„A legtágabb horizontú kritikus” – Tarján Tamás két kötetéről
Laik Eszter - 2021.09.28.
Különös értékkel bír az a két Tarján Tamás-kötet, amely két évvel az irodalomtörténész halála után látott napvilágot. Egyrészt mert a feledés leple az irodalomban is elkeserítően gyorsan ráborul az eltávozottakra és életművükre márpedig Tarján életműve elképesztően gazdag ahhoz, hogy ne maradjon élő része a mindenkori irodalomtudománynak. Másrészt a két kötetből az egyik őt magát, a személyét hozza közel az olvasóhoz: azt a Tarján Tamást, aki az esszékben, kritikákban a háttérben maradt. (Egyébként sem vágyott soha önjogán szerepelni, a másokat faggató szerepköre volt az övé.) Ez a bizonyos könyv, a Pont Kiadó gondozásában megjelent Kézjegyek a félmúltból igazi irodalomtörténeti kuriózum. Tarján Tamás magánkönyvtárából válogatott össze tizenkét dedikált példányt, s írta meg a becses kézjegyek, beírások történetét. Ezek annak idején épp itt, a Könyvhétben jelentek meg sorozatban. Szabó Magda, Bor Ambrus, Illés Endre, Hubay Miklós, Szabó Lőrinc, Konrád György, Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Tandori Dezső, Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes és Székely János alakja lép elő ezen igaz történtekből, s persze Tarján Tamás életének mozaikjai is megcsillannak. Kezdve az író nagybácsi, Bor Ambrus örökségétől, a Szabó Magdával folytatott, kedvesen „cicázó” viszonyon át (nehogy félreértse valaki: az írónő évődő dedikációja alá remek cicafejet kanyarított) a beszédes „harag nélkül” beírásig Csoóri Sándor tollából, vagy Hubay Miklós kézírásáig, aki „a legtágabb horizontú kritikusnak” nevezi ajánlásában Tarjánt. S aztán ott vannak az íróktól más íróknak szóló bejegyzések: Szabó Lőrinc Simon Istvánnak, vagy Illés Endre Boldizsár Ivánnak rótt dedikációi. A kötet képanyaga ráadásképp a „fordított eseteket”, vagyis Tarján Tamás dedikációit is felvonultatja: a családtagoknak, Tandori Dezsőnek, Orosz Istvánnak, a szerzőtárs-barátnak: Reményi József Tamásnak, a kiadó Szávai Ilonának és Szávai Gézának, valamint Kiss Józsefnek és a Könyvhétnek szóló beírásokat. Barátság, humor, szellem, költészet, közös múlt csillog ezeknek a szavaknak a mélyén. „Fény…? Talán. Jóská(ék)nak baráti szívvel: TTamás” – írja például Reményiéknek Fénymérő című költészeti tanulmánykötete elejére. Vagy: „akváriumot a Tengernek – sok szeretettel Szávai Ilonának, Gézának, a PONT-nak, amelyben öröm és biztonság lubickolni egy úszni-nem-tudónak. TTamás” – szól az Egy évad akváriuma dedikációja a kiadónak. Kiérezni minden sorából, hogy különös becsben tartotta és jegyezte a dedikációkat, azokat az irodalomtörténet részének tekintette, s lám, maga is azzá tudta emelni. Öccse, Tarján Balázs, valamint a jó barát, kolléga és paródiaszerző-társ, Reményi József Tamás emlékező írása olyan vonásait rajzolják meg Tamásnak, amelyet talán sokan nem ismernek – a szorgalmas könyvtárlátogató kissrácét, az oktatásért élő egyetemi tanárét, az intellektuális focirajongóét, a szenvedélyes keresztrejtvény-gyártóét és a kapcsolatok jelentőségét mélyen átérző emberét.
A Napkút Kiadónál megjelent Látómező című kritikagyűjtemény szép lenyomata, bizonysága a fentieknek, s igazolása Hubay Miklós szavainak: valóban lenyűgözően széles az a horizont, amelyet Tarján szünet nélkül pásztázott az irodalom egén. A kortárs magyar és magyarított külföldi próza bírálatának színe-java felvonul itt. Tarján kritikáinak pillére az összeszedettség éa a pontosság: nincsenek felesleges mondatok, „félrement” szavak: a lényeget ragadja meg azokkal a csakis rá jellemző fordulatokkal, amelyek helyett más talán mondatokat keresgélt volna („hullámzó apokalipszis”, „élhely”, „erősen literarizált”, „takarékos, szíjas előadás”, „a könyvet beszegő két novella”, „mondatai áramán utazva”, „érdes harmónia”, „saját égtájakkal meg nem áldott élet” – és még hosszan sorolhatnánk). Tarján sosem csak a kiragadott művet elemzi, hanem elhelyezi azt az addigi szerzői életmű – és a kortárs irodalom – mátrixában: így rajzolódik ki például Sándor Iván A Vanderbilt-jacht hajóorvosa című regényéről írott kritikájából (Hűtőtt hő – a címek mélyrétegeire is érdemes figyelni a Tarján-kritikákat olvasva) Sándor Iván egész addigi regényvilága, vagy Spiró György Kémjelentés című kötetének értékeléséből a novellista Spiró helye az írói ouvre-ben. Az egyes életműveket egyben láttató „nagytotál” része, hogy némely szerző több művével is szerepel a válogatásban. Természetesen nem maradnak ki a legnagyobbak, így Esterházy Hasnyálmirigynaplója sem, de a nagyágyúk mellett az aktuálisan fiatalok sem: Miklya Anna, Murányi Sándor Olivér vagy Potozky László. Egyes kritikák tanulmány- vagy esszéértékűek: a legkomolyabb a Lengyel Péterről megjelent vaskos esszégyűjtemény kritikája, vagy Temesi Ferenc Bartók-regényének elemzése, amely a régmúltból Tandori sakkverseinek tarjáni elmét követelő visszafejtéseire emlékeztet. A külföldi szerzőket és műveket taglaló rész rövidebb, de a merítés itt sem kevésbé sokszínű: Tarján mindig arra figyel fel, ami eseményértékű a magyar irodalomban is, legyen az egy új Umberto Eco-regény, Gabriel García Márquez beszédeinek gyűjteménye, vagy az izlandi Sjón „népi története”.
E sorok írásakor mi más járna az ember fejében, mint hogy volt egy igazi nagy mestere a csokorba gyűjtött könyvekről szólásnak, a velős, ám annál sokatmondóbb recenzióknak: Tarján Tamás. Őutána szólni csak tétován, sután lehet. Még ezek is az ő szavai…
Laik Eszter
Tarján Tamás
Kézjegyek a félmúltból. Pont Kiadó, 176 oldal, 2730 Ft
Látómező. Napkút Kiadó, 400 oldal, 3490 Ft