Georg Höllering a Hortobágy (1936) című filmjével írta be nevét a magyar filmtörténetbe. A film Móricz Zsigmond filmnovellája és forgatókönyve alapján készült, Schäffer László fényképezte, és Lajtha László szerezte a zenéjét.

– Hogyan és mikor figyelt fel Höllering munkásságára?

– Höllering nevével valamikor az 1960-as évek elején, ’62 körül találkoztam, ugyanis, akkor még vegyész hallgatóként, nem is bölcsészként, bejártam a bölcsészkarra, Nemeskürty István előadásaira, a filmesztétikai speciális kollégiumára. Ő említette először a Hortobágy című filmet is.

– Mi volt a következő lépés?

– Amikor fiatal bölcsészként végeztem, filmes területen kívül kaptam állást, ennek ellenére elhatároztam, hogy interjúkat készítek majd magyar filmrendezőkkel. Ambicionáltam azt is, hogy megszólaltassam azt a három magyar (illetve magyar szempontból érdekes) filmrendezőt is, akik akkoriban külföldön éltek (ez alatt Nyugatot értsük). Így került a névsorba: Szőts István, Radványi Géza és Georg Höllering. Ezekből a beszélgetésekből sikeresen összejött kettő; Szőts Istvánnal akkor, amikor éppen Magyarországra látogatott, Radványi Gézával pedig egy müncheni szolgálati út során.
Egy ízben, amikor 1978-ban Angliában jártam, szintén egy hivatalos kiküldetés kapcsán, elmentem az Oxford Streetre, az Academy Cinema elé és hosszan töprengtem, hogy felmenjek-e és megkérdezzem, itt van-e az igazgató, de végül inamba szállt a bátorságom és továbbmentem. A könyv előszavában kicsit költőien azt írtam, hogy ez a könyv tulajdonképpen egy kísérlet arra, hogy azt az elmaradt interjút most bepótoljam.

– Mennyi ideig tartott összeállítani a kötetet? Ki mindenki segítette a munkájában?

– 2010-ben egy kedves barátom, kollégám kapott egy ösztöndíjat a Brit Filmintézethez. Megkértem, hogy járjon utána, él-e Hölleringnek rokona. Azt a hírt hozta, hogy él Höllering fia. Ilyen módon jutottam el Andrew Hölleringhez, aki igen fontos forrás volt a munkám során. Mindemellett rengeteg ember segített, és segít jelenleg is, mert dolgozom a kötet folytatásán. Megírom ugyanis Höllering angliai történetét, ami ebben a könyvben rövidre van zárva, holott az életének a felét ott töltötte.

– A magyar nézőközönség számára mennyire csenghet ismerősen ez a név, ez a film cím? Hogyan került be a filmes köztudatba?

– Csak az a művészfilm volt és van benne a mozinéző lakosság köztudatában, amelyik úgy művészfilm, hogy közben, a régebbi szóval, kommersz filmek követelményeit is teljesítette. Például a Halálos tavasz vagy a Hippolyt, a lakáj. Amennyire a Hortobágy tudatosult, az azért volt, mert Hölleringnek sikerült beépülnie a magyar szellemi elitbe Móricz Zsigmond, Lajta László, Passuth László révén. Höllering a cenzúrázatlan kópiából külön vetítést tartott és megnyerte őket magának, az ő írásaik vitték be a Hortobágy-ot a kulturális emlékezetbe.

– „A filmnovellától az elkészült filmig mindegyik változatban közös, hogy az ősi életforma csodálatos, de a múlté – át kell adnia helyét egy új, modern világnak.”- írja egy helyütt. Filmes szemmel ön miben látja a Hortobágy jelentőségét? Mi a legnagyobb eredménye?

– Ez a film a maga korában egy dokumentumfilm jellegű alkotás volt, annak ellenére mondom ezt, hogy van benne egy eljátszott történet, ami játékfilmszerű. Azóta a dokumentum-játékfilm Magyarországon a 70-es években egy egész irányzat lett, ami Dárday István Jutalomutazás című filmjében érte el a csúcsát.
A másik jelentősége, hogy a film szociográfiailag teljesen pontos. Ha összehasonlítjuk a kor, mondjuk más, Hortobágyon játszódó filmjével, például a Pusztai királykisasszonnyal, akkor látjuk a különbséget. Ehhez az említett filmhez például megvásároltak a Hortobágyból tíz percet és ilyen módon még csak el se kellett menniük, hogy azokat a természeti és tájjeleneteket lefényképezzék, hanem Höllering filmjéből belevágták a részleteket.  Höllering viszont kétszer töltött ott hónapokat, ott élt és lakott ezek között az emberek között.
A Hortobágy film kétféleképpen értelmezhető. Egyrészt, mint sültrealista bemutatása a magyar rögvalóságnak. Másfelől pedig, a film egy klasszikus népmese, ahol a népmesének két szála is van, az egyik a legkisebb fiúé, aki elindul szerencsét próbálni, a másik szál a szerelmi történet, ahol nem a gazdag kérőé, hanem a szegény csikós bojtáré lesz a lány.
A harmadik nagy jelentőségű dolog, hogy Lajta László és Balla Péter zeneszerzők segítségével létrejött egy „musical”. Ez egy olyan film, amelyben az emberek az érzelmeiket dalban fejezik ki és ennek mentén megy előrébb a cselekmény. Ez teljesen példátlan abban a korban. Ráadásul ezek a dalok tökéletesen autentikus magyar népdalok.
Höllering remek munkatársakkal dolgozott együtt, akik hozzájárultak ahhoz, hogy kultikus film készülhessen.

Illényi Mária
Fotó: Rák József

Szekfű András: "Magánkalóz a filmdzsungelben" - Georg Höllering, a Hortobágy film rendezője
Gondolat Kiadó, 270 oldal, 3000 Ft