Az Élet és Irodalom 21. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Száz Pál „Mint az égnek csillagai” című írása Đorđe Lebović regényéről szól.

„Hogy a szerb drámaíró (egyébként a népszerű agitpartizán komédia, az ikonikus Walter Brani Sarajevo forgatókönyvírója), egyetlen regénye pontosan milyen regény, nehéz kétséget kizáróan megválaszolni. Mivel tárgyát a szerző a saját gyerekkorából merítette, kézenfekvő a memoárregény címke, az emlékezés narratíva-alkotó működésmódja azonban nem válik egyeduralkodóvá, sokkal inkább a hagyományos regényszerűség legfőbb elve, a cselekményesség konstruktív ereje érvényesül. A belső címoldalon olvasható alcím még egy narratív stratégiát kijelöl: Egy gyerekkor krónikája.
A regény a holokauszt-regények (memoárok) címkéjére is igényt tart, hiszen a bildung a regényben a „nagy zuhanás”-ként („velikisunovrat”) emlegetett vészkorszak lejtőjén indul.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Ha mégsem, akkor nincs mit tenni című kritikája Javier Marías Tomás Nevinson című regényét elemzi.

„Berta Isla és Tomás Nevinson mind a ketten az írói fantázia teremtményei, regényszereplők, és a Berta Isla meg a Tomás Nevinson egyúttal két regénycím is, a kortárs spanyol próza talán legkiemelkedőbb alakjának számító Javier Marías utolsó két regényének címei. A címadás módja (a borítón minden kísérő sallang nélkül egyedül csupán a főhős neve olvasható) a modern regény elemi, és koronként aztán nagy hangsúllyal újraéledő klasszikus konvencióját idézi. A Berta Isla eredetileg 2017-ben jelent meg spanyolul (a magyar változat a mostani regényt is fordító Tomcsányi Zsuzsanna jóvoltából 2019-ben, ugyancsak a Jelenkor Kiadó gondozásában). A Tomás Nevinsont Marías a koronavírus-járvány idején írta, Spanyolországban 2021-ben látott napvilágot, és utolsó regényének bizonyult, mert az író a vírusfertőzés szövődményeként kialakult tüdőgyulladásban 2022 szeptemberében, néhány nappal hetvenegyedik születésnapja előtt meghalt.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Kiss Judit Ágnes, Marno János és Tóth Erzsébet versei olvashatók,
közülük itt Kiss Judit Ágnes versét ajánljuk:

Tiltott dal a gall
terjeszkedés idején

fölkelt a kelták napja kint 
így tengetjük a napjaink 
egy országban hol nem lehet 
ma élni sem meghalni sem 
se bal se jobb itt nincs kiút 
hogy éhen ne vessz annyi jut 
kinn ellenség benn áruló 
mint szüléskor a nyákdugó 
eltávozik az értelem 
hiszen felfogni képtelen 
hogy elfolyik a józan ész 
belekeveredsz hogyha élsz 
itt élünk mégis annyian 
fanyar grimasszal fasz kivan 
vagy felsóhajtunk így megy ez 
lehet hogy rabszolgád legyez 
vagy legyezhetsz te másokat 
lassan nem számít már sokat 
kelta a szó és gall a dal 
mit meghunyászkodás sugall 
és hogy más nyelv is létezett 
más végződés más ékezet 
bizonyítékként fennmarad 
lázadó vers is egy darab 
egy könyv felázott lapjain – 
fölkelt a kelták napja kinn 

PRÓZA

Balássy Fanni, Egressy Zoltán, Móra Regina és Szilágyi Zsófia Emma prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Egressy Zoltán Hűl a kozmosz című írásából:

„Megkérem, ne lihegjen a nyakamba. Tartson távolságot. Ezt már hallja a három újonnan érkező is, végül a fiatos nyitott ajtót, magának, de a renault-s nyomult be elsőként. A harmadiknak, akit a környék vagány zenésznek nevez, és aki helyzeti előnyben volt, nem jött ki a lépés. Kezében, fekete tokban a hangszere, talán amiatt nem tudott időben a kilincs felé nyúlni. Egyszer leütött egy rendőrt, itt, a pultnál, ezért nevezték el vagány zenésznek. Arra már senki nem emlékszik, melyikük szólt be először a másiknak.
Az még az előző klarinétja volt, el is tört az ütéstől. Éveken át szapulta magát a történtek miatt. A büntetését letöltötte, újra szabadon muzsikál. Sokszor eszébe jut, milyen érdekes, hogy ugyanúgy járt, mint ezerkilencszázhatvankilenc április másodikán az apja. Aki szintén egy rendőrrel került összetűzésbe. Az apja a belvárosi galeri tagja volt. Régóta utazott rá a környék hírhedt rendőre, ha módja volt rá, kötözködött vele és a barátaival, fel is jelentette őket. Bíróság elé kerültek, de végül felmentették a csapat tagjait.”

ZENE

Fáy Miklós a száz éve született Ligeti Györgyöt köszönti.

„Rólunk beszél, nekünk szól. Ha valaki ment, megy vagy éppen ott ül a százéves Ligeti emlékére rendezett koncerteken, tudja, mire gondolok. Nincs semmi sznobizmus, semmi hősiesség abban, hogy Ligetit hallgat az ember. Nem lehet vele felvágni, nem arról szól az esemény, hogy mi mennyivel különbek vagyunk azoknál, akik beérik a slágerekkel vagy a XIX. század zeneszerzőivel. Azért hallgatjuk, mert jólesik, mert teljesebb lesz tőle az élet. Ligeti tökéletesen beleillik a zenehallgatói hagyományainkba.”

FILM

Báron György Michael Wadleigh Woodstock című filmjét értékeli.

„A remek ritmusban vágott-fényképezett, az osztott képmezőt, a lassításokat, az éles plánváltásokat kreatívan használó Woodstock-mozi formailag-tartalmilag radikális volt, míg Az utolsó valcert csöndes, szelíd melankólia lengi be. A külvilág, a társadalom itt nem jut szóhoz – aligha lenne érdemi mondandójuk –, a zenészek idézik fel a hőskorszakot, a kezdetektől a búcsúig. Szabályosan pereg a show (többek között Zsigmond Vilmos és Kovács László kamerája előtt), időnkénti interjúkkal megszakítva, a film nem sokkal hosszabb, mint a koncert volt.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu