Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

Anyakép, amerikai keretben – Heti KÖNYVHÉT

2019.05.23.

KÖNYVHÉT – könyves újság neten és papíron

Kivándorló családregény három kötetben – Interjú Oravecz Imrével
Száz évet fog át A rög gyermekei című trilógia. A szerzővel, Oravecz Imrével a saját családja történetéből is merítő regényfolyam megszületésének titkairól és persze a versírásról is beszélgetett Mátraházi Zsuzsa. Könyvhét, 2018/1. szám

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk
Az Izland-mítosz úgy tíz éve kezdett tetőfokára hágni a magyar blogokon, a tematikus oldalakon és a romantikus regényekben, melyek szerint gejzírek, Kék lagúna és sarki fény nélkül nem érdemes élni és szerelmesnek lenni. Laik Eszter recenziója. Könyvhét, 2018/1. szám

Siri Hustvedt nyerte el az Asztúria hercegnője-díjat irodalom kategóriában
Siri Hustvedt amerikai írónő nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat irodalom kategóriában - jelentette be döntését a zsűri szerdán Oviedóban.

Pataki János Erdély kincsei című könyvének bemutatója Szilágyi Enikő fellépésével
Pataki János Erdély kincsei - Barangolás csodás tájakon című könyvét szerda este mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban Budapesten.

Magyar szerzők mutatkoznak be az idei varsói nemzetközi könyvvásáron
Simon Márton, Pályi András és Berta Zsolt mutatkozik be a szerdán kezdődő varsói nemzetközi könyvvásáron, amelyen a magyar irodalom klasszikusai, Krúdy Gyula és Márai Sándor műveinek új lengyel fordításait is bemutatják.

Kertész Imre tanulóéveiről nyílik kiállítás a pápai Zsinagógában
Az ismeretlen Kertész Imre - Tanulóévek 1934-1955 címmel nyílik kiállítás eddig kiadatlan fotókkal és vallomásokkal szerdán a pápai Zsinagógában - közölte a Kertész Imre Intézet az MTI-vel.

Szerzői estek, felolvasások és koncertek a Margó Fesztiválon
Szerzői estekkel, felolvasásokkal és koncertekkel várja a közönséget idén a Margó Irodalmi Fesztivál, amelyet június 12. és 16. között rendeznek meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

"Házsongárd-légió" - Kolozsvár-dialógusok 2.0 – A Házsongárdi temető irodalmi emlékezetéről
A Házsongárdi temető irodalmi emlékezetét kutató tanácskozást és költészeti minifesztivált rendeznek május 22-én és 23-án Kolozsváron - közölte a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) az MTI-vel.

Bukowski-est könyvbemutatóval és színházi előadással a Trip hajón
Könyvbemutatóval, beszélgetéssel, színházi előadással egybekötött estet tartanak június 3-án hétfőn a fővárosi Trip hajón Charles Bukowski amerikai író Posta című regényének harmadik magyar kiadása alkalmából.

Bookline B-oldal: koncert és könyvklub az A38 hajón
Közös sorozatot indít május 22-től szerda esténként a Bookline online könyváruház és az újbudai A38 hajó. A Bookline B-oldal című eseményen a kortárs magyar könnyűzene népszerű dalszerző-előadói zenélnek és mesélnek kedvenc olvasmányélményeikről az A38 tetőteraszán.

Színházi bemutató Tar Sándor Szürke galamb című regényéből
Az évad utolsó bemutatói láthatók a hétvégén a Katona József Színházban: Szürke galamb címmel pénteken a Kamrában, Ha elmúlik öt év címmel pedig szombaton a nagyszínpadon tartanak premiert.

„Egy szín, egy szag, egy káromkodás” - Szvoren Edina – Az Élet és Irodalom 2019/21. számából
„Egy szín, egy szag, egy káromkodás” - Szvoren Edinával Szekeres Niki beszélgetett. – Láng Zsolt írt esszét 2666 nyomában címmel Bolaño regényének nyomába eredve – Károlyi Csaba Mikro és hiper című recenziója Moesko Péter Megyünk haza című első novelláskötetéről szól – A versrovatban ezen a héten Kiss Judit Ágnes és Marsó Paula versei olvashatók. – Centauri, Kiss Noémi, Kutas József prózája. Tárcatár: Németh Gábor. – György Péter kritikája Eperjesi Ágnes Érezze megtiszteltetésnek című kiállításáról – Grecsó Krisztián a Csernobil című sorozatról írt – Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az archívum kincseiből:
Lágy erő és kemény rock – Interjú Simonyi Andrással
Goethe a szekrényen – Beszélgetés a Fischer-testvérekkel
Húspogácsa a hamburgerben – Beszélgetés Kocsis András Sándorral
Anyakép, amerikai keretben – Beszélgetés Vajda Miklóssal
A berlini fal lerombolása 30 éve kezdődött – Dokumentumkötet az 1979-es lakitelki találkozóról

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés