Könyvhét 2021
A Móra Kiadó
újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
A Móra Kiadó <br>újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Kiemelt

„Most nagyobb a köd” - Smaranda Enache – Az Élet és Irodalom 2021/32. számából

2021.08.12.

Az Élet és Irodalom 32. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Most nagyobb a köd”
Smaranda Enache marosvásárhelyi jogvédővel beszélget Demény Péter.

„Egy 1990-es interjú tette híressé, akkor sokan telefonáltak neki. Mobiltelefon nem lévén, néhányan megüzenték, hogy megölik, sokan viszont, például Horváth Andor, az esszéista, akkoriban még a Román Művelődésügyi Minisztérium államtitkára, gratuláltak mindahhoz, amit mondott. Aki Közép-Európában nőtt fel, egy idealizált monarchia szellemiségének örököseként, annak számára természetesnek kellett volna lennie, amit a népek barátságáról, a minden nemzetet megillető jogról, az önrendelkezés fontosságáról fejtegetett. 1989 előtt azonban, hála a szovjet tömbben működő, különböző súlyú és minőségű diktatúráknak, mindez semmiképpen sem volt természetes, és egy idő óta ismét nem látszik annak.”

FEUILLETON

Orcsik Roland Szabadságterápia címmel írt esszét.

„Gyerekkoromban volt egy kedvenc rajzfilmem, a Speedy Gonzales. A macska-egér-harc sztorik egyikében a macska föladja az egérvadászatot, mondván, ha nem tudod legyőzni, akkor csatlakozzál hozzá, majd felveszi az egérmaszkot és együtt mulat a legyőzhetetlen Speedy Gonzalesszel. A szabadság éppen ilyen fogalom, megfoghatatlan és legyőzhetetlen, akárcsak Speedy Gonzales. Ideig-óráig rá lehet húzni az egyénre a politikai kényszerzubbonyt, ám előbb-utóbb kitör. Nincs az a diktatúra, nincs az az állam, amely képes lenne örökre foglyul ejteni, elnyomni. Miért engedjük újra és újra a ripacs népvezéreknek, hogy gumiszobába zárjanak? Miért adjuk föl a humort a politikában, a gondolkodásban?”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Kész Orsolya
Hisz ön a kísértetekben? címmel írt recenziót a Düledék palota című kötetről, mely klasszikus rémtörténeteket tartalmaz Sárközy Bence válogatásában.

„A kötetből szépen kirajzolódik, hogy már a klasszikus horrornak sem az erőszakos jelenetek halmozása volt a legfontosabb eszköze, a kiváltani kívánt hatást (katarzis, borzongás) a következetesen végigvitt cselekményszál végkifejlete vagy a transzgresszió határsértő mozzanatai, alakzatai hozták meg (ami a Düledék palotában leggyakrabban az életre kelt élettelennel való találkozás, vagy az élő és a tárgy határainak elmosódásából keletkező feszültségből következik). A kötet válogatásai közül is azok a darabok a máig legizgalmasabbak és legérvényesebbek, ahol a szubjektumra vonatkozó és az ismeretelméleti kérdések felfejtésének a szándéka válik a cselekmény katalizátorává, vagy amelyek valamilyen módon az érzékelés működésének leírására szolgálnak.”

AZ ÉS KÖNYVE AUGUSZTUSBAN

Schein Gábor
Rettenetes súly című kritikájában elemzi Borbély Szilárd Kafka fia című posztumusz művét.

„Borbély Szilárd életművébe Kafka elsősorban nem regényeivel és elbeszéléseivel, hanem levelezésével és élettörténetével épült be. A posztumusz regényben Kafka Borbély Szilárd számára nem csupán egy, az írás által megalkotott személyiség, hanem médium is, amely lehetővé teszi, hogy Kafkát személyként és alakzatként egyszerre használva és megelevenítve önmagáról is beszéljen. Nem csupán az alkati rokonság teszi ezt lehetővé, hanem főként az a veszélyes és gyökerében romantikus vállalkozás, amelynek során az írás elválik az élettől, és helyettesíteni kezdi. Amennyiben az írás gesztus, kiemelheti ugyan az életet az elviselhetetlen valóságból, de a nyelv ahumán ereje annál nagyobb erővel fogja visszavetni a halálba, így a program végső változatában az életnek el kell merülnie a szenvedélyesen előállított, sodró, sötét szövegfolyamban.”

VERS

A szám versei közül az egyik Peer Krisztián emlékezése az ÉS versrovatát az 1990-es évek végén szerkesztő Kántor Péterre; a számban olvasható többi vers szerzője Gulisio Tímea. Ezek közül idézzük itt az egyiket:

Éjjeli műszak

Elhagyott kesztyű a hajnal.
A tegnapi munkások
Villanydrótról lógó varjak.
A százszemű irodaház
Fáradtan tikkel.
Budapest nem tart sehova.
Csak vonszolja magát,
Kátyúról kátyúra,
Hogy öntudatlanságát
Emeletes vaságyba aludja.

PRÓZA

Kun Árpád, Szeifert Natália, Nagy Lea
és Pallag Zoltán prózája.
Tárcatár: Selyem Zsuzsa.

Részlet Pallag Zoltán Hogy körbevegyen az űr című írásából:

„Születésnapom volt aznap, és mivel semmi jobb nem jutott eszembe, délután lementem sétálni a Palotavárosi tavakhoz. Teltek a percek, de a séta valahogy nem akart önmaga lenni. Ha a tó körül keringő kocogók közül valaki odalépett volna hozzám, és megkérdezte volna, mit csinálok, némi feszengés után azt hazudtam volna, hogy sétálok. Pedig csak imitáltam az egészet. Kétségbeesetten próbáltam felvenni a helyes tempót, egy séta tempóját. A karjaim lengésére koncentráltam, hogy ne tapadjanak mereven a testemhez, de ne is lengjenek ki túlzottan. Nem akartam nevetségessé válni, nem akartam, hogy odajöjjön valaki és megkérdezze, mit csinálok. Próbáltam elbújni a lődörgésben, a nézelődésben. A nádast figyeltem, ahogy borzolja a szél, a sárgára festett tízemeleteseket, amik a délutáni nap fényében még sárgábbnak tűntek. Csikkeket és energiaitalos dobozokat számoltam a szemetesek környékén, a futók öltözékén a fehér csíkokat, a tóparti fákról felszálló madarakat: 12, 4, 12, 4. Valahogy mégis úgy éreztem, hogy nem sikerül a mimikri, hogy nevetségesen nyilvánvaló minden igyekezetem és még járókelőnek sem vagyok nevezhető, nemhogy sétálónak. Egy séta akarása volt ez, semmi több.”

ZENE


Rákai Zsuzsanna Martha Argerich és Theodosia Ntokou Beethoven-lemezét értékelte.

„Alapvetően azonban mégis valami elvont és vágyott nyugalom jellemzi a produkciót, napfényes tisztaság és érzelmeken túli béke. Olyan az egész, mintha Beethoven szilárd anyagból akarta volna kifaragni a szépség megfoghatatlan ideáját, és csak most vennénk észre, hogy csakugyan sikerült neki. Olyan, mintha úgy néznénk a napba, hogy közben nem káprázik tőle a szemünk.”

FILM

Báron György
az 1929-ben készült Rabmadár című magyar némafilmről írt, amelyet most a Nemzeti Filmarchívum bemutatójaként Kapolcson, a Pajtamoziban tekinthetett meg a közönség.

„A Pandora szelencéje című Pabst-klasszikuson kívül nem ismerek a korból – de tán az egész mozitörténetből sem – filmet, amely ennyire érzékien jelenítené meg a fojtott, fülledt erotikát. Négy nő és egy férfi története a Rabmadár. A férfi ellenállhatatlan csábító, kisstílű bűnöző – a híres német színész, a később nácivá lett Hans Adalbert Schlettow erős alakításában –, aki kihasználja a varázsától elbódult négy asszonyt. Az ismert német színésznők mellett a megejtett naiv kislány szerepében feltűnik Turay Ida, az idősödő élveteg főnöknőt H. Balla Mariska, a börtönigazgatót a legendás Rákosi Szidi játssza, utóbbinak ez az egyetlen filmszerepe.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2021/4ÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés