Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

Szent István Könyvhét 2010

2010.04.22.

XVIII. Szent István Könyvhét
2010. május 10-15.

 

 

A Szent István Társulat szervezésében az idén tizennyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Könyvhét, a keresztény szellemiségű kiadók legrangosabb hazai könyvünnepe. A rendezvény 2010. május 10-én, 11 órakor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében tartandó ünnepi megnyitóval veszi kezdetét (Budapest, VIII. Szentkirályi utca 28. II. emelet). A könyvhetet Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom –budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Szent István Társulat fővédője nyitja meg. A megnyitón bemutatásra kerülnek a könyvhét újdonságai, s Erdő Péter valamint Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója átadják az idei Stephanus-díjakat teológiai és irodalmi kategóriában. A megnyitón közreműködik a Budapesti Vonósok vonósnégyese.
A budapesti Ferenciek terén huszonkét, Makovecz Imre által tervezett jurta-sátorban naponta 9-19 óráig 32 könyvkiadó várja az érdeklődőket. A részt vevő kiadók az ország számos térségét képviselik, Budapesten kívül Szegedről, Vácról, Pannonhalmáról, Kecskemétről, Csolnokról, Kiskunfélegyházáról és Erdélyből is érkezik egy-egy könyvkiadó.
Az egyes kiadók által képviselt szervezetek, egyesületek, egyházak köre is szerteágazó. Jelen lesznek a magyarországi szerzetesrendeket képviselő kiadók, a protestáns kiadók, a katolikus sajtót képviselő kiadók, katolikus egyházi kiadók és csatlakoztak az eseményhez magánkiadók is.
A könyvhétre ellátogató olvasókat több mint 8000 kiadvánnyal, köztük 82 könyvheti újdonsággal várják. Irodalmi, lelkiségi, teológiai, történeti és filozófia művek egyaránt megjelennek. A Ferenciek terén ismét találkozhatnak az olvasók és a szerzők, összesen csaknem ötven szerző: író, költő, teológus dedikálja műveit minden nap 15-18 óráig.
Május 15-én, a téren felállított színpadon könyvbemutatók és koncertek színesítik e nagyszabású rendezvény zárónapját.

Dedikálások a Szent István Könyvhéten

május 10. hétfő
15-16h Seregély István
15-17h Czigány György
16-17h Blaskó Péter, Spangel Péter
17-18h Kovács Árpád, Mezei Károly

május 11. kedd
15-16h Szőnyi Erzsébet, Mezei Károly
15-17h Szabó Csaba, Bögre Zsuzsa, Mustó Péter SJ
16-18h Czigány György, Kocsis Imre, Schmidt Egon

május 12. szerda
15-16h Csermely Péter, Kapitány Katalin, Pajor András
16-17h Osztie Zoltán, Haider Márta, Vértesaljai László SJ, Csengei Ágota
16-18h Kerényi Lajos OSchP, Szőcs Géza
17-18h Hegedűs Zoltán, Fabinyi Tamás, Kocsis Fülöp, Székely János

május 13. csütörtök
15-17h Gál Péter, Hámori Antal
16-17h Rokay Zoltán, Bolberitz Pál, Mervay Miklós
16-18h Barsi Balázs OFM
17-18h Varga Péter, Kállay Emil, Gianone András

május 14. péntek
15-17h Megyeri Valéria,
16-17h Zichy László, Kovács Zsolt, Kerényi Lajos OSchP, Jelenits István OSchP, Frenyó Zoltán, Czakó Gábor
16-18h Katona István
 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés