt nyílt téma. Nagypapám kiskatonaként, fegyverrel a kezében az „ellenforradalmat“ segítette leverni. Nem lehetett ilyesmiről beszélni.

– Ha csak egy villanásra is, de megjelenik az író alakja a könyvben egy rendezvényen. Van bárminemű személyes vonatkozása a történetnek?

– (felnevet) Már más is vélt felismerni a „neves díjat nyert magyar írónő”-ben, aki „németül ír és Berlinben él“. Igazán eszembe sem jutott ilyen!
Mora Teréziát idézem fel, a Német Könyvdíjat nyert írónót – nagyon szeretem regényeit.
A regény nem a családunk története. Megpróbáltam különféle forrásból desztillálni azt, ami számomra érdekes, fontos, a korra jellemző és ebből alkotni egy fiktív történetet. Egy ilyen „eszencia” talán több valóságot rejt magában, mint egy egyetlen élet vagy család története. De beleszőttem például édesapám falusi gyermekkorából sok kedves emléket. És van még egy számomra fontos vonatkozás: Egy bizonyos magyar művész életrajza és alkotói tevékenysége István figurámat ihlette. De itt sem a művészt próbáltam ábrázolni csupán életét, gondolatait (nagy tisztelettel) inspirációként felhasználni.

– A könyv egyik fontos központi mozgatórugója a szabadság, mik ennek az alapfeltételei?

– Talán a minden ember számára az egyenlő lehetőséget jelenti, munkával, tanulással olyan életet teremteni amilyet szeretne, függetlenül attól, hogy milyen a bőre színe és ki az anyja, apja. Ott élhessen és úgy, ahogy akar. Sajnos ez még a felvilágosult, nyugati világban sem adatik meg mindenkinek. Számomra ez a szabadság alapfeltétele. De ha megvan a szabadság, bánni is tudni kell vele. Egy kicsit erről is szól regényem.
Ez számomra egy elég fontos gondolat. Rebeka küzd a szabadságáért egy diktatúrában, miközben Anna élete tele van választással: lehet háziasszony vagy karrierista, lehet anya, de választhat gyermektelen életet is. Nincsen manapság egy előírt életút, nincsen jó vagy rossz választás, de ezzel bánni is kell tudni. Azt hiszem jellemző a mi generációnkra, hogy nem bírja elkötelezni magát, mert az az állandó érzés követi, hogy a nem-választottat elszalasztja. Persze ez egy szerencsés rétegre igaz csak, aki ezt a szabad életet éli.

– Milyen olvasói visszajelzéseket kapott?

– Olaszországról sajnos nem tudok sokat. Németországban, Ausztriában volt könyvbemutatóm és sok visszajelzést kapok olvasóktól és kritikusoktól. Jellemző főleg a németekre, de meglepően az osztrák olvasóra is, hogy Magyarország történelméről nagyon keveset, illetve semmit nem tud. Sok olvasóm lelkesen visszajelzett, hogy a családi, szerelmes történet miatt vették kezükbe a könyvet és végül mennyit tanultak Magyarország múltjáról is. Ez nagy bók számomra.
Sok magyar olvasónak ezzel szemben az 50-es évek kommunista Magyarországa még éber emlék és nagyon is személyes. A magyar közönség kritikus lesz velem, és ennek nagy tisztelettel nézek elébe.

– Kik állnak Önhöz közel a magyar irodalom alkotói közül?

– A kortárs írónők, írók közül csodálom Tóth Krisztina borotvaéles megfigyeléseit novelláiban. Nagy kedvencem Kiss Noémi „Sovány angyalok” című regénye. A csendes, hétköznapi tragédiát olyan nyelven írja le, hogy libabőrös leszek. És egész friss Krusovszky Dénes rajongó vagyok. Főként német kortárs irodalmat olvasok, ezért Krusovszky tavalyi nagy sikerét: „Akik nem leszünk már sosem“ csak nemrég olvastam. Levett a lábamról.
Persze minden életszakomnak megvoltak a maga nagy művei. Iskolás koromban a Jókai regényeket faltam, aztán késöbb Márai, Kertész, Szerb Antal nyújtotta a nagy élményt.

– Megfogalmazódott Önben már a második regény gondolata?
– A tervezés fázisában vagyok, rengeteget olvasok, kutatok, legalább annyit már tudok, hogy mi mindent nem tudok. Ez már elég sok azért. 

Illényi Mária
Fotó: Jitka Janu

Kiss Nikoletta: Régmúlt napok fénye - Könyörtelen a választás szerelem és szabadság között
Libri Kiadó, 460 oldal, 4699 Ft