Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

A cenzortól a vászonig: a magyar filmgyártás zivataros éveiről – Gervai András könyvéről

Laik Eszter - 2020.02.04.

A cím – Állami álomgyár – telitalálat, nemcsak hangzása okán, de mert pontosan erről volt szó a „létező szocializmus” évtizedeinek filmgyártásában: elővarázsolni a keleti Hollywoodot, álmokat gyártani a nézőnek, vagy feledtetni a hétköznapok sivárságát – s mindezt nem a pénzben mérhető haszon, hanem az igazodásra nevelés és a szocializmus építése jegyében. Ezzel együtt – vagy tán épp ezért – a Rákosi-diktatúra prése alól épségben kivergődött magyar filmgyártás a hatvanas évek legelejétől a nyolcvanas évek közepéig olyan fénykorát élte, amelyet sem előtte, sem azóta nem látott filmszerető ember.

Gervai András könyvének első, történeti nagyfejezete a fordulat éve előtti időszakig vissza, amikor „a filmesek számára is beköszöntött a hét szűk esztendő”. Mint a szerző találóan megállapítja, a korszak filmtörténete valójában cenzúratörténet; ennek szemléletes, és ma már talán mulatságos példája a Gervai ideidézte Úttőrök című film a főiskolás Makk Károlytól, amely az eredeti direktíváktól eltérve épphogy nem felemelőnek ábrázolta a mozgalmi életet, hanem az uniformizmus terepének – le is állították a forgatását.

Az 56-os megtorlások kezdetével minden filmes gyanús lett, aki mozgott, és mégis, milyen ellentmondásos a filmművészet: ebben az időszakban született például A harag napja, a Budapesti tavasz és Fábri két óriási filmje, A körhinta és a Hannibál tanár úr.

Gervai András könyvének mintegy keretet ad, hogy a háború utáni újraindulást tárgyaló nyitófejezet párjaként a záróciklus „A rendszerváltozás után” címet viseli, és a filmszakma korábbi prominenseivel készített hosszabb-rövidebb interjúkban tárja fel a folyamatot, hogyan sikerült a végsőkig erodálni, majd az altalajjal egyenlővé tenni a hajdani legendás magyar filmművészetet és filmgyártást. Ami nem sikerült a diktatúrának – pedig igazán mindent megtett –, az néhány év alatt sikerült az új „üzletembereknek”. Gervai nem felelősöket keres, az interjúkból mozaikként áll össze az a szociológiai-politikai-gazdasági környezet, amelyben az elhibázott privatizáció, a felszámolások során eltűnt vagyonok, a gazda nélkül maradt filmgyárak szétesése, a filmfinanszírozás megoldhatatlan problémái egyszerre segítették hozzá a magyar filmgyártást a halálához. S mintegy visszacsatolásként a háború előtt Magyarországon is jól működő, stúdióstruktúra korához, a könyv utolsó lapjain a romokon lassan kivirágzó új, modern műhelyekről is képet kapunk.

A könyv igazán olvasmányos két fejezete középen lapul: három színészportré és a magyar zsidóság filmes ábrázolásával foglalkozó ciklus. Ezek az írások, akárcsak a történeti fejezetek, részben megjelentek már Gervai András korábbi köteteiben, a jelen könyv számára átdolgozva-kibővítve adja közre őket. Bár a szerző szintetizáló-háttérfeltáró munkája is könnyen beszippantja az olvasót, úgy igazán ebben a két fejezetben mutatkozik meg, hogy Gervai vérbeli kritikus és esztéta: a három színészóriás szinte csak filmcímszavakra felépített élettörténete olyan eleven, hogy lelép a lapokról. Sinkovits Imre portréja a legapróbb vonásokig érzékletes rajz az idővel méltatlanul mellőzött, a szakma által elpazarolt tehetségről, amely éppen úgy brillírozott komikus és tragikus karakterek bőrében, de leginkább a kettő között érezte magát (és a néző őt) elemében. Egészen más alkat Bessenyei Ferenc, akit előszeretettel léptettek fel a művekben a hatalom reprezentánsaként – míg Sinkovits a jó szándékú kis- vagy nagyembert adta remekül, addig Bessenyeiről mindenki az öblös hangú, tekintélyt parancsoló „dúvad” emlékét őrzi. Kállai Ferenc a skála másik végén elhelyezkedő tébláboló kisember, a szomorú bohóc, aki sosem „alakított nagyszabású drámai jellemet, tragikus hőst”, mégis képes volt előhívni a tragikumot egyetlen pillantásával is. Gervai jellemzései a kronologikusan sorolt filmekben nyújtott alakítások néhány mondatos elemzésére támaszkodnak, melyekben rendkívüli tömörséggel és pontos kritikai észrevételekkel alkotja meg a színész és az ember karakterológiáját.

Egy 1998-ban rendezett, Bikácsy Gergely, Herskó János, Kovács András, Lengyel László és Simó Sándor részvételével zajló beszélgetés lejegyzett változata eredeti meglátásokkal árnyalja a zsidóság filmes ábrázolásának deficitjét: például a Hyppolitról, mint a zsidó–magyar együttélés dilemmájának megjelenítőjéről, vagy a hazug ábrázolásmódokról, amelyek csak illusztratíve közelítenek a holokauszttémához – akár egy gyerek, akár egy csendőr szemszögéből. Ugyanebben a nagyfejezetben Gervai András egy-egy elemzése A napfény ízéről és a Sorstalanságról legalább ilyen fontos mozzanatai az áhítatos tisztelet és a szemlesütő konvenciók lebontásának.

Az Állami álomgyár didaktikus magyarázatok nélkül kínálja a tanulságot olvasójának: bizonyos műfajoknak kifejezetten jót tesz a pártállami, elnyomó struktúra – Fábri Zoltán, Keleti Márton, Radványi Géza vagy később Huszárik Zoltán életműve ezen a talajon tudott kivirágozni, amelyet nyilván a fenntartó állam öntözött bőségesen. Az öntözővíz elapadásával pedig sajnos – ritka kivételektől eltekintve – „dudva, muhar” veri fel az üszkös talajt.

Laik Eszter

Gervai András: Állami álomgyár
L’Harmattan Kiadó, 350 oldal, 3450 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/1 címlapÉS Páratlan oldal
Belépés