Könyvhét 2021
A Móra Kiadó
újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
A Móra Kiadó <br>újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Kiemelt

Kemény István 60 éves – Az Élet és Irodalom 2021/43. számából

2021.10.28.

Az Élet és Irodalom 43. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KEMÉNY ISTVÁN 60 ÉVES

Részlet Margócsy István köszöntőjéből:

„Édes nevem, Kemény István / menekülj, menekülj / a csupasz emberről / szállj el, szállj el…” – írta szép és keserű dalában a most hatvanéves Kemény István húsz évvel ezelőtt, s bízvást kijelenthetjük: neve nem menekült el, nem szállt el, hanem egyre jelentősebben hangzik. Kemény István nemcsak jelentős költő, nemcsak meghatározó figurája a maga generációjának, hanem – egyszerűen szólván – nagy költő.”

FEUILLETON

Halász László Megbocsátani és/vagy megérteni? címmel írt esszét.

„A megbocsátás dilemmáira a vallások évezredek óta keresik a választ. „Az Isten megbocsát nekem. Ez a dolga.” Heine bon mot-ja azonban csak részben talált, mivel a zsidó vallás szerint bármennyire őszinte a megbánás, Isten csak az ellene elkövetett bűnöket bocsátja meg. Az emberek egymás ellen elkövetett bűneit kizárólag ember bocsáthatja meg. Ezzel szemben a kereszténység azt vallja, hogy Isten minden bűnt megbocsáthat. „A Szentírás folyton a megbocsátásról beszél. Valahogy a testvériség megérzéséből lehet megbocsátani. A megbocsátás is teher, nemcsak a bűn. Legvégül nem nagyvonalúság van a megbocsátás mögött, inkább tehetetlenség.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba
Szelídek és tigrisek című recenziója Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, PolczAlaine és Mészöly Miklós Szorongatott idill címmel megjelent levelezéskötetéről szól.

„Csak szépre, csak jóra emlékszem, a szenvedéseink idejéből is (…) Hiszen barátok voltunk.” (142–143.) Polcz Alaine-nek ez a levele az utolsó levél ebben a történetben.
A „szenvedéseik ideje” pedig a legszebb éveikre esett. Milyen boldogan írt Alaine és Miklós Kolozsvárról 1955-ben, 1957-ben. Milyen szeretettel várta őket Balázs, hogy majd veszekedjenek, ki mondja el az élményeiket. Milyen jó már ez a zárómondat 1955-ből: „Csókollak Titeket – mindkettőt ott, ahol szoktam – hű barátnétok: Ágnes” (12.) Ágnes pedig ilyen sorokat kapott 1958 januárjában a havasokból: „Írhatnál még egy pár verset nekem ajándékba!!! Cserébe én is feldolgozlak tanulmányaimban. (…) Napozunk is. Hajaj, mennyit mesélünk majd. Csók, ölelés: Ali” (36.). Mikor Alaine arról számolt be, hogy meztelenül mosakodtak a hóban, Ágnes így válaszolt: „Ez a férfiasan nyers élet lenyűgöz. Inkább papíron, mint natúrban.” (63.)

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Mesterházi Mónika Nem félek című verseskötetét két kritika elemzi:

Zsembery Borbála: „Több szemlélődéssel, közös fénytörésben”

„A címadó vers a kötet leghosszabb szövege, melyet a szerző Márványi Judit emlékének ajánl. Ebben – a többi szövegtől eltérően – a gyászt folyamatában látjuk kibomlani. A fragmentált szöveg egyes egységei töredékekben villantják fel a szeretett barát kórházi tartózkodását, lassú halálát, az újra és újra megtörténő, mozdulatokba, félszavakba bújtatott búcsú-kísérleteket, majd a halált és az azt követő elfogadást. Ez a vers abban is eltér a többitől, hogy nem egyetlen, jó szögben kivágott képpel dolgozik, hanem egy motívumra épít nagyon finoman. A tenger nem csak ebben a szövegben kap szerepet, a kötetben máshol is felbukkan, mindig egyfajta jótékony távolságot, szükséges, megnyugtató otthon-nem-létet jelentve. A Nem félek tengere egyszerre jelenti a távolodó másik alakját és a nyugalmat adó távollétet. A vers elején ezt olvassuk: „(…) és megérkeztem / a tengerhez, te vagy a tenger, / mondtam, és most nézlek.” (88.), majd a zárlatban a beszélő a tenger felé tart, ami jelentheti a megnyugvást, de a halálban való egyesülést is: „(…) Elindulok erre, mert szép az ösvény, / megyek egy irányba, ahogy élek, // le a vízhez, (…) / és nem foglalkozom a visszaúttal, / megyek le, ott a tenger.” (95.)

Svébis Bence: Kiérlelni a veszteséget

„Érdekesnek tartom azokat a búcsúverseket, melyekben valamilyen ismeretlen okból a szerző a halott stílusát igyekszik imitálni. Groteszk gyászbeszédek ezek az elhunyt modorában, mintha önmagát búcsúztatná a halott. Nem véletlen, hogy ez elsősorban a paródiák, a karikatúrák sajátja, és mégis, valahol összeér az elmúlás ábrázolása és a karikírozás: mindkettő csak akkor bír bármifajta érvénnyel, ha tisztelettel művelik. Innen nézve a búcsúversek valamivel erősebbek a sokkal több személyességet felmutató gyászverseknél. Az az érzésem, nem telt el elég idő ahhoz, hogy a költő képes legyen úgy beszélni a veszteségről, hogy abból érdemi költészet váljon. Keresi a megszólalás lehetőségét, de igazán sosem jut el odáig.”

VERS

A versrovatban három költő, Kabai Lóránt, Karafiáth Orsolya és Wirth Imre köszöntik a hatvanéves Kemény Istvánt, a köszöntő verseken kívül Áfra János olvasható.
Ehelyütt Kabai Lóránt versét adjuk közre:

rakpartos álom

ki_60

megdobban az egész rakpart,
érzi is mindaz, amit tart;

mintha időnk önmagába
csavarodott volna vissza:

ellenirányban a duna,
mégis szinte könnyed séta.

hátrafelé haladnak a
szembejövők, és így mintha

decemberből júliusba
tartana a korzó célja,

rákos-patak torkolata
lenne ennek origója,

ott fordulunk mi is most meg.
visszafelé nem lesz könnyebb,

amit akkor már megéltünk,
kibeszélve a hülye sünt;

komorságom itt van újra,
meg az akkor ivott vodka,

üldögélve rakpartlépcsőn.
látjuk magunk még az előbb,

ahogy mentünk nagykabátban,
csodálkozva, hogy arcátlan

folyik össze-vissza idő,
duna és a még szenvedő

igék bennünk, de már tudjuk,
hogy jövőre… ki ne mondjuk!

möbiusz-húr, időcsavar,
hullámot ver, visszhangot hajt.

PRÓZA

Horváth László Imre, Litauszki Gábor, Odze György
és Magyar Dániel prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Odze György Frank vidéken című írásából:

„Igen, két éve egyszer csak elege lett Pestből. Nem minden érzést lehet megmagyarázni, meg nem is kell. A felesége elhagyta, a lánya Amerikába költözött, ő ráunt a városra, a kórházi ügyeletekre, tulajdonképpen majdnem mindenre ráunt, abban reménykedett, hogy a vidéki élet felvillanyozza. Lemész vidékre?, kérdezte Szmorgó a kórház folyosóján, amikor összefutottak, és a hangsúlyban, ahogy mondta, hogy lemész, már volt valami lenézés, pedig húsz évig dolgoztak együtt, de hát a pestiek szemében a vidék, az mindig lefelé van.
Semmi sem kötötte a városhoz, és a város sem volt már olyan, amihez ő kötődött. Az ember mindig logikus magyarázatokat keres, pedig nincs mindig logikus magyarázat, és nem is kell mindig logikus magyarázatokat keresni. És máshová mi köti majd? Kötődni. Éppen olyan tétova, távoli cél, mint a boldogság, nehéz pontosan megfejteni, mit is jelent és hogyan kell keresni. Három kis szoba, csinos konyha, szép kert, Géza bácsi hetente háromszor jön, ápolja, körülnéz, hozza a híreket a faluból, isznak egy pohár bort a verandán. Géza bácsi szeretne róla is híreket vinni a faluba, de Franknak nincsenek hírei. Jól érzi magát, ez az egyetlen hír.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia Pintér Béla Marshal Fifty-Six című előadását értékelte.

„De még a sztorira visszatérve: Pintér Béla ezt most egyértelműen a valóságból, a mi aktuális valóságunkból merítette, de bármennyire megcsavarta, a bemutató óta az élet még az ő legmerészebb álmait is felülírta. Mert úgy esett, hogy az öt évvel ezelőtti ötvenhatos jubileumon immáron bizonyítottan hetvenkedő Dózsa László ismét nyilvánosság elé lépett, hogy személyes megemlékezésével emelje az ünnep fényét. Hogy hol? A Színház- és Filmművészetért Alapítvány fenntartásában álló egyetemen. Úgy tűnik, tényleg színház az egész világ. Ő pedig mindig is színész marad benne.”

ÉPÍTÉSZET

Torma Tamás Pest és Buda kitakart épületeire emlékezett.

„Mik jutnak eszembe? Az állandóságok megszokott térérzései, miközben ott dübörög az újdonság ereje is, meg az a még nagyobb erő, az állandóan változó városé, ahol a súlypontok érzelmek nélkül és állandóan arrébb helyeződnek. Meglepetésszerűen születnek és fejlődnek ki, hogy aztán tíz-húsz év múlva szomorúan sorvadjanak vissza az átlagosságba. És az is, hogy öregszem, mert egyre több olyan dologra emlékszem, ami elmúlt, ami már nincs, aminek a képe/emléke/íze csak a fejemben létezik. Miközben jönnek az újak, a fiatalabbak, akiknek a régi Fradi-stadion olyan történelem, mint ’56, a Millennium kiállítás vagy épp a mohácsi vész. Vagy építészeti analógiával a régi Népstadion, a MOM gyárépülete vagy Ybl fürdőépületei a Margitszigeten.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2021/4ÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsonyEMMIPKÜ
Belépés