Könyvek szárnyán
Beszélgetés Halász Margittal
Ínycsiklandó lecsószag terjeng már a folyosón is; vendéglátóm szeret főzni és méltán hisz a szezonális zöldségek jótékony hatásában. A városi környezetben teremtett, házfalak körülvette kerttel is elbüszkélkedik, főként a málnással, amelyet édesanyjával telepített pár éve, s idén akkora volt a termés, hogy bőven jutott a mélyhűtőbe is.
Gyors egymásutánban két könyv, a Gyöngyhomok és az Éneklő folyó jelent meg a Geopennél Halász Margittól, aki minden fórumon szűkszavú életrajzot közöl önmagáról: novellákat, regényeket ír, műveit több nyelvre lefordították, számos irodalmi elismerés birtokosa, Márió, a varázsló című elbeszéléséből Franco Nero főszereplésével készült nagy sikerű film. Elárulja, hogy Budapesten lakik, és még a korát sem titkolja. De a szülőhelye sehol sem szerepel.
Írásai alapján jól következtetek, hogy az ön számára nem idegen a természetközelség, a vidéki lét?
Azt szoktam mondani, hogy a szegény ember harmadik gyermeke vagyok. Egy Hajdú-Bihar megyei településen, Vámospércsen születtem. Az első tíz évemet Újléta-Ligeten töltöttem gazdálkodó szüleimmel és három testvéremmel. Meséli a családom, hogy annyira szerettem a frissen szántott földet, hogy egyszer meg is kóstoltam. Osztatlan iskolába jártam már ötéves koromtól a felsős nagytesókkal, mert nem volt óvoda. Tanulmányok sora szól arról, mennyire meghatározó a gyerekkor, és tényleg: az első három-négy könyvemben nem tudtam szabadulni azoktól az élményektől, amelyek akkor értek. A Forgószél az első ilyen, mely JAK-füzetként jelent meg. Ez adott nekem lendületet, hogy talán szakma is lehet az irodalom.
Addig csak játszott az írói hivatás gondolatával?
Több mint tíz évig írtam úgy, hogy semmit sem publikáltam. Küldözgettem a zsenge írásaimat a szerkesztőségekbe, s mindig azzal kaptam vissza őket, hogy „jó lesz”. Akkor megírom a kétezrediket is, gondoltam, amelyik szimplán csak „jó”. Ez addig tartott, míg megnyertem az Élet és Irodalom novellapályázatát. A díjjal igazolódott az a meggyőződésem, hogy nincs elfecsérelt munka. Lehetnek egyéni akcióink, a XXI. században tényleg azt csinál az ember, amit akar, különösen egy ilyen metropoliszban, mint Budapest De én azt hiszem, hogy a tervek megvalósulásához mindig kell még valami. Nekem ez Isten. Egyre több írói munkám van, de áloméletmód lenne számomra egy kertészet, ahol kétkezi munkásként dolgoznék, és mellette persze írnék.
Valójában most általános iskolai magyartanársággal párosítja az írást. Melyik költőről, íróról beszél legszívesebben a diákjainak?
Petőfit, Arany Jánost nagyon szeretem, Móricz és Mikszáth pedig a szívem csücske. De mindien osztályban azoknál a szerzőknél ragadunk le néhány plusz órára, akiket az adott társaság különösen megkedvel.
Hogyan fogadja, amikor méltatói a korai Mikszáth romantikáját, képi világát és Tar Sándor történetekbe illesztett kis meséit vélik ötvöződni a stílusában?
Mikszáthot és Tar Sándort mestereimnek tartom, Tar Sándortól tanultam szerkeszteni. De én leginkább halászmargitosan írok.
Korábbi megszólalásaiból az derül ki, hogy szociografikus módszerrel dolgozik: elmegy a kiszemelt helyszínre anyagot gyűjteni, ott él halászok, favágók vagy más mesterség képviselői között. Mit keres ilyenkor, a táj leírható képét, legendákat, sajátos arcokat?
Varázslatot, amitől hozzáláthatok a munkához. Az Éneklő folyó ötlete akkor fogant, amikor a Tiszánál járva annyira megragadott a folyó szépsége, hogy azt mondtam, a Tisza egy asszony, és nekem írnom kell róla. Ide szeretnék egy drámát helyezni. Ottani mondákat, történeteket kezdtem gyűjteni halászemberektől, hosszú heteket töltöttem a helyszínen. Már rengeteg anyagom volt, amikor motorcsónakba ültünk egy szélcsendes napon. Ahogy a hajó pengeéles orra belevágott a vízre boruló fák gyönyörű tükörképébe, megtörtént a csoda. Kértem, azonnal álljunk meg, forduljunk vissza, mert haza kell mennem, hogy nekilássak a könyvnek. Azt hiszem, az írás elképesztően önző dolog. Sokan segítenek nekem adatot szolgáltatni, megszokjuk és megszeretjük egymást. Búcsúzáskor úgy érzem, hogy valamilyen módon elcsentem tőlük valamit. Megosztanak egy csomó titkot, amelyet én papírra jegyzek, a tarisznyámban elhozok, s ebből könyv lesz, ez pedig az én dicsőségem. Ezért is írok olyat, ami szórakoztató; így egy kis „átszabással” visszajuttathatom nekik az alaptörténetet. Most a szénégetőknél gyűjtöttem. Számomra gyönyörűség látni a fizikai munkát végző, anyaggal dolgozó embert. Egy fiúról írok majd, aki kiszakad a szénégető közösségből, és menthetetlenül belevész a nagyváros kavalkádjába.
A film világa nem fogta meg, amikor Almási Tamás megrendezte az ön Márió, a varázslóját?
Természetesen elragadott. Érdekes kirándulás volt. Izgatott, hogy egy rövid novellát milyen szabályok alapján lehet átformálni egy másik szakma számára. A film kőkemény mesterség. Amíg egy novellát írok, a végét szépen balladásíthatom: elindult a szereplő és beleveszett a ködbe. A filmnél nincs ilyen, ott szigorúbb a szerkezet. Úgy is fogalmazhatnék, a forgatókönyv földön járás, az irodalom pedig repülés.
Mátraházi Zsuzsa
Halász Margit:
Éneklő folyó 168 oldal, 2990 Ft
Gyöngyhomok 212 oldal, 2990 Ft
Geopen Kiadó