„Az igehirdetés nem stílusom”
Bácskai Júlia a párkapcsolatokról

Játékos komolyság – leginkább ez jellemzi a könyveit. Könnyednek és humorosnak tűnik, miközben véresen komoly dolgokkal foglalkozik. Főleg párkapcsolatokkal. Tanít a MÚOSZ Akadémián médiapszichológiát, könyveket ír, Pszichoszínházat csinál és párterápiával is foglalkozik.

- 1999-ben jelent meg először Együttélősdi című könyved, amelyet most a Saxum újra kiadott.
- Alapvetően a párkapcsolatról szól a könyv, nagy siker volt egykor, és most szerepel benne néhány új írás is. Ilyen az egyedülálló anya, aki egyedül neveli a gyerekét, vagy az apákról szóló fejezet. Annak idején az eredeti kéziratot négy különböző korú és státuszú férfi kommentálta.
- Szinte minden könyvedben jelen van a párkapcsolat, csak a Saxumnál ez már negyedik könyved a témában.
- Elsőként az Akit a kalapból kihúztál című kötetem jelent meg náluk, nemsokára kiadják a Mamahotel című könyvecskémet, aztán több többszerzős könyv (Mások férjével, Ex. Exek. Miért vannak itt, ha már nincsenek?) is napvilágot látott, amelyeknek a Pszichoszínház révén én voltam az ötletadója. A mamahotel kifejezést 2000-ben használtam először a Népszabadság oldalain, azt a tendenciára gondolva, hogy a felnövő generációk egyre jobban kötődnek a szüleikhez és nem hajlandók önállósulni és elköltözni otthonról. Úgy fogalmaztam, hogy megnyúlt a köldökzsinórjuk. Ezek a fiatalok végtelenített kamaszkorban élnek, éretlenek, emiatt borulnak a házasságok, és nem hajlandók elköteleződni. Ajánlottam nekik továbbá a médiapszichológiát mint témát, erről is születik egy kötet, sok mondanivalóm van róla. A médiának ma óriási hatása van, nagyobb mint az iskolának és a szülőknek együttvéve. És visszaél a hatalmával. Részt vettem a Mesterkurzusban is, ennek kapcsán jelent meg a Szeretők című könyvem.
- Az általad létrehozott Pszichoszínház 11 éve működik nagy sikerrel, teltházas előadásokkal. Hogyan épül fel a színház?
- Két színészt kérek fel egy-egy előadásra, Bóna János hegedül, valamint én is jelen vagyok mint moderátor és pszichológus-szakértő. Témát választok, majd megírom belőle a kb. nyolc jelenetes előadás vázlatát. A szituációkat a színészek improvizatív módon jelenítik meg. A nézőkkel is beszélgetek, ha a akarják. A néző magára ismerhet, vagy örülhet annak, hogy nem ismer magára, de a szomszédasszonyra igen. Mindenféle generációjú és státuszú ember jár hozzánk. Az Eötvös10-ben működünk, semmiféle támogatást nem kapunk, így reklámozni nem igazán tudom magam. Vannak hasonló, improvizációra épülő színházak, amelyek amerikai mintákból merítenek, az enyém azonban originális.
- A Pszichoszínházban felbukkanó témák írásban is sorra megjelennek. Nekem úgy tűnik, hogy inkább élethelyzetek bemutatásairól van szó és a nem a megoldások összefoglalásáról.
- A színházba mindig aktuális témákat válogatok, amelyek „itt és most” érdeklik az embereket, amelyekkel még nem tudják, hogyan birkózzanak meg. Persze vannak örökzöld témák, mint a féltékenység, a szorongás, a birtokló szeretet. Aztán vannak témák, amelyekről kötelességemnek érzem megszólalni, mint a homoszexualitás, vagy a drogosok. Most megint élesedik a helyzet, pedig ideje lenne már a tudatlanságból magunkban hordozott előítéletekből kivetkőzni. Nem kell nekem útmutató csillagnak lennem és azt előadásokból mindenki annyit visz haza magával, amennyi megérinti. Csodás dolog, amikor az előadás után halljuk, hogy vitatkoznak az emberek a látottakról. Sokan visszajeleznek e-mailben is. Sok energiát vesz el a színház, de sokat ad is.
- Számos pszichológus ír népszerűsítő könyveket különböző stílusban. Sokan írnak olvasmányosan. A te írásaid, nagyon játékosak, szellemesek, ironikusak, egyszerre könnyen fogyaszthatók és tartalmasak. Rövidek, de lényegre törőek és minden generációt képesek megszólítani. Egyes írásaid pedig novellaként vagy tárcaként is megállják a helyüket.
- Ezt kapom legtöbbször visszajelzésnek. Lehet a WC-én ülve olvasni éppúgy, mint a buszon utazva. Szeretem, hogy kis alakúak ezek a könyvek, bárhová magunkkal vihetők. Az amerikai könyvekkel ellentétben én nem „mondom meg a tutit”, nem mondom, hogy „így csináld, vagy úgy csináld”, nem a tanácsadás és az igehirdetés a stílusom. Ez nagy munkámba került egyébként, mert régebben én is úgy gondoltam, hogy nekem kell felmutatnom a megoldást. De rájöttem: ha meg is mondod, mit kell tennie a másiknak, úgysem hallja meg, ha nem akarja. Azt teszi csak meg, ami már rég ott van neki készültségi állapotban, és csak egy löket kell a megvalósításhoz. Teljesen átalakítani embereket ritkán lehet. Ehhez kisebb csoda kell. A másik arcod. Egy nő beszélgetései a pszichológusával című regényes könyvem például egy ilyen fikcionált terápiát örökít meg, sok valós nőből összegyúrva.
- Miféle témák izgatnak mostanában?
- Mivel a Pszichoszínház számára havonta ki kell találnom egy új témát, mindig van valami a tarsolyomban. Márciusra például a témám: „kidobni, lecserélni, megtartani – mérlegen a párkapcsolat.” Furcsa számomra, hogy egyesek szinte patika mérlegen mérik az érzelmi dolgokat, kit és miért érdemes megtartani, vagy leváltani. Divatba jött, hogy elválunk, szétmegyünk, nem próbálkozunk javítani a kapcsolaton. Pedig van, amikor érdemes várni és tűrni. Mert mi a veszíteni valód: 20 év, amit beletettél; vagy két év; vagy elég visszatartó erő-e a gyerek? – úgy tűnik, nem. A közös vállalkozás, a ház, a vagyon gyakran nagyobb összetartó erő, mint a gyerek. Sokan élnek életük végéig rossz kapcsolatban, mert ez egy csóró ország, ahol nem könnyű a válás. Tervezek egy könyvet Kapcsolat – Teremtés címmel, ami a kommunikáció pszcihológiájáról szólna, mert ezzel is nagy bajok vannak.
Szénási Zsófia

Bácskai Júlia: Együttélősdi
Saxum Kiadó, 185 oldal, 1480 Ft