A NemKönyv is olvasáspropaganda

Valami nagy-nagy titok lappang a gyerekkönyvekben. A sárkányok, griffek, törpék, koboldok és boszorkányok mellett kell egy olyan jó tündérnek is meglapulnia az oldalak között, aki arról gondoskodik, hogy míg a felnőtt irodalmat vásárlók – nyilván gazdasági lehetőségeik korlátozódása miatt is – egyre kevesebbet költenek könyvbeszerzésre, addig a gyerekeknek szóló kötetek mind kelendőbbek, forgalmi adataik felfutásról tudósítanak. A titok nyitjáról kérdeztük Kolosi Beátát , a Líra Könyv vezérigazgatóját.

– A megfejtés egyik kulcsa az, hogy a szülők inkább a maguk igényeit adják lejjebb, mondanak le ilyen-olyan szükségleteikről, csak hogy a gyereküknek mindent megadhassanak, ami a fejlődéséhez szükséges. Ebből a szempontból a könyvet is a kicsinyek érdekét szolgáló ismerethordozónak, vagyis „jó befektetésnek” tekintik. Másik oldala az a dolognak, hogy a gyerekkönyvpiac nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben. A korábbinál jóval nagyobb kínálat áll a vásárlók rendelkezésére. Bő tíz évvel ezelőtt kezdődött ez a folyamat; megszaporodtak a gyerekkönyvkiadók. Főként az utóbbi három-négy esztendőben figyelhettünk meg e téren hatalmas fejlődést. Márkák születtek, Rumini és társai, amelyeket komoly kiadói stratégia alapozott meg a siker érdekében. Azok a nem klasszikus elgondolást megvalósító szövegírók és illusztrátorok, akiknek a munkája iránt hat-nyolc évvel ezelőtt igen szűk réteg érdeklődött, mára keresetté váltak, tehát áttörést értek el a vásárlók ízlésvilágában.

– Olvasáskutatók gyakran zsörtölődnek amiatt, hogy a szülők, míg ház körüli teendőiket végzik, leütetik a család apraját a tévé elé, bekapcsolnak egy videót, ahelyett, hogy a betűk világába vezetnék be a őket. Önök, könyvesek hogy viszonyulnak a mesesorozatokhoz, azon túl, hogy igyekeznek rajzfilmek alapján készült kiadványokat létrehozni?

– Az ilyen jellegű kötetek is nagyon jól fogynak, és bizonyos, hogy egy tévés megjelenés sokat tud lendíteni a könyves változat kelendőségén. De gyakran nem lehet eldönteni, hogy a népszerűség melyiknek a következménye. Kideríthetetlen, hogy filmből vagy könyvből ismerte meg a gyerek a történetet. Egy ellenpéldát azonban kapásból tudok mondani: a Bogyó és Babóca előbb jelent meg nyomtatásban, és csak utána készítettek belőle filmet. Azt gondolom, hogy a még nem iskolás korosztályok, tehát a hat évnél fiatalabbak esetében, amikor a szülők olvasnak fel, újra egyre fontosabb szerepet tölt be a mindennapokban mesélés. Nyilván vannak olyan társadalmi rétegek, ahol ez nem jellemző. Egy kicsit lehet nevelni a közönséget, a szülőket is, de azzal tisztában kell lennünk, hogy csoportszokásokat nemigen sikerülhet a visszájára fordítanunk. Ez azonban nem magyar sajátosság, efféle különbségek a világ minden táján megmutatkoznak. Amerikától Ausztráliáig bárhol találunk olyan családokat, ahol a gyerek a tankönyveken kívül nem találkozik könyvekkel. Visszatérve a mozgókép és nyomtatott szöveg ellentétre: véleményem szerint a kisebb gyerekek esetében a képernyő kevéssé jelent számunkra konkurenciát, és abban sem vagyok biztos, hogy a nagyobbaknál a tévé lenne az elsődleges vetélytárs, egyre inkább az internettel, a táblagépekkel kell versenyre kelnünk.

– Miként alakult a cégük viszonya az elmúlt három, illetve tíz évben, a változások imént megjelölt fordulópontjai óta a gyerekkönyvekhez?

– Sok minden történt, mert korábban a cégcsoport nem foglalkozott koncentráltan gyerekkönyvkiadással. Meg-megjelentek kicsinyeknek szánt kötetek egyik-másik kiadónknál, de leginkább csak akkor, hogyha a felnőtteknek író szerzők valamelyike mesekönyvvel ajánlkozott. Aztán 2004-ben új vállalkozásba kezdtünk, létrehoztuk a gyerekekre szakosodott Manó Könyveket, amely szép lassan elkezdett növekedni, és mára a korcsoport meghatározó kiadójává vált.

– Hány kiadvánnyal jelentkezik évente a Manó?

– Hozzávetőleg nyolcvan címmel, amelyben vannak utánnyomások is, hál’ istennek, hiszen ez azt jelzik, hogy az első kiadással sikerült elnyernünk a vásárlók tetszését, továbbra is keresik a könyvet. A célcsoport még mindig a nulla éves korral indul, mint a megalakuláskor, de ahogy fejlődik a kiadó, úgy emelkedik a megszólítandó olvasói kör életkora. Két éve már olyan köteteket is megjelentettünk, amelyek azoknak az iskolásoknak szólnak, akik épphogy megtanultak olvasni, valamint nyolc-tíz éveseknek való munkafüzeteket szintén kiadtunk. Most ősszel pedig a tizenkét év felettiekre is gondolunk. Ennek előzménye volt az év első felében kiadott NemKönyv, amelynek nemcsak a címe poénos, hanem a tartalma is: nyolcvan dolog van benne, amelyet az alcím szerint „mindig meg szerettél volna tenni a könyvvel, de sose merted”. A felnőttek által is kedvelt kiadványt Mesés Péter fordította. A másik fontos változás, hogy míg kezdeti stratégiánk szerint együttnyomásokat készítettek, vagyis külföldi szerzők magyarra fordított műveit, addig mára egyre több magyar szerzővel és illusztrátorral dolgozunk közösen.

– Hogyan verbuválták a hazai szerzőket? Ők maguk jelentkeztek, vagy meghívásos volt a pályázat?

– Is-is. De akár így, akár úgy alakult, büszkék vagyunk erre a további lépésre. Arra, hogy Varró Dánielt is szerzőink között üdvözölhetjük, hogy Maros Krisztinával közös, Akinek a lába hatos, illetve Akinek a foga kijött című könyvük közönségsiker. Szeretjük a 18 kötetes Mesélj nekem könyvsorozatot, melyet Luzsi Margó állított össze és három remek művesz Kállai Nagy Kriszta, Szalma Edit és Kiss Istvan illusztrált, és az idei Könyvhétre megjelent Bátky András-Lakatos István: Bazso és Borka - A kedves pincérem c. kötetet is sokan keresik. Folytathatnám még a példák sorát.

– Önnek, aki könyves családból származik, milyen viszonya volt gyerekkorában az olvasáshoz?

– Kiskoromban értelmiségi család vett ugyan körül, de a könyvkereskedelemhez és könyvkiadáshoz csak akkor lett közük, amikor én már fiatal felnőtt voltam. Iskolás korombank nem voltam kifejezett könyvmoly, felnőtté érve kezdtem le többet olvasni. A saját nyolc- és tízéves gyerekemnél meg az ő ismeretségi körükben azt tapasztalom, hogy ez a korosztály többet olvas, mint én annak idején. Ez öröm, még akkor is, ha a felmérésem nem reprezentatív. Azt látom, hogy divat az iskolában egymásnak olvasmányokat ajánlgatni, a könyvekről blogokban véleményt alkotni. Van persze, amit nem akarnak elolvasni: a kötelező olvasmányt. De mást szíves örömest.

Mátraházi Zsuzsa
Fotó: Csapody Kinga

Kolosi Beáta gyerekkönyvkiadásról, gyerekirodalomról a szeptember 12-ei Könyvhét LapNapon is beszél majd.