Az Élet és Irodalom 9. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

​Pataky Adrienn A tárgyak vigasztaló erőterében című esszéje a Nemes Nagy Ágnes-centenárium után íródott.

„A versek, a műfordítás, a gyerekirodalom, és a szerkesztés mellé egyre terebélyesebb napló- és esszéírói életmű is került, utóbbi részint kiegészítve-pótolva a negyvenes-ötvenes évek másféle pedagógiai ambícióját: az abbahagyott tanítást, közoktatásbeli munkát. Az esszékre jellemző az élőbeszéd gördülékenysége, a precizitás és a szakmaiság – ami befogadhatóvá, izgalmassá teszi őket. Ez a nyelv humoros, játékos és ironikus is – a levelezés és mások visszaemlékezései szintén arra engednek következtetni, hogy Nemes Nagynak jó volt a humora, és hogy szeretett játszani. A játékossága mind a szabadidős tevékenységek terén, mind a költői hivatásban megnyilvánult – gondoljunk csak a szigligeti játékokra, a megadott kritériumok szerinti versalkotásra vagy a szentistvánozásra.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Csíny című recenziója Milan Kundera Hecc című művét elemzi.

„Csak a Hecc iskolaigazgatója nem egy menyasszonyának címzett nyitott képeslapra felfirkált kétsoros üzenettel él („Az optimizmus az emberiség ópiuma! Az egészséges lélek ostobaságtól bűzlik. Éljen Trockij! Ludvik.”), mint a Tréfa főszereplője, hanem a fent említett rajzzal, szándéka viszont ugyanúgy a megdöbbentés, a szokásos vagy bevett szabályok és formák megszegése. Különbség egyedül abban van, hogy Ludvik üzenetével a menyasszonyát próbálja megdöbbenteni, eszébe sem jut, hogy viccesnek szánt privát sorai a nagyvilág tudomására jutnak, olyan emberek kezébe, akik rögvest dönteni fognak a jövőjéről és büntetésként ellehetetlenítik őt, az iskolaigazgató viszont, éppen ellenkezőleg, azt szeretné, ha az ő üzenete, a táblára felrajzolt ábrája minél nagyobb nyilvánosság előtt tárulna fel, és minél nagyobb botrányt kavarna.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

„Trauma, amelyet a következő generáció átél”
Szántó T. Gábor: 1945 és más történetek című művének olasz fogadtatásából

„Szántó T. Gábor minden érvelésének kitüntetett anyagává teszi a provokációt, mert csak az élet provokálásával tud elárulni valamit magunkról és másokról.
Erre tökéletes példa az 1945, a kötet címadó novellája. A vasútállomásra érkező ortodox zsidók, egy idős és egy fiatalabb, annak a lakosságnak a szeme láttára várják a kozmetikai szállítmánynak tűnő rakományt, amely retteg, hogy a zsidók visszatérnek, és visszaveszik azt, amit a nácik és a kollaboránsok elvettek tőlük. Valójában olyan utazás a két zsidó férfié, amelynek jól meghatározott célja van: síremléket állítani a sok deportáltnak, akik már nem fognak hazatérni. (...) 
Az ebből az elbeszélésből készült filmet 2017-ben a Berlini Filmfesztiválon mutatták be: a mű számos nemzetközi díjat nyert. Logikus következmény egy olyan szerző számára, mint Szántó T. Gábor, aki a legjelentősebb kortárs zsidó írók között van, és akinek az elbeszélő ereje azonos az olyan elismert tehetségű szerzőkével, mint Philip Roth és Amosz Oz.”
(Simone Innocenti: A szappan is megérdemli a kegyelet gesztusát. Corriere della Sera, 2022. február 3.)

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

A Többes számban – Párbeszédben Hervay Gizellával című antológiáról.

Lapis József A párbeszéd körei:

„A közölt versek önmagukban vett színvonaláról is lehetne beszélni, de ezúttal megközelítésünk más szempontot kíván. Ha a párbeszéd-létesítés jellege, mikéntje, sikeressége felől tekintünk a gyűjteményre, akkor azt mondhatjuk, hogy vannak egyfelől az hommage- és gesztusszövegek, illetve olyanok, amelyeknél a kapcsolódás miértje, avagy a beválogatás kikényszerítettsége kérdőjeles marad – legalábbis egy olyan olvasó számára, mint recenzens, aki nem feltétlen látja át az összes kapcsolódás megértéséhez szükséges mélységben sem Hervay, sem az antológiaszerzők életművét. De talán nem is szükséges. Mindenesetre számomra azok a versek voltak elsősorban érdekesek, ahol azt éreztem, hogy nem (csak) gesztus- és utalásszintű kötések alakulnak ki, hanem mintha a vers folytatni, továbbgondolni, továbbírni, átsajátítani igyekezne azt a komplex szerkezetet, amelyet nevezzünk Hervay-poézisnek, s ez magában foglal poétikát, retorikát, tematikát, éthoszt és lexikont is (persze, nem ugyanolyan mértékben).”

Konkoly Dániel A hatástörténet mint párbeszéd:

„Hervay Gizella költészete sajnos a magyarországi kánonba igen marginális helyre szorul. Erős a kontraszt azzal, hogy az erdélyi kollégák munkáiban Hervay munkássága egyértelműen központi szerepet tölt be. Nemcsak a művek hatástörténete bizonyítja ezt, nemcsak az egyik szerkesztő, Balázs Imre József monográfiája, hanem a fiatal szerzők által működtetett intézmények elnevezései is: Kolozsváron Hervay Klub működik, ahol fiatal írók és költők mutatkozhatnak be, sőt, Hervayról elnevezett könyvsorozat is indult az Erdélyi Híradónál (Hervay Könyvek, sorozatszerkesztők: André Ferenc és Horváth Benji) a Fiatal Írók Szövetségével, legutóbb pedig a Kalligram kiadóval közös gondozásban. Sőt, itt említhetjük, hogy Korpa Tamás szintén 2022-ben megjelent verseskötete, a Házsongárd live Hervay végső nyughelyét idézi, meg is szólítva őt egy költeménnyel.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Nádasdy Ádám, Nagy Kinga és Zalán Tibor verseit találja az olvasó.
Ezen a helyen Nádasdy Ádám egyik versét idézzük:

Gondolatok az áldozatról

Az áldozat mindig fog érdekelni:
hogy mért hozzák, mi indokolja létét
és elfogadását.

Hiszen létezhet egészséges önzés,
nem kötelező, nem parancs a jóság,
a mások iránti.

De mért is volna jóság, ha az ember
áldozatot hoz: nem inkább tiszta önzés,
sőt önpiedesztál?

A mártírnak mi járhat az eszében?
Gondolom, tudja, hogy amit tesz: érték,
túl minden arányon.

Nagy kincs nekünk, de hova is tegyük?
Bár jó, hogy van, és szükség esetén
majd el lehet adni.

Kenyeret venni rajta és vizet,
amivel túlélünk, és bemutatjuk
az áldozatunkat.

PRÓZA

Abafáy-Deák Csillag, Bartalos Tóth Iveta, Ecsédi Orsolya és Fecske Csaba prózája. 
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Abafáy-Deák Csillag Nincs szünet című írásából:

„Csak lenne több ideje. Már arra gondolt, hogy elutazik egy félévre, a Rostot kihagyja, nem közli vele, hova megy. Ha féltékeny, igya meg a levét, Kinga nem adott okot rá. Össze sem költöztek. Ezzel is kerüli a bajokat. Egy férfival együtt lenni éjjel-nappal, sok. Vinné az idejét. Nem tudna írni. Nem tarthat szünetet, még megbánná, és összevesznének, miközben szétszálazná Rost Ferit az őszinteségével. Horkolsz, ne járj mezítláb, mert megfázol, miért nem eszed meg az utolsó falatodat, nem vettem semmit a boltban, te készíted a vacsorát, és mindig legyen sör vagy bor. Elfelejtetted? Nincs ideje felejteni, minden a fejében van, egymást taszítják a gondolatai.”

FILM

Gyenge Zsolt a 73. Berlináléról írt kritikát.

„Nehéz az idei Berlinálét értékelni, mert ugyan, mint a fentiekből is látható, néhány páratlan csemegére bukkantunk, azonban nem sok jót ígér a tény, hogy igazából alig szerepelt a valóban vájtfülűek körén túl is ismert filmes. Nem a mainstream mozit hiányolom, hanem az olyan művészfilmes szerzők és filmek elmaradását, akik és amik kiforrott filmes kifejezésen keresztül képesek nemcsak a tágabb közönség megszólítására, de a szakmabeliek energizálására is: amelyek kultfilm státuszra tarthatnak igényt. Az idei Berlinálén egyetlen olyan film sem akadt, ami akár botrányos, akár kiemelkedő jellege miatt felforrósította volna a légkört, és ami aztán az évjárat védjegyeként vonulhatott volna be a fesztiválemlékezetbe, de olyan sem nagyon, amit a szűk szakmán kívül évtizedek múlva is emlegetnének.” 

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás ezúttal a budapesti toronyhorizontokat szemlézi a Gellérthegyről.

„Észak felől haladva az Árpád híd pesti hídfőjénél kiemelkedik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 73 méteres paneltornya (az újabbakkal már kisebb szigetet is alkotva), délebbre a SOTE 88 méteres Elméleti tömbje a Nagyvárad térnél, de a város nem sikolt fel fájdalmában: ezek is toronypanoráma részei lettek. Hogy megbontanának valami harmóniát? Mi lenne a harmónia, talán egyforma házak, egyforma magassággal? A Bazilika vagy a Parlament is messze túllőtt korának magasságérzületén, aztán az idő belenemesítette őket a városszövetbe. Sőt.”

HANGOSKÖNYV

Ruff Borbála James Herriot Az állatorvos is ember című hangoskönyvét értékelte. A Herriot-novellákat Hevér Gábor olvassa fel.

„Hevér Gábort látva és hallva – és ne csak Leonardo Di Caprio szinkronhangjaként jusson eszünkbe, noha abban a szerepben a legismertebb – a féktelensége, lendülete felett nem tudok napirendre térni. Hihetetlen, ahogy pörög, vibrál, a szó legjobb értelmében, nincs olyan színpadi jelenet, amelyben hangtalan szerepe dacára pillanatra is háttérbe szorulna. Elég csak az Átrium előadásaira, mondjuk az Az öldöklés istenére vagy Az őrült nők ketrecére gondolunk, vagy a BÚÉK című magyar filmre (rendezte Goda Krisztina, 2018). Valahogy mindig odatéved hozzá a néző szeme, színpadi jelenléte az üres teret is kitölti. Hangzó anyagon, gondolnánk, más a helyzet, mert kevesebb az eszköz, de az említett féktelenség – remélem, a szó érzékletes – képes ellensúlyozni a szűkebb készletet.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu