A tudósról és teremtményéről szóló történet mind a mai napig a világ legismertebb és legnépszerűbbjei közé tartozik – ahogyan mindmáig tartja magát a köztudatban az a tévképzet is, miszerint szerzője férfi. Pedig Mary Shelley nemcsak, hogy nem férfi, de még húszéves sem volt, mikor Frankenstein történetét papírra vetette egy barátok közötti fogadás miatt. A holland szerző, Anne Ekhout könyve Mary Wollstonecraft Shelley és regénye keletkezésének állít emléket.

A regény Mary életének két fontos epizódjára koncentrál: a kötet egyik felében a tizennégy éves lány életét követhetjük nyomon, aki egy ismerős családnál hónapokat tölt a vidéki Skóciában; a másik felében a mára talán már közismert svájci tartózkodását örökíti meg, amikor a genfi tó partján nyaralt a férje, Shelley, csecsemő fiuk, valamint Byron és John Polidori társaságában.

A skóciai részek hangulata jóval könnyedebb, mint a későbbieké, annak ellenére is, hogy az alaphelyzet egyáltalán nem vidám: a vendéglátó Baxter családot nemrég súlyos tragédia érte, az édesanya halála. A gyerekek közül a középső, a Marynél alig pár évvel idősebb Isabella viseli anyjuk hiányát a legnehezebben – a temetés óta elő sem jön szobájából. Azonban, ahogy telik az idő, a kíváncsiság és Mary jelenléte végül előcsalogatja önkényes száműzetéséből, és a két lány között barátság szövődik. Együtt járják a vidéket, ötórai teán vesznek részt Isabella nővérének és férjének a házában, kalap nélkül szundítanak a napsütötte mezőn a fűszálak között. Az események azonban hamarosan baljós fordulatot vesznek: a két lány egy kirándulásuk alkalmával, melyet egyébként egy máglyán megégetett boszorkány sírjához tesznek, egy szörnyalakot vélnek felfedezni egy sziklabarlangban a tűz fölé görnyedve. Ugyan elszaladnak, ám nem tudnak szabadulni ettől a képtől, és az eredeti Frankensteinhez hasonlóan a szörny megjelenése után itt is sorra következnek be visszafordíthatatlan események. Először Isabella nővére, Margaret esik ágynak, míg végül egyik nap nem ébred fel többé, aztán Isabella válik egyre mogorvábbá, és egyre inkább elutasítóbb Mary iránta érzett vonzalmával szemben. A két lány egyre biztosabb abban, hogy a szörny, akit láttak, nem lehet más, mint Margaret férje, Mr Booth, aki valószínűleg a nőt is eltette láb alól…

A Genfben játszódó jelenetek nagyon különböznek ettől: Eekhout szándékosan a gótikus irodalomra jellemző sötét hangulattal és baljós elemekkel dolgozik. A szereplők ritkán vannak teljesen tudatuknál, mivel Byron, a csapat vezéregyénisége – mondhatni főkolomposa –  laudánumot kever a borba, amit egyébként szinte megállás nélkül isznak, így a svájci történéseket az olvasó is egyfajta delíriumos kábulatban olvassa, mindenre rányomja bélyegét. Mary életének itt több fontos részlete kerül nagyító alá: csecsemő lánya hirtelen halála és az afölötti gyász, melyet még nem sikerült teljesen feldolgoznia, és a tény, hogy férje ezt úgy tűnik, egyáltalán nem érti meg; hogy házassága Percyvel nyitott kapcsolat, de ezt csak a férfi élvezi; harmadrészt pedig itt kerül sor arra a fogadásra is, melynek eredményeként Mary végül megírja saját rémtörténetét, a Frankensteint – hogy íróként is bizonyíthassa magát a férfiaknak és azok ténylegesen is beemeljék társaságukba, ne csak Shelley kiegészítéseként gondoljanak rá.

A kötet borítója azt ígéri, „Regény egy kivételes nőről, aki mindennel dacolva megalkotja Frankenstein szörnyének történetét” – és ugyan Mary Shelley (anyjához hasonlóan) valóban egy kivételes nő volt, aki a korszellemmel szembemenve írta meg regényét, Anne Eekhout regényében nem ezt a Maryt látjuk. A kötet Maryje ugyanis nem dacol minden nehézséggel: a kamasz Marynek egyetlen gondja sincs vidéki tartózkodása alatt, a család tragédiái nem az ő tragédiái, így az első tragikus élmény, amivel szembesül, az a végül viszonzatlanul maradó szerelme Isabella iránt – ami pusztán ennyi marad, a később játszódó részekben egyáltalán nincs utalás rá vagy arra, hogy Mary a nőkhöz is vonzódna. A genfi Mary pedig egy talajtvesztett, kiábrándult, fáradt anyukaként van ábrázolva, aki szó nélkül tűri, hogy férje viszonyt folytasson a húgával, és inkább gyakran elvonul sírni, minthogy nemtetszésének hangot adjon.

Éppen ezért a regény akkor működik a legjobban, ha nem vagyunk tisztában Mary Shelley életével; esetleg, mivel az eredeti megjelenéskor a kötet előszavát maga Percy B Shelley írta az író nevében, még azzal sem vagyunk tisztában, hogy a Frankenstein szerzője nő; akkor igen, egy kellemes, könnyed olvasmányélményt kapunk egy nőről, akinek végül valóra válik leghőbb álma és bekerül az irodalmi életbe. Ha azonban jobban ismerjük Mary történetét, úgy több dolog is zavarni kezdhet bennünket. Miért csak ezt a két szakaszt jeleníti meg Eekhout, mikor pedig Mary Shelley, egy végtelenül intelligens nő tragikus életútja jóval több ennél? Valószínűleg nem ez volt a cél, de Mary egy könnyelmű, nyafka lányként jelenik meg előttünk, aki sem kamaszkorában, sem később nem tud mit kezdeni ébredő szexualitásával – persze az sem segít, miszerint ahányszor a kötetben Isabellára pillant, a „tűz lobbant lágyékomban” szókapcsolatot olvashatjuk –, felszínes párbeszédeket folytat, és nem mer kiállni a maga igazáért. Nem egy olyan nőként, aki ismerte a korabeli irodalmi és filozófiai elit tagjait és egyenrangú szellemi partnerekként tudott velük beszélgetni, nem olyanként, aki tárcákban fejti ki véleményét társadalmi kérdésekről, és pláne nem annak a zseninek, aki már húsz éves kora előtt megalkotta a Frankensteint.

Ha tehát egyfajta tragikus, gótikus, misztikummal átitatott szerelmi történetként vesszük kezünkbe a regényt minden előzetes elvárás nélkül, akkor pontosan ezt is fogjuk kapni, és maradéktalanul elégedett leszünk vele. Ha valaki azonban inkább az igazi Mary Shelley-re kíváncsi, annak érdemesebb  Péter Ágnes esszékötetét, A függetlenség árát felcsapnia.

Bráder Edina

Anne Eekhout: Mary
Fordította: Wekerle Szabolcs
Libri Kiadó, 392 oldal, 4499 Ft