Az Élet és Irodalom 28. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

Verset írni könnyebb? – Markó Bélával Fűzfa Balázs beszélget.

„Diákok előtt beszélgettünk a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. 
Markó Béla költő 1989-től 2005-ig a Látó irodalmi folyóirat főszerkesztője is volt, 1993-2011 között az RMDSZ elnöke, 2004–2007 és 2009–2012 közt Románia miniszterelnök-helyettese. 1974-től kezdve több tucat verseskötete, gyerekverskötete, esszékötete jelent meg. Legutóbbi verseskötetei: Bocsáss meg, Ginsberg (2018), Amit az ördög jóváhagy (2019), Egy mondat a szabadságról (2020), A haza milyen? (2021), Már nem közös (2023). Legutóbbi esszékötete: Zsarnokra várva (2022).”

FEUILLETON

Nyerges Gábor Ádám „Mostantól a történet mind fontosabb” – 50 éve jelent meg Orbán Ottó Emberáldozat című kötete címmel írt esszét.

„Maga a kritikus önolvasás, önértelmezés gesztusa mint a pályakorrekció lehetséges eszköze, ebben a kötetben jelenik meg először, s válik a direkt önirónia és -gúny terepévé. Ez által egy olyan jellemző megjelenését regisztrálhatjuk, melyet Orbán Ottó egész további költészete meghatározó, jellegadó ismertetőjegyeként ismerünk. Az életrajz megverselésének „költőisége” helyett „pontosságával” kapcsolatos elvárása, a „prózaibb” (depoetizált) fogalmazás igénye hívja életre az Emberáldozat, mint a fülszöveg is megjegyzi, „titkos regény”-szerűségét, a korábbi Orbán-verselésnél narratívabb jellegét. Ez a versbeszéd szituáltságában is döntő faktornak bizonyul: jellemzően a hol anekdotikusabb, hol memoárszerűbb beszédhelyzetekből visszaemlékező egyén hangján szólalnak meg a szövegek.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Bódi Katalin Utazás a koponyán belül című kritikája Kácsor Zsolt Pokoljárás Bipoláriában – Egy mániás depressziós feljegyzései című regényéről szól.

„A fülszöveg lezáró soraiban Kácsor Zsolt „egy bipoláris ember lélekrajzaként” nevezi meg regényét, amely reményei szerint „sorstársainak segítségére lehet”, ugyanakkor a gyorsfogyasztású erkölcsi tanulságok evidenciájától mentesíti az olvasót. Az életesemények és az érzelmi kapcsolatok leltározásában, a személyiség részét képző betegség történetének végiggondolásában értelmeződik újra a szellemi fogyatékos, sokáig szégyellt testvérbáty szerepe is, aki végül visszavezeti az elbeszélőt egy meghatározó gyerekkori eseményhez, és sajátos helyzetéből adódóan új perspektívát tud ajánlani a továbblépéshez, egészen katartikus hatással.”

VERS

A rovatban ezen a héten Jónás Tamás, Székely Szabolcs és Szűcs Anna Emília versei kaptak helyet. Ezen a helyen Jónás Tamás egyik versét idézzük:

MEPHISTO GYÖTRŐDIK

Jobb volna tán, ha nem születne semmi.
Elég, ha átrendezzük azt, mi van.
Csöndben maradni jobb, mint énekelni:
csak hallgatózz, milyen sok itt a dal.

Ha én nem, akkor más — kié az érdem?
A carpe diem, mondd, kiért kiált?
Megvéd az általános közszemérem.
Minek gyalázni annyit a királyt?

Nem érthet engem senki: jó maradtam.
Szelíd harcos vagyok, ripacs dizőz.
Szoknyában jár a céda és kalapban:
sátán és angyal egy szívben időz.

A legfőbb úrról jobb, ha hallgatok.
Mégiscsak ő teremtett, Alkotók!

PRÓZA

Onagy Zoltán, Tillmann J. A. és Kutas József prózája.
Tárcatár: Molnár T. Eszter.

Részlet Molnár T. Eszter Infinity című írásából:

„Nem hasonlít senkire. Lábai farönkök, lábfeje enyhén szétvetve, karja szorosan a törzse mellett. Mindez jól kivehető a fehér lepedő alatt, amit a fejrészen magasba bök a túl nagy orr. Bárki lehet, gondolja Márta. A halottak orra mindig megnő. Talán nem is idevalósi. Ha legalább egy láb kikandikálna a lepedő alól! Kitaposott papucs lenne rajta, mint Imrén, rózsaszín mamusz, mint Dórikán a másodikról, vagy makkos cipő, mint a maffiózó Vilmoson. De nem látszik se láb, se cipő. A lepedő mellett egy kilapult Happy Days gyümölcsleves doboz.
Dórika él, mamuszban toporog a holttest mellett, kövér macskája ott pöffeszkedik a karján. Vilmos fekete terepjárója az utca túloldalán parkol. Márta a házfal árnyékába teszi a kosarát. Ha nem alkuszik a befőzni való barackra, korábban visszaért volna a piacról. Csak négyszázat engedett Pista, és azalatt itt meghalt valaki. Senki sem tudja, mi történt. Még Rózsa, a Zuzu ábécé eladója látott a legtöbbet. Bár a boltban üvöltött a tévé, arra azért felfigyelt, hogy érkezett a ház elé egy rohamkocsi. Én is csak a mentősök hátát láttam, meséli kipirulva, körbeállták, ügyködtek rajta, de hiába. Végül letakarták.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi Vidnyánszky Attila Madách Projektjét értékelte.

„Annál is inkább érdemes ébren maradni, mert még sosem éreztem ennyire helytállónak Ádám fohászát, „hová lesz énem zárt egyénisége”. Vidnyánszkyt ugyanis rendezőként tényleg totálisan hidegen hagyja a színpadon az egyén, mármint a színész. Ezek egytől egyig arctalan tömegkoreográfiák. Még a tíz nyelv is nemzeti csoportok kohézióját, paradox módon egyenesen nacionalista üzenetet erősít fel: az egyes színek egységes, nemzeti kultúrákat jelképeznek kvázi a magyarság (magyar nemzeti klasszikus) szolgálatában.”

TÁNC

Králl Csaba a Rosas EXIT ABOVE – after the tempest című előadását nézte meg a bécsi Festwochen keretében.

„Ha valakik tudnak könnyedén, a konvenciókat feledve, laza eleganciával táncolni, úgy, mintha nem is tánc lenne, amit csinálnak, hanem egyfajta elemi létszükséglet, akkor azok a Rosas táncosai. A nyitó bluesátiratok finom melankóliába dunsztolják az első koreográfiai blokkot. Tizenöt táncos sétálva, menetelve, masírozva alkot tömeget, kilógni lehet, sőt kell, nem katonai díszszemle ez. Meg-megállnak, kimerevednek, majd folytatják. Ugyanakkor azt is érezni, hogy ezekhez a patinás, mélyszomorú dalokhoz ennek a huszonéves korosztálynak nem könnyű utat találnia.” 

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu