Olvasni?... Manapság?
Beszélgetés Bodó Balázzsal

Avagy olvasásnak számít-e az újság? Irodalom-e a ponyvaregény? Tulajdonképpen mit értünk ma olvasás alatt, és olvasunk-e még egyáltalán, úgy igazából, mint régen? Bodó Balázzsal beszélgettem, a BME egyetemi adjunktusával.

Olvasunk még manapság?

Ha úgy definiáljuk az olvasást, hogy egy írott szöveg befogadása, és így belefér a fogalomba a Facebook és az SMS olvasás, akkor nagyon is. De ez persze keveset mond arról, hogy mennyi időt töltünk, és főként hogyan boldogulunk nehezebb szövegek forgatásával. Itt sejtenek nagy váltást azok, akik ezzel foglalkoznak. Úgy tűnik, hogy bár az internet nagy szolgálatot tett az olvasásnak a maga szöveg-alapúságával, az is biztos, hogy ez a fajta olvasás, nem ugyanaz az olvasás, mint amikor egy könyvbe mélyedve veszünk el a szöveg univerzumában.

Környezetünk, családunk, kultúránk előírhatja, hogy mit olvassunk?

Az biztos, hogy időnként megpróbálja, lásd az iskolai kötelező olvasmányok esetét. De épp a tantervben szereplő szövegek és az érettségi tételek kapcsán az is nyilvánvaló, milyen irgalmatlanul nehéz feladat összeállítani egy olyan irodalmi minimumot, ami nem csak „fontos”, nem csak „értékes”, nem csak „nemzeti”, - jelentsenek ezek a fogalmak bármit -, de adott esetben kortárs, releváns, olvasmányos, ne adj isten, szórakoztató is. Ha a külső elvárások mellé nem társul – épp többek között ez utóbbi szempontokból fakadó - belső motiváció az olvasásra, akkor az előírások épp az ellenkező hatást érik el, mint amire szántuk őket.

Akkor talán nem is fontos ebben a médiával behálózott világban, hogy olvassunk?

Dehogynem! De ugyanakkora veszteség lenne, ha nem fényképeznének vagy nem hallgatnának zenét vagy nem néznénk filmeket. Ezeken a médiumokon mind születtek csodák, kiemelkedő alkotások, és ezek ugyanúgy részei a közös műveltségünknek, mint az írott szó. Számomra az olvasás/ nem olvasás kérdésénél fontosabb az, hogy megmarad-e az gyerekeink kíváncsisága az iránt, hogy ezeket a csodákat – legyenek azok könyvbe vagy zeneműbe rejtve - felfedezzék. Ha ez a kíváncsiság megvan, akkor olvasni is fognak, ha nincs, akkor meg úgyis minden elveszett.

Mennyire fontos a mai fiatalokat, gyerekeket olvasásra nevelni?

Ugyanannyira, mint filmnézésre és zenehallgatásra vagy éppen a természet szeretetére nevelni. Engem, megvallom, kicsit zavarba hoz, ha az olvasást fetisizálni látom, mert rögtön felmerül bennem a gyanú, hogy ha ez ennyire fontos, akkor majd nyilván kényszeresen fogunk majd tenni akarni érte. Márpedig pont az olvasásra nem hiszem, hogy kényszeríteni lehetne (vagy kellene) bárkit is. Vicces is elképzelni azt a szituációt, ahol a szülők mondjuk maguktól nem olvasnának, de a gyereket erővel olvasásra nevelik. A három és fél éves gyerekemen azt látom, hogy az olvasás ragadós. Az ő életének természetes része a könyv, de nem azért, mert arra tudom kényszeríteni, hogy vegye a kezébe a könyvet. A minap egyszer csak azt vettük észre, hogy eltűnt. Elkezdtük keresni a lakásban, azt láttuk, hogy minket utánozva lefeküdt a kanapéra és egy könyvet lapozgatott. Nem tanítottuk rá, nem mondtuk neki, hogy feküdjön le és olvasson, csupán csak ezt látja mintaként és ez számára a természetes. De az olvasás csupán egy csatornája a világ felkutatásának, nem jobb és nem is rosszabb, mint a rádió, a film, vagy a tévé.

Örökség volna az olvasás?

Egy ideig örökség, de aztán választás és szokás, és persze néha kín, néha élvezet.


Ön minek alapján választ olvasmányt?

Az elolvasott könyvek kisebb része kerül tervezetten, programszerűen a kezembe, nagyobb részüket egy-egy engem ért aktuális inger, vagy véletlen nyomán kezdem olvasni. Amit most éppen befejeztem, az Vekerdinek a Családom történeteiből, mert a párom ezt olvasta. Őmiatta vettem elő újra Parti-Nagy A fagyott kutya lábát-ját, de annyira nyomasztott, hogy félretettem. Alexander R. Galloway és Eugene Thacker The Exploit-ja szakmai érdeklődésből került a kezembe, akárcsak Tim Wu The Master Switch-e. Tóth Kriszta, Rakovszky Zsuzsa könyvei be vannak tervezve, de még nem vettem meg őket. Letöltöttem viszont egy Charles Stross nevű általam nem ismert sci-fi szerző életművét, mert nagyon dicsérték, és gondoltam belenézek, mielőtt döntenék róla, hogy megveszem-e. Azt gondolom, hogy a mostani internetes beszélgetések arra bizonyosan jók, hogy az olvasók kedvet kaphassanak egy-egy könyvhöz. Ahhoz, hogy ez jól tudjon működni, arra is szükség van, hogy ezeket az impulzusokat minél könnyebben ki lehessen elégíteni, azaz minél könnyebben lehessen az érdeklődést vásárlássá fordítani. Ez a nyomtatott könyv világában minimum 2-3 napnyi várakozás, az online világban lehetne akár egy kattintás is…

ko