Könyvhét 2021
A Móra Kiadó
öszi újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
A Móra Kiadó <br>öszi újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Kiemelt

100 éve született Jancsó Miklós – Az Élet és Irodalom 2021/38. számából

2021.09.23.

Az Élet és Irodalom 38. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

Báron György
beszélgetése Jancsó Miklóssal 2004-ből – Hallevesből nem lehet akváriumot csinálni.

„2004-ben felhívott a Főnix Televízió két szerkesztője, Sebeő Ágnes és Blastik Ferenc, hogy készítenék-e beszélgetéssorozatot magyar filmrendezőkkel. Már épp kimondtam volna a határozott nemet, amikor jó ütemérzékkel hozzátették, hogy egy fillért sem tudnak érte fizetni. Azonnal elvállaltam. Elkészült jó tucatnyi félórás beszélgetés, az első Illés Györggyel, a második Jancsóval, aztán Bacsóval, Koltai Lajossal, Almási Tamással, Gazdag Gyulával, Szomjas Györggyel, Kardos Sándorral, Gárdos Péterrel, Macskássy Katival, Mundruczó Kornéllal és másokkal. Jancsóval megegyeztünk, hogy nem szabályos interjúra ülünk le, hanem laza, kötetlen csevegésre, mintha nem lenne ott a kamera. A szövegben meghagytam az élőbeszéd nyelvi fordulatait. Jancsó ugyanis nem nyomdakészen, hanem „beszédkészen” fogalmaz, szünetekkel, kihagyásokkal, utalásokkal, ugrásokkal, a metakommunikáció összes eszközével élve – hasonló dramaturgia szerint építve fel a mondandóját, mint a filmjeit. Válaszai nemcsak a nyolcvanhárom éves Mester eredeti gondolkodásmódjáról adnak képet, hanem fanyar, bölcs humoráról is.” (Báron György)

FEUILLETON

Gelencsér Gábor
Mesterbeállítás című esszéje a 100 éve született Jancsó Miklós életművét tekinti át.

„A nagy formateremtő művészek esetében szinte elkerülhetetlen, hogy egy ponton túl saját stílusuk rabjává váljanak, avagy manierista módon ismételjék önmagukat. Van, aki még azelőtt meghal, hogy ez a veszély esetleg fenyegetné (mint Tarkovszkij); van, aki elhallgat (mint Bresson vagy Tarr). Jóval kevesebben akadnak, akik radikálisan váltani tudnak (mint Antonioni a Nagyítással, habár az azt követő filmjein felismerhetők korai modernizmusának vonásai), vagy akik ott folytatják, ahol ötven éve abbahagyták (mint a már említett Buñuel). Jancsó egyik típushoz sem tartozik. A mester megőrizte alapvető formai és szemléleti beállít(ód)ását.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Zelei Dávid
Az örökkévalóság lexikona című kritikája Jorge Luis Borges A végtelen életrajza című, összegyűjtött esszéket tartalmazó kötetéről szól.

„Mindezzel talán már sejttettem, miért is olyan lenyűgöző a borgesi esszéisztika: mert nem ragad bele az „itt és most”-ba, hanem a téridő teljességében ugrálva ostromol örök, el nem évülő kérdéseket, s fedez fel mások számára láthatatlan párhuzamokat vagy épp ellentmondásokat a középkori Kína, Coleridge Angliája és kora Argentínája közt. Ennek eredményeképp, bár írásai szinte végig tüntetőleg távol maradnak az aktualitástól (egészen fura érzés, mikor korabeli filmeket kritizál vagy Párizs felszabadításáról beszél), őket olvasva mégsem érezzük a könyvtárak és letűnt századok dohszagát – pedig kedvenc szerzői közül sokat (De Quinceyt, Chestertont, Groussac-ot, Swedenborgot) ma már csak azért ismerünk, mert ő visszatérően és elismerősen szól róluk.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Spiró György Mikor szabad ölni? című esszékötetéről két kritika született.

Szilágyi Zsófia: A szerencsés olvasó

„Az első esszéből aztán az is kiderül, hogy Spiró nemcsak a születési dátuma miatt szerencsés: „szerencsefia” ugyanis az az ember is, aki sokat betegeskedik gyerekként, feküdni és olvasni kénytelen, így megtanulja elviselni az egyhangúságot, fejlődik a fantáziája, ezzel az indulással pedig szinte elkerülhetetlenül alkotó vagy tudós lesz belőle (esetleg mindkettő). (...) Nincs itt öreges dohogás, semmi bezzegazénidőmben, egyszerű helyzetjelentést kapunk egy nem focizó, tévét nem néző, olvasóvá nevelkedő kisfiúról.
Aki aztán a magyar irodalom egyik leginspiratívabb olvasójává vált, számomra mindenképp (hogy egyéb érdemeit most ne is emlegessem): ennek a könyvének egyes szövegei is továbbíródtak bennem azonnal. Az Olvasni jó című szöveg fölött azon töprengtem, milyen izgalmas lenne akár egy egész kötetet összeállítani róla, melyik írónk milyen családi könyvtárból indult el: Takáts József egy tanyán felnövekvő kisfiúról, vagyis önmagáról szóló esszéjét tudnám mellétenni, a Könyvek és ifjúság iróniája címűt, 1999-ből. Az Albina című írást olvasva meg azon gondolkodtam, hogy nem kell minden nagy témának regénnyé, minden izgalmas alaknak regényhőssé válni: ez a Kertész Imre első feleségéről szóló esszé ugyan kétségtelenül egy soha létre nem jött mű helyén áll („Többször kértem Imrét, írja meg, de hát őt sem írta meg, mint annyi minden egyebet, amire pedig ő lett volna hivatva.”), mégis jó, hogy ebben a műfajban és épp Spiró írta meg egy különös sorsú, XX. századi asszony történetét.”

Bazsányi Sándor: Bármennyire fáj is

„Az ironikusan megszólaltatott etikai-esztétikai igényesség volna tehát a fedezete az antropológiai-történelmi léptékvételnek. Még akkor is, amikor olyan alkalmi jellegű írásokról van szó, mint amilyenekkel Spiró új könyvében találkozhatunk.
Ugyanakkor a kötetcímhez tartozó esszé nem akar többről szólni, de arról minél komolyabban, hogy mi volna a Hamlet dramaturgiai lényege, hogy tehát miért nem öl vagy éppen öl a jobb sorsra érdemes dán trónörökös. És hát a könyv első harmada, a szerző olvasóvá és íróvá nevelődéséről szóló két kisesszé (Olvasni jó; Juhász Ferenc epigonja) felütése nyomán, színházi tárgyú írásokat tartalmaz, amelyeket követ a három Kertész-tárgyú szöveg, csak hogy azután, pontosabban a Göncz Árpáddal való három találkozás rövidke felelevenítése után, Heltai Jenő 1944–45-ös naplójának méltatásával elinduljon a kötet történelmi és közéleti tárgyú esszévonulata, amelyben látványosan felerősödik a már említett antropológiai-történelmi szkepszis. A színpadi íróként is közismert Spiró a „színház az egész világ” mélyen igaz közhelyének értelmében hasznosítja dramaturgiai és antropológiai tudását a színház világán túli világban, az országos vagy világszínpadon zajló események leírása és értelmezése során.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Egressy Zoltán és Győri László versei olvashatók. E helyen Egressy Zoltán egyik versét idézzük:

A hideg miatt

A szíve akkor még bőven zárva volt,
így hát némileg készületlenül érte
az általa virágosított domb tréfája:
összeromantikázott a tök és a cukkini,
szép, hibrid, elfajzott utódok születtek,
szenzáció, bár nem sohasem látott,
rossz jósok jöttek, jó sok, és tudta,
mi történik még ilyenkor, ártalmatlan,
meleg szemek betegszenek meg,
és azt is sejtette, mit hozna a jövő,
tarthatatlannak érezte, így idővel
bekapcsolt a valóságtorzító mező,
sok százezer fokos izzásba kezdett.

PRÓZA

Bódis Kriszta
és Tóth Erzsébet prózája.
Tárcatár: Benedek Szabolcs

Részlet Tóth Erzsébet Ahogy a csillag megy című írásából:

„(képzeld anyuka) Kivirágzott a karácsonyi kaktusz! Tudjuk, hogy ez egy bolond növény, akkor nyílik, amikor neki tetszik, de melyik növény nem? Csak ez a neve, elvárnánk, hogy karácsonykor nyíljon, de fütyül ő ránk. Szerintem érezte, hogy már pár hete menni készülsz és így búcsúzik tőled. Én csak gyertyát gyújtok, és ülök báván, felfoghatatlan, hogy soha nem érinthetlek már meg. Van egy csomó a torkom alatt, az emlékeztet a hiányodra. De itt vagy, jobban, mint mikor még éltél. Különös, hogy az élő tested már nincs velünk, de mintha a lelked körülfogná az életünket. Amikor még Klárikáéknál feküdtél az ágyon, és a mentősök megállapították a halált, megfogtam a kezed, nagyon hideg volt, de jó volt fogni, és jó volt puszilni a homlokodat, bár te már ezt nem érezted. Nem voltunk puszilgatósok életünkben, de az utolsó években örökké csókoltunk, ölelgettünk Klárival, még azt is gyakran mondtam, hogy szeretlek. Életünkben alig mondtuk ezt ki, azt hittük, úgyis tudod, de mégis jó volt kimondani.
Legutóbb, mikor nálam voltál két hónapig, már nagyon sokat aludtál, éjjel is, nappal is, ez furcsa volt, ez lenyugvás. Sokszor éjjel, amikor felébredtem, és benyitottam hozzád, ültél az ágyon, elfelejtettél lefeküdni. Akkor lefektettelek.”

TÁNC

Fuchs Lívia a veszprémi XXIII. Nemzetközi Kortárs Fesztivál táncelőadásait értékelte.

„A fesztivál számára ugyanis majdnem végzetes volt, amikor kiszorult a Petőfi Színház két játszóhelyéről, és elvesztette teljes infrastruktúráját. És a támogatások is egyre gyérültek, már-már ellehetetlenítve a találkozó lebonyolítását: a szakmai függetlenséget és a kortársi fókuszt ugyanis mindig kevesebbre értékelték a pénzosztó kurátorok, mint a Magyar Táncművészek Szövetsége által ugyancsak 1998-ban elindított győri Magyar Táncfesztivált, ezért Veszprémnek csak épp annyi jutott, hogy ne szűnjön meg. Az alapítók fanatizmusa és heroizmusa azonban életben tartotta a rendezvényt, így újabban már a csodásan felújított-újjáépített Hangvilla különböző tereiben, a város utcáin, hatalmas Arénájában és az ugyancsak megújult Agorában zajlanak az események.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: