Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„A távolság magányos pozíció” – Molnár Krisztina Ritával beszélget Lovász Andrea.

„1986 óta folyamatosan publikál, többféle műfajban. Költőnek tudjuk leginkább, és ha létezik bölcs gyerekirodalom, akkor az övé is az érdem. Legújabb, Hosszú utazás című verseskötete 2022 második felében jelent meg.”

FEUILLETON

Sarbu Aladár Közép- és kelet-európai szál az Átokföldjében címmel írt Eliot „híres-hírhedett” művéről.

„De miről is szól e híres-hírhedett mű? Röviden: az egykorú birodalmi elit életéről. És hogy milyen volt ez az élet? Marie Larisch szemüvegén át nézve olyan, mint a birodalmi elitek élete általában, léha és felelőtlen. Erről angol vonatkozásban Eliotnak Henry James kései regényeiből már volt alkalma tájékozódni, nagy meglepetés tehát nem érte. Larisch könyve nem magas irodalom, de pletyka- és információforrásként nem elvetendő – van kutató, aki abból kiindulva, hogy a vízihalál-asszociációkkal terhelt Starnbergersee a könyvben és Eliotnál is felbukkan, még az Átokföldjében központi szerepet játszó, hagyományosan a mítoszkutató Jessie Westontól származtatott vízbefúlás-motívum eredetét is Bajorországba helyezi át. Ha ez túlzásnak látszik is, az tagadhatatlan, hogy Marie Larisch jóvoltából az Átokföldjének van egy bajor-osztrák dimenziója.
Akkor viszont magyar dimenziója is van. Udvarhölgyként Larisch sokfelé, egyebek közt Gödöllőre is elkísérte a királynét, ahol fiatal magyar arisztokratákkal is találkozott – könyvében Esterházy Miklós és Batthyány Elemér grófokat említi, mindketten pályáztak a kezére –, és természetesen nem maradt ki az intrikákból.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csehy Zoltán Orlando, Bambi, Patroklosz címmel írt kritikát a Nem lövöm fejbe magam – 11 kortárs amerikai költő című gyűjteményről.

„Tizenegy költő, tizenegy fordító: remek szerkesztői ötlet (a könyvet Gerevich András jegyzi), az azonosulások, affinitások sokfélesége ösztönösen megőrzi az egyedi hangokat. Egy ilyen „megosztott” kötet nem kíván egyetlen fordító-kaméleont, és természetesen kamatoztatja a változatos hangok energiatöbbletét. Az alkotók száma ideális, hiszen lehetőséget kínál az elmélyülésre, portréalkotásra. Ellenpéldának a sorozat szlovák költészetet bemutató antológiáját hozhatnánk fel, mely közel ugyanennyi oldalon 41 szerzőt villant fel, ráadásul ezek jelentős hányada a részletek alapján vagy műkedvelőnek tűnik (az is), vagy „ennyiből” egyszerűen megítélhetetlen.
2021-ben már jelent meg egy Kortárs amerikai költészet és próza alcímű antológia Domokos Johanna válogatásában és Gyukics Gábor fordításában (Viselnéd a szemem), vannak átfedések is, például Natasha Trethewey vagy Tracy K. Smith versei itt is, ott is szerepelnek, s akadnak olyan darabok is, melyeknek két magyar fordításuk is van. Az olvasó kedvére bogarászhat.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Salman Rushdie Az igazság nyelvei. Esszék 2003–2020 című kötetéről két kritika szól:

Bényei Tamás Nagy levegőt

„A kötet egyik tanulsága, hogy Rushdie gondolkodása és értékrendje nem sokat változott Az éjfél gyermekei óta eltelt majdnem negyven év alatt, amit felfoghatunk úgy is, hogy az írások ebben a tekintetben nem sok újdonságot tartogatnak, de úgy is, hogy az élete során kétszer is hazát váltó indiai-angol-amerikai író következetessége irigylésre méltó. A kötet írásai újra (meg újra) felvázolják Rushdie irodalomszemléletét, újra meg újra beírva őt abba a hagyományba, amelyet a nyolcvanas évek regényeiben és esszéiben teremtett meg önmaga számára. Sokszor felbukkan az Ezeregyéjszaka meséi – amelyben, mint megtudjuk, eredetileg nem is volt repülő szőnyeg (20.) –, Ovidius és általában a mitológia és a mese, García Márquez (akiről portré-esszé is olvasható a kötetben), Günter Grass és Italo Calvino.”

Navarrai Mészáros Márton Utazás Rushdie koponyája körül

„A kötet legnagyobb tétjét mégis az irodalom és az igazság nehezen körülhatárolható fogalmainak bekerítése (ugyanezt tematizálja alulértékelt fabularegénye, a Hárún és a mesék tengere), még akkor is, ha Rushdie nem győzi aláhúzni, hogy sem a művészeti ág, sem a filozófiai fogalom soha nem volt problémamentes. A Sátáni versek fatvával sújtott „popikonja” boldogul ezen a nehéz terepen, de itt-ott azért akadnak nehezítő körülmények. Nem szükségeltetik különösebb tehetség ahhoz, hogy rájöjjünk, a szövegek minden bizonnyal jobban működhettek előadva/felolvasva, mint írásban – a megállapítás különösen igaz az olyan buktatókra, mint amilyenek a szerencsére a vége felé tálalt egyetemi beszédek.”

VERS

A versrovatban Mesterházy Balázs, Payer Imre és Sopsits Árpád versei kaptak ezen a héten helyet.
Közülük itt Payer Imre egyik versét adjuk közre:

Egy zsoldos monológja

Eltévedt lovas vagyok én is!
Idegémberedtem idegenként,
Széles, hatalmas távlatok
-- azok járnának nekem, nem ez a rám szűkült.
Megölök mindenkit!
Enyém az arany és az összes százalék!
Messze még a láp.
A fasznak vagyok én itt!
Csak nézdegélem,
susárló, sumák banda,
sárló némberek, vigyori cimborák.
Barát nincs. Ellenség mindahány.

PRÓZA

Berta Ádám, Tóth Vivien, Kürti László, Lévai Júlia Míra prózája.
Tárcatár: Tamás Zsuzsa.

Részlet Berta Ádám Tóni kutyái című írásából:

„A pusztulásról kezdünk beszélgetni. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy abba az irányba haladunk. Főleg olyankor, ha egy-két percre magunkra maradunk. Erről nincs mit mondani, elcsendesedünk. Aztán azt mondom, ismerek olyan embereket, akik reflexszerűen, átgondolatlanság nélkül sértegetik a többieket. Nem nagyon, csak úgy valamennyire. Elgondolkozom, ez vajon a pusztulásról ugrott-e be, de nem tudom eldönteni.”

FILM

Stőhr Lóránt Martin McDonagh A sziget szellemei című filmjét értékelte.

„McDonagh komikus alapötlete, hogy az Írország nyugati partjai közelében fekvő, kitalált kis földdarab lakosaira, egy tehénpásztorra és egy hegedűsre testálja élet és halál örök dilemmáinak megvitatását és megélését. Az ír szerző ironikusan, esztétikájában ellentmondásos módon felidézi-kifordítja Bergman értelmiségiekre írt komor modernista filmdrámáit, a komikumból indít, ám nem kevésbé keserű végkövetkeztetésekig jut el, mint a szigetlét nagy svéd író-rendezője.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi két Borbély Szilárd-mű, a Nincstelenek és az Akár Akárki színpadi adaptációjáról írt kritikát.

„A Nincstelenek szenvtelen, minimalista nyelvétől, gyerekelbeszélőjétől nincs olyan távol Agota Kristóf és A nagy füzet, amelyből Horváth Csaba készített emlékezetes előadást. Bár ő most egészen másféle alapanyagot választott. Az Akár Akárki kevésbé jelentős Borbély-szöveg, mégis remek formáját mutatja vele a társulat, bár még a Widder Kristóf átiratában istenien előadott brechti songok sem képesek teljesen megfosztani a didaxistól.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu