Az Élet és Irodalom 33. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Nem érdekel annyira a saját életem”– Vajna Ádámmal beszélgetett Antal Nikolett.

„Sir Walter Lawry Buller, a XIX. századi új-zélandi ornitológus évek óta kíséri, a karakter a harmadik kötetre már verses regényt követelt magának. A Mastercard – Alkotótárs pályázat egyik nyertese volt férfi kategóriában ugyanezzel a történettel, miközben a közéletiség és politikum foglalkoztatja nemcsak magyar, de skandináv kitekintésben is. Nemzetről, Skandináviáról, madarakról és egyéb bagatellekről beszélgettünk.”

FEUILLETON

Fenyvesi Ottó A szabadság foglyai címmel írt esszét az Új Symposionról.

„Nekünk az Új Symposion volt az életünk. Tele voltunk mindenféle élménnyel: könyveket olvastunk, filmeket néztünk, kiállításokra jártunk, zenéket hallgattunk, sokszor volt, hogy három napig buliztunk és beszélgettünk. A lap által kerültünk közel egymáshoz. A folyóirat betiltása után, egészen Sziveri haláláig, az 1990-es rendszerváltásig kompakt szellemi, szolidáris baráti közösség maradtunk. Nem adtuk fel elveinket. A lap kemény magja, Balázs, Csorba, Kalapáti, Losoncz, Mák, Szűgyi, Radics és én hűek maradtunk elveinkhez, egymáshoz és a leváltott főszerkesztőnkhöz, Sziverihez, akit leginkább üldözött a rezsim. Az idősebb nemzedék tagjai közül Végel, Tolnai és (részben) Gion valamint Thomka Beáta és Danyi Magdolna állt ki mellettünk. Különben síri csend és közöny.
A folyóirat különböző főszerkesztőkkel az élén, eldöcögött 1992-ig, majd végleg megszűnt. A legendás lap hagyományait az 1993-ban, a Veszprémben megalakult Ex Symposion vitte tovább.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Nem pszichiáternek való vidék címmel írt kritikát Cormac McCarthy ikerregényéről (Az utas – Stella Maris).

„Az utas és a Stella Maris az Egyesült Államokban egyaránt 2022-ben jelent meg, az előbbi október 25-én, a második december 6-án, két hónap különbséggel tehát, két, egymáshoz igen hasonlító borítóval, de két különálló könyvként. A Jelenkor Kiadó számára adott volt a dilemma: az amerikai kiadáshoz hasonlóan két önálló kötetet adjanak közre vagy pedig vonják össze a két regényt egyetlen könyvtestben. Az utóbbi mellett döntöttek, ráadásul a rendhagyó megoldást választották: a két regény nem lineáris elrendezésben következik egymás után. Ha az olvasó Az utas végére ér, egyszerűen megfordítja a könyvet, és a túloldalon, a regény a másikétól független, saját oldalszámozásával kezdhet bele a Stella Marisba (vagy ugyanezt megteheti fordítva, és kezdheti az Amerikában később megjelent regénnyel).”

AZ ÉS KÖNYVE AUGUSZTUSBAN

Szilágyi Zsófia Rózsa vagy verbéna című kritikája Móricz Zsigmond 1935-ös naplóiról szól.

„Ott folytatta tehát 1935 elején, ahol az előző év végén abbahagyta: az átlépés az előző évek naplójegyzeteit közlő kötettől a mostaniig ennél sokkal nehezebb volt. Az előző három kötetet (az első az 1924-25-ös, a második az 1926-29-es, a harmadik az 1930-34-es évek feljegyzéseit tartalmazta) még a Noran Kiadó adta ki, ezt a kötetet a kicsi, szakkönyvek kiadására hősiesen vállalkozó pécsi Kronosz. Hét évet kellett várnunk a folytatásra, és csak hálásak lehetünk a szerkesztőknek és sajtó alá rendezőknek (különösen Cséve Annának, aki mind a négy kötet szerkesztője volt, változó, de nem túl népes munkatársi csapattal), hogy nem adták fel, illetve nem engedtek az igényességből, meg köszönetet mondhatunk a kiadónak azért, hogy hitt benne, érdemes.”

VERS

Ezen a héten a versrovatban Farkas Nóra és Schein Gábor versei kaptak helyet.
Itt most Schein Gábor Korai utazások című ciklusának egyik darabját adjuk közre:

Rómában minden délután zuhogott. A via Salarián
szabin szekerek zörögtek, sót hoztak az Adria mellől,
jött velük a kiirtott erdők nedves illata. Priscilla
katakombáinál lakodalmas menetbe ütköztünk.
Te nem láttad a pálcikalábú nőket, akik
rizsszemek helyett rögöket szórtak a friss házasok
fejére? Épp egy macskát kommandíroztál. Giu!,
kiáltottad, és a macska már el is tűnt. Ott állt
a helyén megkötözve Szent Sebestyén. Egyik énje
nyilakat lődözött a másikra, és minden nyílvessző talált.
A szent boldogan szenvedett, és szenvedett
a boldogságtól. Aztán fél óra múlva egy pinea
ritkás lombja alatt bőrig áztunk. Gazdagabbak
voltunk a császárnál, csak nem tudtunk róla.
Túl fiatalok voltunk, és messzebbről nem is
érkezhettünk volna. A beolvadó, aki határokat
keresett, szúrt és bontott, de a mosolyával szobrokat
tanított járni. És a másik, aki belé akart olvadni,
de megrémült, hogy fogságba esik. Nem tudta,
hol vannak a határok, vakon járt körbe-körbe,
lődözte nyilait. De Rómához talán nem is kellenek
szemek. Mindenkiben él egy város, csak annak
a köveit járhatja, nem jut el máshová. Mikor azt hittem,
fölismertem az erőt, mely félelemmel töltött el,
rejtéllyé foszlott megint, újra vendége lettem városodnak.

PRÓZA

Bolla Ágnes, Kovács Bálint és Szlukovényi Katalin prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Szlukovényi Katalin Nincs idő című írásából:

„– Jössz a tüntetésre? – kérdezi Tibor, amikor a tanszéki szobába lépek. A fénymásoló mellett áll, vár, míg a gép egyik identikus lapot a másik után köpi ki. Ő még a korábbi generáció: handoutokon osztja ki a kurzusleírást meg az órai olvasmányt. Én már csak kicsapom a felhőbe a cuccost, aztán a diákok nézhetik a telefonjukon – azt, vagy az Instát, én ugyan nem fogom a hátuk mögé lopózva ellenőrizni a képernyőjüket, tanár vagyok, nem rendőr. Amúgy nem szokott problémám lenni vele, hogy óra közben elkalandoznának: már a gimis gyakorló tanításom végén megdicsért a vezetőtanárom, hogy azért nincsenek fegyelmezési gondjaim, mert úgy meghajtom az osztályt, mint a Singer varrógépet, nem jut idejük marhulni.
– Esélytelen, hogy kijussak – válaszolom, és berakom a terem kulcsát a közös fiókba. Három dupla órát tartottam egyhuzamban, ilyenkor már embernek se hívnak. – Cikkhatáridőm van, és egy szerkesztést is le kell adnom még a héten. Pedig fontos lenne. Ebbe így beledöglünk.
– A habilitáció? – kérdezi Tibor együttérzően.”

CIRKUSZ

Molnár Zsófia a Sziget Fesztivál cirkuszi előadásaiból válogatott.

„Ennek a műviségnek nincs nyoma viszont az ausztrál Circa Humans 2.0 című produkciójában, holott a pihenésnyi idők kitöltése könnyednek szánt, unter- és obermannoktól mégis kissé kényszeredett táncmozdulatokkal Yaron Lifschitz rendezőtől sem egészen idegen. A társulat, miután az elmúlt bő egy évtizedben többször megfordult a Trafóban, legutóbb Sacre című produkciójával járt Budapesten (Müpa), amelyben a rendezőt legyűrte a művészi kivitelezés igénye. A Humans 2.0 azonban nem hagy időt unatkozni – az a típusú előadás, amelynek az elején az ember tátva felejti a száját, majd a végén egy megkönnyebbült, csodálattal teli sóhajjal becsukja.”

HANGOSKÖNYV

Ruff Borbála Nógrádi Gergely újramesélt Mikszáth-regényét, a Szent Péter esernyőjét értékelte.

„Bonyolult feladat annak megítélése, milyen előjelet kapjon, hogy a Gárdonyi-regény egyszerűsített, átírt, a szerző szavával újramesélt változata lett ilyen népszerű – a toplisták működési elvéről is lehetne persze beszélni –, és még az sem javít a helyzeten, ha a súlyos történelmi regény B-verziója helyett a sorozat egy másik, könnyedebb darabjára, Mikszáth regényére, a Szent Péter esernyőjére esik inkább a hallgató választása. Az alapelv megegyezik: Nógrádi most Wibra Gyurka és Bélyi Veronka, illetve az őket összekapcsoló piros esernyő történetét meséli újra úgy, hogy, idézve a borítót: »érthető és szerethető olvasmánnyá tegye a mai fiatalok számára«. Hogy az értelmi képességek és az ízlés, a szokások kérdésében, az általánosítás vádja alól felmentve beszélhetünk-e »mai fiatalokról«, nem a hangoskönyvkritika tárgya.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu