Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
XVI. évfolyam 5. szám

Tartalom Pdf-letöltés

254 CÍMLAP
Oknyomozó novellista
Budapesti találkozás Méray Tiborral
„Az ’56-os emigránsok közül sokan nem élték meg a rendszerváltást. Akik pedig láthattuk ezt a folyamatot, csak arról álmodtunk, hogy Magyarországon is olyan demokrácia lesz, mint a nyugati államokban.”
(Mátraházi Zsuzsa)

256 Akiből a válság csinált írót
Beszélgetés Fábián Jankával
„A pénzügyi válság beköszöntével elvesztettem a korábbi munkáim, hirtelen sok időm lett. Az így felszabaduló időmben elkezdtem dolgozni az első regényen.”
(Jolsvai Júlia)

258 Emlék az ember
Interjú Dobai Péterrel
„De a búcsúnak nem pusztán érzelmi tartalma van, a búcsú egy magatartás és egy méltóság, hogy végleg el tudjunk búcsúzni, mindattól, amitől búcsút venni: lélekcsapás.”
(Szepesi Dóra)

260 Látogatás Iróniában
Adogatás Gerlóczy Mártonnal
„Ráadásul utazáskor egy kicsit mindig elszabadul a pokol, de ezt az énemet is vállalom. Itthon egészen másként viselkedem.”
(Mátraházi Zsuzsa)

262 Az első magyar „nagymama-regény”
Beszélgetés Pataki Évával
(Jolsvai Júlia)

264 Még nincs vége a háborúnak
(Csokonai Attila)

265 „Nem versenynek tekintem az írást”
Beszélgetés Kántor Péterrel legújabb verseiről
(Kurcz Orsi)

266 A CSALÁD KÖNYVESPOLCA
Nem könnyű…
(Pompor Zoltán)
Stéphane Husar: Énekelj és tanulj! Sing & Learn English!,Husar; Anke Feuchter, Reinhard Schindehutte: Énekelj és tanulj! Sing und lern auf Deutsch!; Ranschburg Jenő: Családi kör; Csíkszentmihályi Mihály–Reed Larson: Kamasznak lenni; Ulrike Hartmann: Anyának lenni és nem görcsölni; Andó-Tóth Beáta–Eszes Hajnal: Ekete pekete... Gyermekjátékok minden évszakra; Bob Hartmann–Kállai Nagy Krisztina: Állatos mesélőkönyv; Francesca Simon: Rosszcsont Peti filmet forgat

268 GYERMEK, IFJÚSÁGI
Mit kínálunk a gyerekeknek?
(Csokonai Attila)
Arredondo, Francisco: Dinoszauruszok; Balázs Ágnes: Mesélő ABC ; Bátky András – Lakatos István: A kedves pincerém; Benedek Elek: Vége jó, minden jó; Charles, Nathalie: Első pizsamapartim; Cognolato, Luca: Ketten a palánk alatt; Ćurić, Mirko: A leleményes szolga – A királyfi és a fonni nem tudó lány; Dröscher Vitus B.: Ahogy az állatok látnak, hallanak és éreznek; Értelmes mondókák 0–1 éveseknek – 1–2 éveseknek – 2–3 éveseknek; Foxley, Janet: Fikarc és az óriások; Hartman, Gerhard: Vadállatok; Janosch: Irány Panama! – Kincsvadászat; Jones, Ursula – Gibb, Sarah: Szépég és a Szörnyeteg; Kipling, Rudyard: Az elefántkölyök; Ludwigsen-Kaiser, Ute: Első rajzolókönyvem; Mark Twain: Koldus és királyfi; Masannek, Joachim: Az elfelejtett nép; Osborn, Mary Pope: Vakáció a vulkánnál; Osborn, Mary Pope: A Sárkánykirály udvarában; Seiler, Signe – Köthe, Rainer: Az ember

273 KÖNYVBÖLCSŐ
Tarján Tamás

Egyperces, sokperces, posztperces

274 A családbarát közgondolkodás népszerűsítése
Megjelent a család lexikona
(Sz. Zs.)

275 „A sztár csak te vagy, bár hallanám a hangodat…”
Éneklés és dobolás kezdőknek
(Szénási)

276 Sorban állni Darwinnal
Mark Nelissen: Darwin a szupermarketben
(Laik Eszter)

277 PANORÁMA
Graham Hunter: Barça
Robert William: Luke és Jon
Michael Hesemann: Az első pápa
A középkor vetületei (Szerk. Gorka Dezső)
Tomaso Kemeny: A vízözön mondja
Almási Miklós: A szerelem lehetetlensége
Hahner Péter: Az USA elnökei
A szarvas-szultánkisasszony
Kabdebó Lóránt: Mesék a költőről
Cs. Szabó László és Gál István levelezése 1933-1982
Daniss Győző: Újságíróiskola
Szepes Erika: A mocskos mesterség
Oláh Gábor: Holnap más leszek

291 Hódít a Török tükör
Európai díjat kapott Horváth Viktor regénye
(Szénási Zsófia)

292 Kia ora tatou!
Frankfurti Könyvvásár 2012
(b. k.)

294 ROMÁNC
Határokat legyőzve
(Laik Eszter)
Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél; Francisco G. Haghenbeck: Frida füveskönyve; Erich Kästner: A salzburgi szobalány; Sabrina Jeffries: A lord titka

296 KRIMI
A tényregénytől az ál Sherlock Holmes-kötetig
(Jolsvai Júlia)
John Grisham: Prókátorok, Fred Vargas: Talpra, halottak!, Rubin Szilárd: Aprószentek, Anthony Horowitz: A Selyemház titka, Mark Russinovich: Trójai faló

298 Balatoni borozó…
Beszélgetés Podmaniczky Szilárddal
(Illényi Mária)

300 GASZTRO
A főzés olyan, mint a szerelem
(Szikora Katalin)
Alain Ducasse konyhaművészete – Húsételek; Varga Gábor: Desszert szerelem; Reinhardt Hess: Gombás és erdei gyümölcsös szakácskönyv; Pizza - a legjobb receptek; Juraj Nagy: A csallóközi szakácsművészet mesterei, Scolar

302 Írd tovább, Diane!
Diane Keaton: Játszd újra, Diane!
(Laik Eszter)

304 SCI-FI
Ez fantasztikus!
(Németh Attila)
Piers Anthony: Khton; Benjamin Hale: Bruno Littlemore fejlődéstörténete; Orson Scott Card: Ender árnyéka; Sam Weller & Mort Castle (szerk.): Árnyak és rémek – Ray Bradbury emlékére

307 SIKERKÖNYVEK, OKTÓBER

310 KÖNYVIPAR
Átvett licenc és magyar fejlesztés
Beszélgetés Babai Évával
(Csokonai Attila)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés