Beck Tamás publicista, verseiért kapta meg tavaly a Petri-díjat. Eddig neves folyóiratokban, antológiákban publikált, a Magvető Kiadó idén egyszerre jelentette meg novellás- és verseskötetét.

- Ilyesmire talán még nem is volt példa. Hogyan született a két könyv?

-  Bő tíz év termése található a két könyvben. Talán a maximalizmusom miatt nem törekedtem kötetre nagyon sokáig; inkább minél több publikációt akartam felmutatni, minél rangosabb folyóiratokban. A kötetekben szereplő művek mindegyike átment valamely szerkesztőségi szűrőn, megjelent valamelyik szépirodalmi orgánumban. Amikor a Magvető egyik szerkesztője megkeresett, hogy novelláimat talán érdemes lenne kötetbe rendezni, gondot is jelentett számomra a nagy terjedelmű anyag összegyűjtése, pláne ciklusokba rendezése. Tulajdonképpen eldöntött tény volt novelláskötetem kiadása, amikor váratlanul megkaptam a Petri György-díjat. Az elismerés része, hogy a díjazott első verseskötetét kiadja a Magvető Kiadó. A költemények összegyűjtése, szelektálása persze újabb munkát jelentett nekem és a szerkesztőknek. A véletlenek egybeesésének köszönhető tehát, hogy tavasszal egyszerre jelent meg líra- és prózakötetem.

- Az Isten szemtelenül fiatal prózakötet és a Más él benned verseskötet szinte ugyanazzal a borítóval jelent meg. Az jutott eszembe, hogy „ikerkönyvek”, a címlapokon ugyanis, amit Baranyai András tervezett, férfifej sziluettet látunk, olyat, amilyen a Facebook-on profilkép is szokott lenni, ha valaki nem tesz fel fotót. A szerző neve és a könyv címe bele van írva a sziluettbe. Mit jelent ez magának?

-  Jó a Facebook-os hasonlat. A borító által sugallt anonimitás jelentheti egyfelől azt, hogy lényegtelen a szerző személye; a kötetekben szereplő műveket írhatta volna a Földön jelenleg élő hatmilliárd ember bármelyike, hiszen általános, mindenkit foglalkoztató emberi problémákat közelítek meg általuk. A férfifej sziluett másrészt utalást tesz a szépirodalmi alkotás folyamatában tetten érhető alázatra. Írás közben a szerző identitása nem tolakodhat agresszíven előtérbe, voluntarista módon nem lehet papírra vetni például egy költeményt. A kész szöveg tulajdonképpen már a tudatalattiban összeáll, ez a tény összefügg talán az úgynevezett „autonóm komplexus” Freud által leírt jelenségével. Az ihlet pillanataiban mindössze az történik, hogy médiumként a tudat szintjén is megjelenítem a tőlem de facto függetlenül elkészült művet.

-  Próza, líra – ugyanaz a szerző. Érdekelne, hogyan lép kölcsönhatásba a két műfaj. Mitől függ, hogy mi kívánkozik versbe és mi prózába?

- A lírai, illetve epikai művek két, egymástól teljesen eltérő létmódot reprezentálnak. Elmondható egyszersmind, hogy a lírikus személyisége szignifikánsan különbözik a novellistáétól. Népes persze azoknak az alkotóknak a tábora, akik több műfajban is maradandó életművet hoztak létre. Nem túlzás talán, ha privilegizált helyzetet tulajdonítok ezeknek a művészeknek, mert mintegy több személyiséggel is rendelkeznek. Tapasztalatom szerint egyébként a tartalom meghatározza a formát. Léteznek például problémák, amelyekhez nem nyúlhatok a líra közvetlen eszközeivel. Ezeket áttételes módon jelenítem meg. A távolságtartáshoz pedig inkább az epika eszköztára ad lehetőséget.

-   A novelláskötetben többnyire családi, kapcsolati konfliktusokról, szorongásról, félelemről ír, arról, hogyan hatnak a jelenre a múltbéli terhek.  A Menekülők című novellából veszem a képet: mintha egy rangrejtve utazó pszichiáter figyelne a kötetben. Jól sejtem?

-  Azt mondják, rablóból lesz a legjobb pandúr. Korábban évekig küzdöttem egy szorongásos kórképpel, bizonyos értelemben beavatást nyertem hát a lélektan rejtelmeibe. A novelláskötetem egyik ciklusa kimondottan a pszichiátriák világát hivatott bemutatni. De való igaz, szinte az összes mű lélektani folyamatokat tár fel így vagy úgy. Tapasztalatom szerint a depresszió vagy a pszichózisok kialakulásának oka elsősorban az, hogy az úgynevezett boldogságon a közfelfogásnak megfelelően zavartalan eufóriát értünk, s erre az elérhetetlen célra törekszünk. Pedig ahogy az emberi szervezet sóháztartásában kulcsfontosságú a megfelelő nátrium-kálium egyensúly, mentálhigiénénk szempontjából is fontos az örömök mellett a hétköznapi gondok, problémák megléte. Ha e terheket ledobjuk magunkról, bekövetkezik az az állapot, amit Milan Kundera „a lét elviselhetetlen könnyűségének” nevez.

- Nagyon tetszik a stílusa, sok mondatot kiírtam magamnak. Például: „A legszörnyűbb érzés Isten szemébe nézni, mikor meghallgatna minket, ha nincs mit mondanunk neki.” A fülszöveg szerint is tele van a könyve fontos mondatokkal: „Amikor sírsz, Isten is szemtelenül fiatalnak tűnik hozzád képest.” Innen jött a kötetcím is… Téma, szóhasználat, megfogalmazás, mind hozzájárul ahhoz, hogy figyelemre méltó legyen egy írás. Önnél hogyan alakult ki ez a stílus?

-  Amikor Michel Foucault végigtekint a pszichiátria történetén a kezdetektől napjainkig, megállapítja, hogy a legújabb korban a lélekbúvár meghallgatja a betegét, igyekszik a páciens szavainak mögöttes értelmét feltárni. Az említett szorongásos kórképpel való küzdelmem során arra kellett rájönnöm, hogy a nyelv megkerülhetetlen tényező a gyógyulás folyamatában. A kóros tudattartalmak, bármilyen hihetetlen, rendszerint klasszikus filozófiai problémák, rendkívül nagy érzelmi töltéssel felruházva. Pontos, adekvát megfogalmazásuk elengedhetetlen ahhoz, hogy választ adjunk rájuk. Ez a fajta nyelvi precizitás aztán meghonosodott szépirodalmi műveimben is.

-  A humor, a meglepő fordulat, a hétköznapi és a kozmikus összejátszása a verseire még inkább jellemző. A Neurológiai kontroll-ból idézek: „a gyógymódban ugyan nem hiszek, ám/ rajongok a mellékhatásokért.” Ez lehetne ars poetica?

-  Ars poetica az idézett versrészlet abban az értelemben lehet, hogy nem hiszek a célelvűségben, tehát az emberiség számára tökéletes megoldásokat kínáló társadalmi utópiáktól is idegenkedem. Már az archaikus korban kollektív tudattalanunk része volt egy régvolt aranykor képzete. Az ábrahámi vallások elterjedésével párhuzamosan aztán széles körben elfogadottá vált a teleologikus történelemszemlélet; az a felfogás, miszerint története során az emberiség egy vágyott cél felé halad. Érdekes módon ezt a megközelítést a szekularizáció is érintetlenül hagyta; abban az értelemben a kommunizmus bizony keresztény eretnekség, hogy egy földi mennyországot ígér. Az ilyen „gyógymódokban” tényleg nem hiszek. A világot lehet jobbá tenni, kötelességünk is küzdeni ezért, de az emberi élethez mindig hozzá fognak tartozni az ősidőktől fogva rá jellemző problémák.

-  „Mert ott kezdődik az egész a mindennapokban.” – idézem egyik verséből. A könyvei megjelenése óta elég sok minden történt az úgynevezett világpolitikában. Reagál versben a napi eseményekre?

-  Nem, a napi eseményeket inkább közéleti publicisztikáimban veszem górcső alá. Nem lehet ugyanakkor elhallgatni azt a tényt, hogy a mindennapok és a világpolitika ugyanazon indulataink játékterét képezik, más-más léptékben. Az első világháború előestéjén lezajlott háborúpárti megmozdulások azt is megmutatták, hogy a „boldog békeidőkben” felhalmozódott frusztráció a társadalmakban kontroll nélkül képes katasztrófába rántani az egész emberiséget. Napjainkban ez mindennél aktuálisabb probléma. Az atomfegyverek birtoklása a nagyhatalmak által, lehetővé tett kontinensünkön egy példátlanul hosszú ideig tartó békét. Gyilkos indulataink ennek következtében visszaszorultak a magánszféránkba. Vannak azonban arra utaló jelek, hogy a békeidő vége felé járunk; gondoljunk csak az orosz kardcsörtetésre. Amikor a költeményeimben az egyén szintjén lezajló negatív folyamatokat mutatom be, valójában olyan tényezőkről írok, amelyek megalapozhatnak akár államok közötti konfliktusokat is.

- Drámai és grandiózus képei vannak, gyakran egy súlyos gondolati tartalmat könnyedség ellensúlyoz. Ilyen például az Önarckép. Ez nagyon tetszik! (Az önarcképet széttépett papírból összerakják újra, és széttüsszentik.) Ha magyartanár lennék, biztos bevinnék a verseiből a gimnazistáknak a klasszikusok mellé… például ezt, vagy a Sarki naphimnuszt, a Visszapörgetett filmen-t, vagy a Jelen-t. Mit gondol, milyen hatása lehet ma a versnek?

-  Annak ellenére hatást fejthet ki ma is egy költemény, hogy a legújabb korban csakugyan végbement a műveletlenség és a szélsőséges pragmatizmus uralomra jutása; az a folyamat tehát, amelyet José Ortega y Gasset „a tömegek lázadásának” nevez. A költőnek azonban tudomásul kell vennie, hogy a szépirodalom megértésének képessége kevesek kiváltsága. Persze, ha egy gimnáziumi osztályban csak egy-két tanuló továbbgondolásra érdemesítené a verseimet, már boldog lennék.

Szöveg és fotó: Szepesi Dóra

Beck Tamás

Más él benned
72 oldal 1490 Ft

Isten szemtelenül fiatal
244 oldal, 2490

Magvető Kiadó