Regénytrilógiája második részének címe alapján azt is gondolhatnánk, hogy a női nemről van szó, merthogy egy lány keresésével indul a történet. Az előző regény, az Emléked leszek, a hetvenes évek végén zárult, amikor a főhős, Keleti Dávid meglátott egy filmplakáton egy statisztalányt.

– Ez a regény viszont itt kezdődik. Mennyiben önéletrajzi a történet?

– Önéletrajzi alapokon nyugszik, és a fogalom jó értelmében vett kulcsregény, hiszen majdnem minden szereplőnek legalább egy, az életben is létező vagy létezett alakmása van.

– Ez az a korszak, a 80-as évek, amikor különösen bizonyos pozíciókban, szakmákban, jelen esetben, a Filmgyárban, a párttagságot nem volt könnyű kikerülni.

– Hogyha játszunk a címmel, akkor az nemcsak a női nemre vonatkozik, hanem arra, hogy nemet kell mondani. A főhős úgy próbálja élni az életét, hogy nemet mond bizonyos dolgokra. Először fölkínálja magát a lehetőségeknek, ám utána rájön, mi bennük a rossz. Van a regényben egy rejtett idézet egy filozófustól, amely így szól: áthazudjuk magunkat az igazság felé. Ez a filozófiában talán nem így van, de az életstratégiám szerint igen: a nemet mondás a csapda kikerülése. Soha nem vállaltam vezető beosztást, néha kínálgattak, ha helyzet volt, de akkor is inkább második ember szerettem lenni, vagy inkább az sem. Most már tudom, az a feladatom, hogy üljek az asztalomnál, és írjak. Meg néha tanítsak, átadjak valamit a tudásomból. Az írás műfaja esetemben folyton változott. A filmtől nem szakadtam el soha, most is vállalom, hogy filmtörténész vagyok, de neveztek sokszor irodalomtörténésznek, mert írtam Ottlikról, Krúdyról, szerkesztettem könyvsorozatot –, de kiszálltam ebből. Nem lehet ennyi szerepben tetszelegni. A nemet mondáshoz tartozik, hogy az ember lassan kidob mindent a léghajóból, hogy magasabbra tudjon szállni. Visszatérve a regény idejére, a 80-as évek olyan képlékeny válságkor volt, amelyről, benne élve nem tudtuk, milyen, de most már, három évtized múltán ez lehetséges. Ez egy olyan regény, amelyben a történet elmond mindent, nincsenek elmélkedő, filozofikus részek, időjátékok, ez egy lineáris, történetmondó regény, megszenvedett tényekre épül.

– A könyv végén az áll, hogy az idézett regényrészletek Bíró Yvette Futó című művéből valók. Őróla mintázta Szalánczy Magda alakját?

– Nem ilyen egyszerű ez. A regényrészletet valóban Bíró Yvette-től kölcsönöztem, egyrészt, mert jól ismertem őt, aki sajnos nem él Magyarországon, és nagyon jónak tartom a regényét is. Kézenfekvő volt, hogy idézzek belőle, megjelölve a forrást. De ez az alak több figurából van összegyúrva. Az igazi minta egy írónő, akit szintén nagyra becsültem, kedveltem, Beke Kata. 2009-ben meghalt, el is felejtették, pedig kiváló író volt a maga idejében.

– Mennyi idő alatt készült el a regény?

– Nem kellett anyagot gyűjtenem, nagyon gyorsan megírtam, 3-4 hónap alatt, aztán félretettem, és később újra elővettem. Nem kellett cédulákat gyártani, legfeljebb kikeresni a Somlyó György által lefordított Kavafisz verset, a nagy nemet mondásról, ami mottója is lehetne a könyvnek.

– Mégis Ferlinghettitől választott mottót. Miért?

– Mert annyira tetszett: Életem főhősét kerestem, tétován tapogatózva. Most már tudom, hogy ki volt az az akkor harmincas éveiben járó fiatalember, aki mindezt végigélte. Az írás mindig terápia. Azt írtam meg, ami nagyon fölháborított, ami nagyon fájt, amikor megéltem. Tudok már mások élettapasztalatába vagy figuráiba beilleszkedni. Enélkül színdarabot sem lehetne írni. Ha Karády Katalint vagy Tolnay Klárit meg akarom jeleníteni a színpadon, nem csak információk birtokában kell lennem, tudnom kell beleélni magam az ő karakterükbe.

– Sokszor megrendítő volt szembesülni a regényben azokkal az eseményekkel, amiket átéltünk – gondolok itt például a Bódy Gábor halálára való utalásra…

– Nincs kimondva, de ki lehet találni, annak is teljes értékű ez a történet, aki nem élte át a kort. Van benne jó pár fiktív mozzanat, olyasmi, ami nem történt meg, csak megtörténhetett volna. Ha úgy érzem, hogy elkezdek a prózában hazudni, akkor haladnom kell tovább, mert abból általában jó ötletek szoktak előjönni. Nem kell ragaszkodni az emlékekhez meg ahhoz a valósághoz, amit megéltem.

– A trilógia harmadik részéről mit tudhatunk?

– A címe már megvan: Bűnangyal.  Az elmúlt bő másfél-két évtizedet szeretném megjeleníteni benne.

Szepesi Dóra
Fotó: Tóth Gergő

Kelecsényi László: Megkerülhetetlen nem
Kortárs Kiadó, 208 oldal, 2500 Ft

OLVASSA EL EZT IS:
A Könyvhét húszéves