Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

A Könyvhét áprilisi számából

2010.04.22.

Választás

 

 

 

 Fontos dolgok történnek ebben a hónapban, az ország életében az országgyűlési választást, a könyvszakma számára pedig az esztendő első fontos könyvszakmai rendezvényét, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált – a sorban már a tizenhetediket – jelenti április. A kettő össze is ér, az idei választás második fordulója április 25., a könyvfesztivál utolsó napja, vasárnap. Emlékeim szerint egy alkalommal esett már így a választási naptár, de a látogatók számán ez akkor nem látszott meg, talán idén sem lesz ez másképp.
Választani nem könnyű, a Könyvhét terjedelmi korlátai állandóan választásra kényszerítenek bennünket, a sok-sok érdemes könyv között, melyekről essék szó, és érdemeik elismerése mellett melyekről nem. Ami bizonyos: a gazdasági válság és a túlkínálati helyzet ellenére hosszú-hosszú évek óta - így 2009-ben is - bőven meghaladta a tízezret a megjelenő művek száma (egészen pontosan az MKKE tájékoztatása szerint a tavalyelőttihez képest alacsonyabb szám is 13562 művet jelentett tavaly, átlagosan 2774 példányban). Az adatok ismerete segíthet értelmezni a „választás kényszerétől” meghatározott helyzetünket.
Ezt az említett helyzetünket ma még kevéssé határozzák meg az e-könyvek, pedig nyilván logikus lenne, hogy a csak e-könyvként megjelenő „könyvek” köréből is válogatnia kell (majd) egy könyvesújságnak.
Válogatunk tehát, a könyvek között, ahogyan az olvasó, az érdeklődő látogató majd válogat a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál sokszor egyidőben zajló több száz programja között.
A látogató egy lehetséges választása, hogy beül a sok e-könyvvel foglalkozó program egyikére. E számunkban mi magunk is tudósítunk az e-könyvek helyzetéről és a hozzá kapcsolódó technológiáról. Jolsvai Júlia írásában idézi a könyvtörténeti pillanatot: 2009. december 25-én az Amazon internetes könyváruházban több e-könyvet adtak el, mint hagyományosat. Láthatólag nagy hatással volt ez az információ a könyvszakmára világszerte, és ez alól a hazai könyvszakma sem kivétel, egyre többen fordulnak a jövő technológiája felé, ennek jele az is, hogy a könyvfesztiválok történetében először, több program is az ekönyv-kiadással foglalkozik. Hogy mikorra lesz igazi versenytársa az e-könyv a hagyományosnak, azt e pillanatban nem lehet megjósolni, de többet tudhat meg az, aki meghallgatja a fesztiválon, hogy mit mondanak a szakértők.
A könyvfesztivál idei díszvendége Izrael, a magyar szervezők így viszonozták hogy Magyarországot hívták meg díszvendégnek a tavalyi Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásárra. A Budapest-díjat is izraeli író, a Magyarországon is ismert és olvasott Ámosz Oz kapja. Természetesen a magyar könyvkiadók is jelentetnek meg Izraellel kapcsolatos könyveket, izraeli szerzők műveinek fordítását, amelyek megtalálhatók lesznek a fesztivál könyves standjain. Az említett jeruzsálemi Könyvfesztivál vendége volt tavaly három magyar író, Esterházy Péter, Konrád György és Spiró György, erről a látogatásukról beszélgetett velük Marianna D. Birnbaum, a három beszélgetésből egy kötet is született, amelynek a bemutatója a könyvfesztiválon lesz. A kötet születésének körülményeiről és saját történetéről beszél Marianna D. Birnbaum e számunkban.
A könyvfesztivált a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése rendezi meg április 22-től 25-ig a budapesti Millenárison, Zentai Péter László, az Egyesülés igazgatója e számunkban a könyvfesztivál mellett beszél a magyar könyvszakma számára nagyon jelentős, éppen most indulóban levő Márai-programról is.
Szőcs Géza kolozsvári költőnek a Könyvfesztiválra két kötete is megjelenik, az egyik két Kolozsvárhoz köthető művész, Dsida Jenő és Tasso Marchini - a talán kevéssé ismert festőművész - életének, sorsának, történetének rokonítható elemeit bemutató esszékötet, a másik egy versválogatás, amelyet még Faludy György válogatott össze Szőcs Géza verseiből. E számunkban Szőcs Géza a két művészről, Faludy Györgyhöz fűződő kapcsolatáról, köteteiről beszél. A könyvek világából és a fesztiváli programokhoz kötődő könyvekből annyit választottunk lapunkba, amennyi belefért, se többet, se kevesebbet. Kedves Olvasónk, válasszon a válogatásból kedvére valót, jó választást kívánunk.
(A Szerk.)

Tartalom

KÖNYVKIADÓI ÉS KÖNYVKERESKEDŐI AJÁNLATOK

X. ÚR A KH-BAN

154 Egy izgalmas történet krónikásának éreztem magam
Szőcs Géza könyve Dsidáról és Tasso Marchiniről

Szőcs Gézának két könyve is megjelenik a könyvfesztiválra. Az egyik a Szent István Társulatnál napvilágot látó irodalomtörténeti esszé (vagy tanulmány) két erdélyi művész életéről, sorsáról.
„Vannak, akik vitatják, hogy Marchini Dsidával összevethető művész lett volna. A művészi minőségek komparatív elemzésénél ez esetben jobban érdekelt az a rendkívül izgalmas sorsháló, amely kettejük rövid élete mögött rajzolódott ki. Számos motívum mentén – betegségek, barátok, városok, visszatérések, érzelmek – lebilincselő konfigurációja mutatható ki az egyezéseknek és sorsátfedéseknek.”
(Szénási Zsófia)
Szőcs Géza: Tasso Marchini és Dsida Jenő

156 Márai-program és Könyvfesztivál
Beszélgetés Zentai Péter Lászlóval
(Maczkay Zsaklin)

 

 

 

 

 


157 Díszvendég: Ámosz Oz
A tavalyi jeruzsálemi Nemzetközi Könyvfesztiválon Magyarország volt a díszvendég, gesztusértékű volt tehát a magyar szervezőktől idén Izraelt meginvitálni Budapestre.
(Laik Eszter)
Amosz Oz: Szeretetről, sötétségről

 

160 Magyar írók Jeruzsálemben
Marianna D. Birnbaum beszélgetőkönyve
(Mátraházi Zsuzsa)
Marianna D. Birnbaum:
Esterházy, Konrád és Spiró Jeruzsálemben

 

 

 

 

 

162 Gyermek, ifjúsági
Mondókáktól és meséktől mondákig
(Cs. A.)
365 mese és mondóka
Kästner, Erich: Az Emberke
Lengyel regék és mondák
Nógrádi Gábor: A mi Kinizsink
Pope Osborne Mary: Dinoszauruszok földjén
Lovagok között
Segarra, Mercè – Garcia, Berta – Rovira, Francesc: Bibliai állatok

164 Emberben könyv
Beszéltetett statisztikák
Interjú Ferge Zsuzsával

Ötvenéves munkássága során Ferge Zsuzsa a szociálpolitikára, a társadalmi egyenlőtlenségeket jelző rétegződéskutatásokra szakosodott. Most éppen a gyerekszegénységgel száll szembe egy akadémiai program irányítójaként.
„Magamból kiindulva azt gondolom, hogy aki egyszer rájött a könyvből olvasás élményére, az nem fog lemondani róla. Nehéz kérdés, hogy ebben mennyi a sznobizmus, illetőleg a könyvhöz való belső viszony.”
(Mátraházi Zsuza)

 

 

169 Panoráma
Cseke Ákos –Tverdota György: A tisztaság könyve
Sajó László: Írottkő
Jacques Pradel és Luc Vanrell: A kis herceg utolsó titka
Bárdosi Vilmos: Francia–magyar tematikus szólásszótár
Molnos Péter: Csontváry. Legendák fogságában
Képes György: Buchinger Manó

173 Szubjektív
Tandori Dezső
Két ideológiás I. Evelyn Waugh

Evelyn Waugh: Utolsó látogatás

174 Kiadóra várva
Az ismeretlen Felisberto Hernández
(Varga Gábor)

175 Könyvbölcső
Tarján Tamás
Ők én vagyok már

Hajdú Mihály: Családnevek enciklopédiája
Pataki Balázs: Örmények
Sas Péter: Kós Károly, a könyvművész

176 MEGJELENT KÖNYVEK
2010. február 19-március 18.

A forgalomba került könyvek válogatott listája a Könyvtárellátó adatbázisa alapján. A teljes lista és a művek további adatai a Könyvtárellátó honlapján (www.kello.hu) tekinthetők meg.

183 Lapmargó
Murányi Gábor
Kortalan képek

A történet sors-, de egyben törvényszerű is: az MTI ismeretlen kincseket rejtő fotóarchívumából a közelmúltban egy olyan kollekció került elő, amely külön könyvért „kiáltott”. Így és ezért jelent meg öt fotóművésznek az 1950-es években készített riportképeiből az Elfelejtett képek című válogatás.
Elfelejtett képek (Szerk.: Keleti Éva és Szarka Klára)

185 Megmaradni
Berde Mária: Földindulás
(Pompor Zoltán)

186 Gazdaság
Az adórét virágai, a piaci árak szerepe az adózásban
(Dr. Bódis Béla)

188 Kertész Ákos
A zsigereiben is forradalmár költő

188 Könyv a legbizakodóbb pesszimistáról
Upor László: Majdnem véletlen
(Hományi Péter)

190 Sikerlista

192 A pszichikumot nem lehet mikroszkóp alá tenni
Lux Elvira szerint a szexuális viselkedés változott, a problémák maradtak

Nevét negyven éve ismeri a nagyközönség, úttörő volt a szexuálpszichológia és a szexuális felvilágosítás területén. Tanítványok generációit képezte ki több egyetemen. Lux Elvira a járdánházi osztatlan, kilencosztályos elemijéből indult, majd az egri Angolkisasszonyoknál végzett középiskola után kalandos úton került Pestre az egyetemre.
„A pácienseimtől tanultam meg, amit a szexről tudok. Tényleg rengeteg szexuális probléma van. Kádár alatt ezt nem volt mód művelni, mert Mariska néni azt mondta, hogy még a kecske is tudja, hogy kell azt csinálni.”
(Szénási Zsófia)
Lux Elvira: Szexuálpszichológia

194 Előre eltervezve
José Rodrigues dos Santos: Az isteni formula

196 Isten? Istenek? Vallás? Vallások?
Beszélgetés Tüske-Hegedüs Andreával
(Csokonai Attila)
Isten, Jahve, Allah (Ford. Tüske-Hegedüs Andrea, ill. Kalmár István)

 

 

 

 

 

 

200 A moszkvai levelezés – 1956-1958
Beszélgetés Tamási Miklóssal

„Hegedüs András közel 70000 oldalnyi irathagyatéka hat éve kutatható az OSA Archivumban. Ennek a hatalmas anyagnak talán a legkülönösebb része Hegedüs András levelezése.”
A moszkvai levelezés - 1956-1958. Lapok Hegedüs András volt miniszterelnök hagyatékából (Szerk. Tamási Miklós)

204 A jövő könyve, az e-book
Könyvkiadás papír nélkül
(Jolsvai Júlia)

206 Az e-book technológia
(Csokonai Dániel)

208 Épített művészet
„Az épített környezet az élő szervezethez hasonlóan fogadja be vagy veti ki az újat. Egy új darabjának egyszerre kell szinte észrevétlen belesimulni az addigi életfolyamatba és jól észrevehető újat hozzátenni, ami által több és nagyobb lesz.”
(Laik Eszter)
Korb Flóris, Giergl Kálmán (Szerk. és összeállította Gerle János)

210 Könyvipar
„Amilyen szöveget nem írnék, olyat nem is tudok lefordítani”
Pávai Patak Márta

Néhány évvel ezelőtt indult el a Pávai Patak Márta nevével fémjelzett Patak Könyvek Kiadó. A kiadónak fő profilja a spanyolországi szépirodalom, de a könyvfesztiválra Fernando Savater A választás bátorsága című esszékötetével jelentkezik.
„Ez, hogy úgy mondjam, a hozzájárulásom a magyar demokrácia fejlődéséhez. Ugyanis arról szól, hogy hogyan éljen a felelős polgár a demokráciában. Hogy tessék gondolkodni, és mérlegelni…”
(Jolsvai Júlia)
Fernando Savater: A választás bátorsága


 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés