A művészettörténet Orosz István szemével
Jolsvai Júlia - 2013.09.13.
A közelmúltban jelent meg Orosz István Válogatott sejtések (a tojás volt előbb) című kötete a Typotex Könyvkiadónál. A grafikus, animációfilm-rendező nem először jelenteti meg művészeti tárgyú írásait, és ahogy az előző kötetében, A követ és a fáraóban, itt is saját rajzaival illusztrálja mondandóját. Orosz István az a művész, aki a saját képére alakítva tálalja elénk a művészettörténetet, és a keze alatt újabb remekművek születnek.
– Rajzol valamit és avval kapcsolatban elkezdi valami foglalkoztatni, majd elkezd a művészettörténetben kutakodni? Ez a munkamódszere?
– Általában a munkáim elméleti vonatkozásai is foglalkoztatnak, és ha valami érdekeset találok, vagy olyat, amit mások nem vettek észre, azt megpróbálom megfogalmazni. Rajzolással oly régóta foglalkozom, hogy már rutinból is megoldok dolgokat, szerencsére írás közben ez a veszély nem fenyeget, ahhoz ugyanis sokkal kevésbé értek. Az írás mostanában jobban izgat, nagyobb kihívásnak tartom. A műtörténeti folyamatokról sokan írtak, de kevesen voltak, akik a gyakorlat oldaláról akarták bemutatni azokat. Az észrevételeim jó része persze csak sejtés, hipotézis, bennük van vastagon a tévedés lehetősége, de hát oly sokszor megtapasztalhattuk már a félreértések jótékony szerepét.
– Kitűntetett szerepet kap a műveiben az anamorfózis, sok anamorfikus művet alkotott maga is. (Az anamorfózis felismerhetetlenné torzított képet jelent, mely csak bizonyos szögből kivehető.) Miért pont ez a technika – ha nevezhetem annak – ragadta meg ennyire?
Orosz István könyvekből kirakott koponya előtt |
– Valóban technika, de olykor úgy hiszem, hogy van mögötte némi filozófia is. Úgy működik, hogy az ember lerajzol valamit, aztán megnézi más szögből, vagy egy különös tükörből, és megváltozik a kép jelentése. Egyetlen munka két különböző jelentéssel; a megfejtések közti kapcsolatok izgatnak, olyannyira, hogy mostanában épp a fogalom kitágításával foglalkozom. Észrevettem, hogy az úgynevezett „lehetetlen geometriai” munkák is felfoghatók egyfajta anamorfózisként. Vagy az „arcimboldói képek” (azokat hívom így, amelyeken a kép, mondjuk egy tájkép elemei távolabbról, vagy összehúzott szemmel nézve arcmássá állnak össze) is kvázi anamorfózisok. Belátható, hogy ha a rajzoló máshol állította volna fel a festőállványát, még ha csak képzeletbeli állványról beszélünk is, akkor a kép elemei nem kerülhettek volna abba a szerencsés konstellációba, amely értelmes új jelentést eredményez. Vagyis a szemszög, a nézőpont szerepe, ami az anamorfizmus legfontosabb kelléke, jócskán felértékelődik.
– A lehetetlen geometriájú tárgyak hogyan tekinthetőek anamorfózisnak?
– Azokról a furcsa képekről beszélek, amelyek könnyedén lerajzolhatók a kétdimenziós papíron, de a harmadik dimenzióban már elképzelhetetlennek hisszük őket. Legtöbb esetben azonban megépíthető egy olyan térbeli tárgy, egy igazi forma amely, ha megfelelő szögből nézzük, pont olyan, mint a papíron látott paradoxon. Vagyis az eredmény a jól megkeresett szemszög függvénye, hiszen minden más nézőpontból valami zavaros dolog jelenne csak meg.
– Sokan nem foglalkoznak az anamorfózisokkal sem Magyarországon, sem szerte a világon.
– Valóban csak egy viszonylag szűk kör foglalkozik a témával, de talán épp ez teszi vonzóvá őket. És persze az is érdekes, hogy az ilyesmivel kísérletezők, ha keresik egymás társaságát, nem nehéz egymásra találniuk.
– Azt is mondja a könyveiben, hogy nem Holbein festette a Követeken látható koponyát, mely az egyik leghíresebb anamorfózis. Ha nem ő, akkor ki lehetett az alkotó?
– Bizonyítani persze nem tudnám, de érvelni azért képes vagyok az állításom mellett. Meg aztán érdekesebb is szembe menni a hivatalos állásponttal. Holbein sose festett más anamorfikus motívumot, ráadásul az a furcsa folt éppen eltakar valamit, egy jelképesnek szánt hexagrammot, és nem utolsó sorban, egész jól megáll a kompozíció akkor is, ha nincs rajta az a bizonyos halálfej. Hogy meggyőzőbb legyek, meg is szerkesztettem a „koponyátlanított” Követeket. Egyébként valószínűleg a tulajdonos, Jean de Dinteville, aki a kép bal oldalán áll rendelte meg a koponyát, és elképzelhető, hogy az az ál-Holbein festette oda, aki a másik tulajdonában lévő festményt, az Áron és Mózes a fáraó előtt című képet alkotta, de az ő nevét nem ismerjük. Egyébként az eredetiség kétségbevonása mellett azok a sejtések már igazán mellékesek, hogy nem is onnan kell nézni a halálfejet, ahonnan a National Gallery szakértői ajánlják, vagy hogy volt idő, amikor egyszerűen félbe volt vágva a kép.
– Most is ebben a témában kutakodik?
– A perspektíva furcsaságai, legalábbis rajzolóként továbbra is érdekelnek, de íróként most valami egészen mással foglalkozom. Nemrég készült el egy animációs filmem egy rekonstruált sakkpartiról, 1908-ban két bolsevik vezér, Bogdanov és Lenin Capri szigetén, Gorkij nyaralójában sakkoztak egymással. Több fénykép készült az eseményről, pontosabban csak egy, amely azért tűnik mégis úgy, mintha több lenne, mert az idők során készült másolatokon egyre kevesebb szereplő van. Fokozatosan fogyatkozott a kibicek száma, leretusálták őket a képről, mert méltatlanná váltak rá, hogy Lenin társaságában megjelenjenek. Azt mondanom sem kell, hogy néhányuknak nem csak a fotóról kellett eltűnnie. A rajzfilm kapcsán sokat foglalkoztam a korral, a szereplőkkel, a partival, és megpróbálok belőle összerakni most egy könyvet is. Persze ha úgy érezné, hogy ez a fotográfiákra kitalált idő-játék a maga politikai vetületével mégis kapcsolódik valahogy a perspektívákhoz, sőt az anamorfózisokhoz, azt nem nagyon tudnám cáfolni.
Jolsvai Júlia
Orosz István: Válogatott sejtések (a tojás volt előbb), Typotex Kiadó, 2013, 260 oldal, 3900 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A derűre születni kell – Kepes András gondolatai bájvigyorról és panaszkultúráról
Veszélyzónák és kisebbségpolitika – Beszélgetés Romsics Ignáccal
„Nem első, hanem jó akarok lenni” – Kolosi Tamással készített életút-interjút Ferenczi Borbála
Mi lett a két órára tervezett kalandból? – Beszélgetés Nógrádi Gáborral
Csodák ideje – A legnagyobb ajándék és más klasszikus karácsonyi történetek