Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Könyvhét folyóirat

A nosztalgia és a déjà vu bizarr keveréke – beszélgetés Krusovszky Dénessel

Jolsvai Júlia - 2019.09.24.

A könyvhétre jelent meg a költőként és novellistaként ismert Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című első regénye. A sodró lendületű könyvben sajátos időutazás résztvevői lehetünk, a 2000-es évekből visszanézhetünk a nyolcvanas évekre és 1956-ra is. A szerzővel többek között a múlt árnyairól beszélgettünk.

– Korábban főként költőként volt ismert, most nagyregénnyel jelentkezett. Mindig is vágyott prózát írni?

Igen, azt hiszem, mindig vágytam rá. Volt, amikor ezt a költészettel való foglalatoskodás kissé eltompította, de még akkor is forgattam prózaterveket a fejemben. Aztán A fiúk országa című novelláskötetem írása közben jöttem rá, hogy én ezt a gyakorlatban is élvezem, és akarok vele a novellákon túl is kezdeni valamit. A döntő tényező mégis az idő kérdése volt: egyszer csak megértettem, hogy ami engem izgat, az egy olyan narratíva, aminek az időhöz van köze, és az idő mint olyan, leginkább egy nagyregényben ragadható meg.

– A regény címe többjelentésű: Akik már nem leszünk sosem. Egyrészt vonatkozik a főszereplőre, aki a regény végén azt mondja: „Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.”, arra utalva, hogy léteznek olyan utak, melyeket végigjárhattunk volna, de nem tettünk meg, és mégis bennünk élnek valahol. Ugyanígy utal a cím a tüdőgondozó állandó bentlakóira, akiknek egész élete valóban a meg nem valósult ígéret, hiszen a gyerekbénulás következtében a teljes hátralevő idejüket gépekhez láncolva kórházban kell tölteniük.

– Olyasmi ez, mintha a nosztalgiának és a déjà vu élménynek a bizarr keveréke lenne. Nem lettem ez vagy az, nem ezzel vagy azzal az emberrel éltem le az életem, vagy legalább annak egy részét, nem ide mentem, hanem oda, nem erre figyeltem, hanem amarra, de mi lett volna ha? És ebbe egészen bele lehet borzongani. Sőt, tényleg nosztalgikusan vagyunk képesek egy olyan életen merengeni, amit végül is nem éltünk meg.

– A regény több idősíkban játszódik, a leghangsúlyosabb a 2013-as, amikor a főszereplő, Lente Bálint hazautazik a szülővárosába, a képzeletbeli Hajdúvágásra. A kisváros múltja és jelene tűélesen kirajzolódik a kötetben. Feltételezhető, hogy saját élmény van e korrajz mögött.

Nem lenne érdemes tagadnom, hogy sok mindent felhasználtam a saját életemből, és a kisváros is meglehetősen hasonlít arra a városra, ahol felnőttem. Mégsem azonos vele, mint ahogy én sem Lente Bálinttal. Ugyanakkor nagyon különbözőre sem szerettem volna átszabni a helyet, elsősorban a történelmi szál miatt, mert az valós eseményekre utal, amik tényleg ott, és nagyon hasonlóan zajlottak le. Mégis, ez egy regény, sokféle önkényes szerzői beavatkozással. A város az és mégsem az. Kicsit úgy, mint ahogy az előbb az emberi énről mondtam: aki lehetett volna, de már nem lesz sosem.

– A regény végére állnak össze a mozaikkockák, kapcsolódnak össze a korábban széttartónak tűnő történetszálak. Az egyik legerősebb érzetem ezzel kapcsolatban az, hogy a múltunk borzasztóan meghatározza a jelenünket, még akkor is, ha nem tudunk róla.

Ez mindenképpen így van. Nem kell ismernünk a múltat, ahhoz, hogy élni tudjunk. Elég körülnézni, az emberek jelentős része megvan nélküle is. Mármint a tudás nélkül, de még ők sem kerülhetik el a hatását. Viszont, ha egyszer elkezdünk foglalkozni vele, akár személyes, akár történelmi értelemben, a függői leszünk. Ez alapvetően az értelmiségi középosztály nyűgje, amely történeti értelemben is szeretne reflektálni magára. Aztán vagy sikerül neki, vagy nem.

– A regény egyik fontos motívuma Csernobil, illetve az atomkatasztrófa napján történtek. 1986-ban Ön négy éves volt, feltételezem, hogy komoly kutatómunka előzhette meg az írást.

– Ez a hasonló jellegű munkák velejárója. Kutatni muszáj, mert nem mindegy, hogy mit írtak a lapok egy adott napon, ha arról az adott napról akarunk írni. Sok mindennek kellett utánajárnom, és nem csak Csernobil kapcsán, de a tüdőbetegségek, az agyvérzés, a gyermekbénulás, vagy épp a régi kazettás magnók és egy adott évben hallható slágerek terén is. Meglepetés volt magam számára is, mikor rájöttem, hogy nagyon szeretem ezt a kapirgálást.

– Szintén fontos szerepet kap a műben 1956, mely egész nemzedékek életét határozta meg évtizedekre. Miért tartotta fontosnak, hogy ez a motívum is megjelenjen a könyvben?

Mert nem beszélünk róla rendesen. Ez is olyasvalami, ami sokkal több, jobb, mélyebb, kockázatosabb ügy lehetett volna az egész ország számára, de nem lett. Ezt láttuk az emlékév során is. És mi is lehettünk volna vele és általa egészen mások, de talán már nem leszünk sosem. Én mindenesetre felnőttem egy városban, ahol egész fiatalkoromban a legnagyobb közhelyeket hallottam a forradalomról (csakúgy, mint a holokausztról), aztán, amikor már Budapesten élve, évekkel később megtudtam, hogy valójában mi történt akkor ott, majdnem leestem a székről. Talán le is estem. Szerettem volna, ha a regénynek van egy olyan rétege, amiben nem csak a személyes múlt traumái vetnek árnyékot az elbeszélésre, hanem valós – elhallgatott – történelmi események is. Azzal együtt, hogy egyáltalán nem biztos – és ezt ki is mondja az egyik szereplő a könyvben – hogy erre az egészre, a maga valójában bárki is kíváncsi még.

Jolsvai Júlia
Fotó Németh Dániel

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Magvető Kiadó, 480 oldal, 3999 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/4. számaÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés