Móra Kiadó
újdonságok
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságok Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

„A magyar történelem egyik legnagyobb drámája az állandó elitcsere” – Tömpe István

Jolsvai Júlia - 2015.07.23.

Tömpe István, egykori kormánybiztos, pénzügyminiszter-helyettes, bankelnök, MÁV elnök. Édesapja huszonkét évig volt a Magyar Rádió és Televízió (Bizottság) elnöke, nagybátyja pedig csalódva a kommunizmusban öngyilkos lett. E család történetét és saját pályáját írta meg a Noran Libro gondozásában most megjelent könyvében, Az elitek árulásában.

– Nagyon fontos volt nekem, hogy ábrázoljam a hátterem kettősségét, amivel nem volt könnyű együtt élnem, miközben nagyon sokat kaptam ettől a bizonytalanságtól. Felnőve ugyanis azzal kellett szembesülnöm, hogy van egy szegény családom Nagyváradon, és egy másik, gazdag, budai családom. A tetejébe az utóbbi kádercsalád volt, az összes merevségével együtt, tehát mi aggódtunk a rendszer állapota felett reggeltől estig. Foglalkoztunk vele, politizáltunk. Nem ez volt a helyzet nagyanyámnál Nagyváradon, aki egy pici házban lakott, meglehetősen szegény volt – mégis ott éreztem igazán felszabadultnak magam. Hozzáteszem, Nagyvárad sajátos magyarságszínezettel rendelkezett. Ezt a kettősség-élményt mindvégig hurcoltam magammal életem során. A másik kettősség később keletkezett, és nagyon gyakran jelentett feladatot, vagy kihívást az életemben: egyrészt hogy apámék családja hitehagyott zsidó család, a kommunizmus felé hagyták el a hitet, ami akkoriban nem számított ritkaságnak, de meglehetősen kétséges vállalkozás volt. Apám kitérése soha nem volt tökéletes, mert ez a bélyeg mindig rajta maradt akkor, amikor üldözték, és amikor megöregedett, akkor – úgy tudom – titokban zsidó szervezeteket támogatott. A gőgösségbe hajlóan büszke kommunista, zárkózott ember volt. Anyám családja viszont református család, tipikus, szegény Partium-beli emberek voltak, akik kóboroltak le-föl, mert kellett a munka. De ha nagyapám pénzhez jutott, akkor elnőzte meg elitta. Ebben a családban anyám volt a kitörő, a tehetséges, akinek aztán különféle kalandok révén sikerült Magyarországra kerülnie, és ahol összeakadtak apámmal. Ez a kétfajta kultúra a neveltetésemben mindvégig jelen volt. A kitért, elhagyott, de azért romjaiban is felfedezhető ősi, zsidó kultúra, ami viccekben, szóhasználatban, meg igazán nehéz megmondani, még miben nyilvánult meg.

– Korábban is megjelent egy kötete, részben a családjáról, a Sugárzó hónapok, melyről azt  nyilatkozta (http://hvg.hu/gazdasag/20140930_Az_elejen_sevolt_epp_szepeszetigyakorlat), hogy előszó ehhez a most megjelenő, akkor még csak készülő könyvhöz, és ez lesz a főmű. Miért érezte szükségét megírni ezt az előszót?

– A Sugárzó hónapok alapja az, hogy részt vettem egy kezelésen, miközben egyre jobban elvesztettem az erőmet, és kellett valamilyen programot találni magamnak, ami a folytatólagos élet jeleit mutatja, és ez konkrétan a naplóírás volt. Párszavas napi történéseket írtam csak le, melyek döntő részben arról szóltak, hogy bemegyek a kórházba, ezt csinálják, azt csinálják, milyen emberekkel találkozom. Betegség-, vagy inkább gyógyulástörténet. Csakhogy közben őrületesen hosszú időket, órákat kellett várakozni, sokszor egy egész hetet, és ezért visszatértem az eredeti tervemhez, hogy írnék a családomról, ami ahogy az Az elitek árulásából is kiderül, sajátságos családi történet, hiszen nemcsak a nagyváradi kerti konyháról mesélek, hanem sok minden másról is. Addig-addig húztam ezt a gyógyulásnaplót, míg a szövegben egyre többször megjelentek olyanfajta megjegyzések, amelyek apámra, nagyapámra vonatkoztak.

– Mintegy akaratán kívül? Beszüremlettek?

– Még a betegségem előtt az eredeti célom az volt, hogy összefoglalót írjak a családomról a gyerekeim számára.

– Tehát nem is szánta publikálásra?

– Nem, eredetileg nem. Dolgoztam a gyógyulásnaplón, sikerült belőle egy egészen olvasható szöveget létrehoznom, és valamelyik barátom felvetette, hogy legyen könyv belőle. Maga a gyógyulás annyi szenvedéssel járt, hogy ez egyre kevésbé érdekelt. Annál inkább a következő munkám. Miközben javítgattam a kórházi jeleneteket, egyre többet foglalkoztam azzal, amivel eredetileg is akartam volna, hogy milyen volt a kor, apámék, nagybátyám, a kommunizmus. Végül is ennek a folyamatnak az lett a következménye, hogy mind a két rész belekerült a könyvbe, de utólag úgy látom, hogy az a munka nem természetes kevercse a gyógyulásnak meg a családtörténetnek. Emiatt talán egy kicsit pontatlan kifejezés, hogy előszó volna.

Az elitek árulásával kapcsolatban is az érzésem, hogy ez is két könyv valójában. Egyrészt a családjáé, korrajzokkal fűszerve, másrészt az Ön személyes története. Mi volt az oka, hogy ezt a két szálat egy műben akarta összegezni?

– Egy kicsit dacból. Ez több helyütt is megjelenik a könyvben, ez a jelenség, ami a dacomat okozza. Ugyanis beleszülettem egy korba, melyet ma egészen másként nézzük, mint akkor nézték. Én akkor is máshogy láttam, mint ahogy nagyon sokan mások. Ez az érzés megkövetelte, hogy leírjam azt a kort, amelyben éltünk. Ezért jelenik meg a korabeli vezető réteg, a Kádár-rendszer, különféle emberek portréi és így tovább. Tudatos választás volt például, és a korrajznak sajátságos színezetet ad, hogy apám története helyett Kádár János történetét írtam meg egy bizonyos aspektusból. Pedig nekem tulajdonképpen apámról kellene írni, de az a nagyon furcsa helyzet, hogy apámról viszonylag keveset tudok. Ezt a keveset nagyjából leírtam, hogy milyen volt ő fiatal korában, attól kezdve hogy alispán volt egészen odáig, hogy a Rádió és a Televízió elnöke lett. Erről a korszakról annak ellenére, hogy éltem akkor, nem sokat tudtam, mert én tőle mindig távol próbáltam élni. Akkor helyzetemnél fogva viszont a korról sok mindent tudtam, és így jutottam el Kádár Jánosig, és ha már hozzá eljutottam, akkor eljutottam a nagybátyámhoz, aki viszont megtagadta a kommunizmust azzal, hogy agyonlőtte magát.

Miután közgazdász voltam, és reformokkal foglalkoztam, ismertem néhány reformert is, családilag is, mint például Nyers Rezsőt vagy Aczél Györgyöt, róluk is külön írtam. Az már választás kérdése volt, hogy leírjam-e, hogy az Aczél Gyuri bácsinak milyen mulatságos bajsza volt, avagy inkább azt, hogy volt egy a sztálinizmus rettenetéből lassacskán kinövő rendszer, ami egyre inkább elviselhetőbbé vált. Ez a korrajz-kényszer az egész könyvön végigvonul.

– A második része a könyvnek a szakmai életútját mutatja be.

– A szakmai pályám ismertetésénél, ahhoz hogy ez igazán érdekes legyen, fantasztikus történeteket kellett volna napvilágra hozni, elsősorban a privatizáció korából. Ott vannak nagy titkok, de azokat nem akartam leírni. A külföldi ügyekkel kapcsolatban: például sokat jártam Moszkvába, de az ottani emlékeim egy része olyan volt, amit nem akartam elmondani, nagyon személyesek, nagyon intimek. Genffel kapcsolatban rendkívül izgalmas dolgokat lehetett volna közzétenni, nem csoda, hogy évekkel ezelőtt a Beszélő egyik szerkesztője is felkért, hogy írjam meg, hogy milyen egy kémkedés. Az az igazság, hogy ebből is igazán csak regényt lehetne írni, mert önmagában az, hogy a misszió hírszerző tisztje mindenkihez elmegy, és mindenki mindenkivel beszél, utólag érdekes legenda tud lenni, de nem lehet ez egy ilyen könyv mondanivalója. Azt gondoltam, hogy az én saját történetemet is jobb, hogy ha a korral együtt adom elő, mert ha magamról nincs igazán jelentős mondanivalóm, vagy nem akarom leírni, amit tudok, akkor a korról tudok valami fontosat mondani. Tudatos törekvésem volt, igyekeztem mindvégig elkerülni, hogy úgy interpretáljam a történeteket, hogy az derüljön ki belőle, hogy én milyen kiváló ember vagyok.

– Én sokkal személyesebbnek látom a Sugárzó hónapokat, és számos kérdésre választ vártam Az elitek árulásából. Például hogy hogyan lehetett egy ilyen apa árnyékában élni. Kitörni belőle, együtt élni vele. A mai napig a névazonosság miatt sokan keverik Önöket, stb. Ez egy nagyon érdekes pszichológiai probléma.

– Én sokszorosan árnyékban lévő ember voltam, egyrészt az apa és a rendszer árnyéka, és háromszor ekkora árnyék volt az öngyilkos nagybácsi, akiről viszonylag kevesen tudnak ma már. A mi családunkban ez az árnyék valódi teher volt, amit viselni kellett, kezelni kellett, nem lehetett elugrani előle. Az egész korszakra az volt jellemző, hogy a káderek kontraszelektáltak voltak – az elitcserének mindig van egy ilyen kontraszelektív drámája, ami aztán a második-harmadik generációra persze kiegyenesedik. A magyar történelem egyik legnagyobb drámája az állandó elitcsere. Azt tapasztaltam, hogy a kommunista nomenklatúra erősen kontraszelektált, kontraszelektált gyerekekkel, akik úgy éltek az apukák árnyékában, hogy profitáltak belőle, mert egyébként nem lehetett volna belőlük senki. Én soha nem akartam ezt, ezt a másságot nagyon utáltam. Többet foglalkoztam azzal, hogy hogy lehetnék önálló, semmint a kommunizmus nagy művével. Apáméknak elég volt az, hogy nem lőtték őket agyon, győzött a rendszer 1945 után, őket Rákosiék különféle okok miatt nem csukták le, nem végezték ki, utána jött Kádár, aki apám számára nagy megváltás volt, annak a rendszerváltásnak a csodája. Ezt követően apám huszonkét éven át egy helyen ült – a Rádió és a Televízió aktív elnöke volt, illetve egy állami bizottság elnöke a későbbiekben. Ez verhetetlen dolog. Egy fiúban mindig ott munkál, hogy meg kellene haladnia az apját, ezt apámnál nem lehetett véghezvinni, mert apám huszonkét éven át jelen volt a ma nem létező, de akkor mégis meglévő köztudatban. És ami pedig az új világot (a Kádár-kort) illeti, ott mint egy nagy, enigmatikus hős, a nagybátyám szelleme kísértett, aki volt ilyen is, olyan is, és aztán azt mondta, hogy na, elvtársak ebből elég, és agyonlőtte magát. Ez mint egy rosszul értelmezhető példa, vagy szimbólum lebegett az értelmiség egy része előtt. Mindesetre a nevemet elviszi mindenképp. Mindezek hatására együttesen éreztem késztetést, hogy inkább a környezetről írjak, és ne magamról, ezért sikerült ez kötet kevésbé személyesre. De még nincs vége a dolognak, azt nem tudom, hogy fogok-e még ilyen könyvet írni, de az előfordulhat, hogy szépirodalmi eszközökkel dolgozom fel az élményeim.

Jolsvai Júlia

Tömpe István: Az elitek árulása
Noran Libro, 456 oldal, 3990 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/3. szám címlapjaÉS Páratlan oldal
Belépés