Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

Lucie Orbók, Petovská Flóra, Paál Rózsa, Bartis Attila, Böszörményi Zoltán, Dobozi Eszter, Krasznahorkai László, Bodor Ádám – Heti KÖNYVHÉT

2018.03.14.

A bársonyos forradalomtól Putyinig – Lucie Orbók, Petovská Flóra
A 2017. évi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a visegrádi országok voltak együttesen a „díszvendég-ország”. A csehországi vendégek képviseletében Lucie Orbók és Peťovská Flóra ebből az alkalomból beszélt – egy évvel később is érdekesen – a Magyarországon is népszerű és sokat fordított cseh irodalom könyvfesztiváli bemutatkozásáról Szénási Zsófiának. (A képen Lucie Orbók) Könyvhét, 2017/1. szám

 

 

Szép magyar könyv
2015-ben a Könyvhét online felületén egy minisorozatban jártuk körbe a Szép magyar könyv témáját. A sorozatban Paál Rózsa, Borda Lajos, Lőrincz Attila, Sárkány Győző beszélt könyvművészetről, bibliofíliáról, tipográfiáról, illusztrációról. Az összeállítást most illesztettük be a Tematikus lapunkba.

 

 

 

Balog Zoltán művészeti középdíjakat adott át – Bartis Attila, Böszörményi Zoltán, Dobozi Eszter Babérkoszorú díjas
Önök arra terelnek bennünket, ahol a szép, az igaz és a jó létezik gyakran méltatlanul élt világunkban. Teljesítményük erősíti összetartozásunkat, magyar mibenlétünket, részévé válik mindannak, amit érdemes megismerni, megérteni, megtartani, továbbadni, ha úgy adódik, védelmezni - mondta Balog Zoltán kedden a Pesti Vigadóban, az állami művészeti és miniszteri szakmai díjak átadásán.

Március 20-tól lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíjasára
Március 20-tól lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíj jelöltjeire - közölte a Libri Könyvkereskedelmi Kft. kedden az MTI-vel.

Krasznahorkai László idén újra elnyerheti a Nemzetközi Man Booker-díjat
A Nemzetközi Man Booker-díjat korábban már elnyerő Krasznahorkai László ismét felkerült a brit irodalmi díj hosszú listájára, ezzel a magyar író idén is az esélyesek között szerepel - írta meg hétfőn a The Guardian című brit napilap.

Bartis Attila, Kiss Noémi és Szőcs Petra könyvei a Lipcsei Könyvvásár magyar programján
Minden eddiginél nagyobb, Bauhaust idéző látványos designnal várja a látogatókat a magyar pavilon az idei Lipcsei Könyvvásáron március 15. és 18. között - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) - Balassi Intézet az MTI-vel hétfőn.

Magyar stand magyar írókkal a Párizsi Könyvszalonon
Öt év után ismét önálló standdal jelenik meg Magyarország a Párizsi Könyvszalonon (Salon du livre de Paris), amelyet március 16. és 19. között rendeznek meg több mint ötven nemzet részvételével.

Újranyomják a 12 pontot – nyomdászattörténeti kiállítás a Kiscelli Múzeumban
A fővárosi nyomdászat 19-20. századi történetét bemutató állandó kiállítás nyílik hétfőn Kiscelli Nyomda címmel Budapesten a Kiscelli Múzeumban.

A Petőfi Irodalmi Múzeum március 2018. március 15-i programja
Bárki kipróbálhatja Landerer és Heckenast nyomdagépét, készíthet ünnepi hajfonatot a Petőfi Irodalmi Múzeum március 15-i programján, amelynek keretében megnyílik az Ország(h), város, híres ember. Arany János és a fényképezés című kiállítás is.

Hallgatni Aranyt! – hangzóanyag a neten Arany János jelentős műveiből
Interneten hozzáférhető hangzóanyag készül Arany János 130 költeményéből és 70 leveléből a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Hallgatni Aranyt! projektjének részeként - mondta el Kucsera Tamás Gergely, a köztestület főtitkára csütörtökön Budapesten.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés