Az olvasás éjszakája
OLVASÁS
ÉJSZAKÁJA
KÖNYVES
KALANDOK
OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÖNYVES KALANDOK
Majd emlékezni jó lesz

Majd emlékezni jó lesz

József Attila főleg variatív szövegkapcsolódásai miatt érdekes versének címe elsőül valóban egy J. A. emlékét idéző, centenáriumi kötet bemutatásához szolgál. A Ráday Könyvesház
36 fokos lázban
című, 12 magyar költő jelölésű, a fekete és fehér színekkel, a vonalformákkal eleve dialogizáló gyűjteménye (tervező: Czakó Zsolt) tizenegy mai (jobbára fiatal) poéta egy-egy versét igazítja az ünnepelt, a Nagy Tizenkettedik kiválasztott darabjaihoz. A szövegek angol műfordításban is olvashatók; a kortársi költemények egy-egy, kevésbé leterhelt nyelvre ültetve is. A szerkesztő-szereplő Jónás Tamás ezen kívül három, elég brutális portrérészletet állított élre (Nagy Lajostól, Fejtő Ferenctől, Arthur Koestlertől), a lírikusok „esszétöredékekkel” is jelen vannak, és sajátos módszerrel (egyik-másik, ritkábbnak számító idegen nyelvet pedig csak a művelt emberfő azonosítja). A vállalkozás, mint kompozíció és emléktárgy nő fölébe önmagának – mivel a J. A.-művek véletlenszerű, de aligha vitatható sora mellett a friss alkotások idegen nyelven nemegyszer érdekesebbek, mint amennyire jók, sikerültek magyarul. Az egészen azonban átüt az elképzelés eredetisége, az olvasással ünneplés bölcselete és szeretet-ihlete.
„A «ma», az természetesen mostanság is kocsmának mutatkozik” – utal Téray János vallomása az Ars poeticára. De miért ne mutatkozhatna a jelen – nemesebb perceiben – kávéháznak is? Frank Aliona és Zeke Gyula
Kávézók kalauza
című összeállítása (az előbbi tökéletesen elkapott felvételeivel, az utóbbi az ész, a szív és a kávé igéit hirdető, várostörténeti mormolásaival) József Attiláék hajdani kávéházait is felidézi (még Nagy Lajostól a Budapest Nagy kávéházat is, melynek kulcsregény mivolta a költőre [„Gerlei”] nézve oly dehonesztáló, tévesztett). Csöllei Balázs tervező a kávébarna szín felől mozdította a narancssárga és más testvérszínek tartományába a kötetet. A mai Budapest kávéházainak egy csoportjáról, „kaffára”, „kavánára” emlékeztető vendéglátó-ipari intézményeinek néhányáról kap útbaigazítást és értékelést az olvasó a képzőművészeti és szépirodalmi vonásokkal ékeskedő, a vendégforgalomra kissé nyilván ható munkából.
Tömörkény István testi valója kevéssel előbb rebbent ki Szegedről, mint ahogy József Attila úgy-ahogy otthonos lett a városban, vagy inkább egy-két környező, nevezetes településen. A Nap Kiadó In memorian sorozata
Hajnali sötétben
címmel eleveníti Tömörkény emlékét. Lengyel András összeállításának egyik érdekessége, hogy alig érünk a mintegy 360 oldal egyharmadához, máris az író, újságíró, könyvtárigazgató halálhírét vesszük. Az érintett szerint „kissé zavaros” életrajz tehát hamar lezárul, hogy a hangsúly az utóéletre, az életmű és a művek értelmezésére essék (a „zavarosság” ott kezdődött, hogy Tömörkény 1903-ban még azt írhatta: sohasem járt a városban, ahol született. Ő, a tősgyökeres szegedi ugyanis a ceglédi állomáson született – atyja a vasúti vendéglő bérlője volt -, kereszteléséhez is kihívták a papot. Két évvel később aztán „hazakövetkeztek”, anélkül, hogy a kisgyermek igazi ceglédi levegőt szívott volna). Móra, Juhász Gyula, Kosztolányi, Krúdy, Ady, Móricz, s még hosszú a sor: kell-e nyomósabb érv az ő szavuknál Tömörkény zsenije mellett? A mai kutatók – Németh G. Bélától Péter Lászlóig – ugyancsak perdöntőeket állítanak tanulmányaikban, s az Írók tükrében fejezet főhajtásai (Déry, Illyés, Weöres, Németh, Vas, Szabó Magda, mások) is őszinték. De meri-e valaki géniusznak nevezni Tömörkényt – a József Attila-évben?
Baráti társaságban hallott, igen érdekes (labilis?) fejtegetés rendel ezúttal egy negyedik könyvet is az előbbi három mellé. Kompániánk szóvivője szerint
Glen Gould
és József Attila (virtuális, elképzelhető) viszonyát a lehető legteljesebb szótértés jellemezte volna. A vélekedés megfogalmazójának egyáltalán nem a zene a szakterülete, ám a legnagyobbak közé számító előadóművész válogatott írásainak Tiltsuk be a tapsot! című gyűjteményéből (Európa) lélektani és atiláris argumentációval vezette le (J. A-idézetekbe torkolló) nézeteit. Persze Gould magyar megszólalásához a fordító Barabás Andrásnak és Csuhai Istvánnak is köze van. A zongorista szellem nem pusztán olyan eszmefuttatásokban él tovább, mint például a Sibelius zongoramuzsikája. Még érdekesebb a Glenn Gould öninterjúja Beethovenről, aztán a Lemezek egy lakatlan szigetre (különös tekintettel A Nagy Könyv-játék „mit vigyek?” dilemmájára), a gyöngyöző Streisand mint Schwarzkopf, s a Grieg és Bizet zongoramuzsikája, melynek megszorításából – (továbbá: bizalmas figyelmeztetés a kritikusoknak) e sorok írója is kamatoztatni igyekezett a kamatoztathatót.
Tarján Tamás

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés