A bíróból lett író, költő, újságíró
Beszélgetés Turbuly Lillával

- Budapesten beszélgetünk, ahol hetente több napot tölt. Egyébként „vidéken” él. Beszélhetünk kettős, netán a szűkebb pátriáját is beleértve, hármas kötődésről?
- Igen, a Sopron – Zalaegerszeg - Budapest háromszögben élek. Ez persze sok utazással jár, ugyanakkor inspiráló dolog is a folyamatos utazgatás. Most Budapesthez köt a szabadúszó kulturális újságírói munka, és az irodalmi élet is. Zalához a család, a szülői háttér. Nován születtem, amit a Göcsej szívének szoktak nevezni, de csak azért, mert ott volt a szülőotthon. Onnan 10 kilométerre fekszik Náprádfa, ebben a kis faluban nőttem fel. Ez a kötődés máig megmaradt. Sokáig éltem Zalaegerszegen, néhány évig pedig Sopronban.

- Az nem meglepő, hogy két diplomát szerzett, még az sem, hogy egy-két évig egyszerre járt az ELTE jogi és bölcsészkarára. De az már furcsa, hogy úgymond rendes, polgári foglalkozását, beosztását oda hagyta: bíróból író lett. Miért döntött így?
- Régóta érett ez az elhatározás: mindig nagyon erős volt bennem a késztetés, hogy egyszer írjak – és csak írjak. A bírói munka teljes embert kíván, rengeteg energiát igényel, és én elég sokáig csináltam ahhoz, hogy úgy érezzem, egy kicsit belefáradtam. Egyre erősödött bennem a késztetés, hogy írjak. Sokáig az egzisztenciális bizonytalanság miatt nem mertem meglépni, hogy oda hagyjam a biztos állásomat. De amikor az első két regényem megjelent, úgy döntöttem, hogy – minden kockázata ellenére – mégiscsak az írást választom.

Eltévedt hold és Üveghold című regényeiben korábbi foglalkozásának az élményei, tapasztalatai tükröződnek. Egyikben egy női narrátort, egy fiatal, szimpatikus bírónőt meséltet, a másikban viszont fiatal, feltörekvő férfi ügyvédként szólal meg.
- Az volt a szándékom, hogy bemutassam, mégpedig két oldalról azt a világot, amelyet belülről ismertem. Az első regény inkább a bíróságok világa, ott egy női szereplő áll a középpontban. Aztán ezt megpróbáltam megfordítani, és az ügyvédek életét megmutatni egy tipikusnak szánt, törekvő, ambiciózus ügyvéd szemszögéből.

- Prózát vagy verset kezdett el hamarabb írni?
- Nálam nem úgy alakult, mint általában, hogy korábban írtam volna verset, mint prózát. Fiatalabb koromban egyáltalán nem írtam verset, sokáig prózát, novellákat is csak elvétve. 35 éves koromban írtam életem első versét, ez benne van a Szélrosta című kötetben, amely a Parnasszus Könyvek sorozatában jelent meg.

- Kik állnak közel Önhöz a mai költők közül?
- A verseimet először a Holminak küldtem el, ahol Várady Szabolcs nagyon sokat segített nekem, formai bizonytalanságaim kiküszöbölésében is, illetve nagy ajándéknak tartom, hogy amikor Sopronba költöztem, Rakovszky Zsuzsa pedig éppen akkor költözött oda vissza, kialakult közöttünk a személyes ismeretség. Sokszor megmutattam neki a verseimet, kaptam tőle is tanácsokat. Tény, hogy az ő költői világa nagyon közel áll hozzám. De ugyanígy nagyon szeretem Tóth Krisztinát és Kemény Istvánt is. Hatás alatt álló költő vagyok, ahogy mondani szoktam, de azért reménykedem benne, hogy kialakult valamiféle saját költői világom is.

- Amikor gyerekverskötete kerül szóba, a Titkosírás, feltétlenül beszéljünk olvasóinknak az illusztrátoráról, Lakner Zsuzsáról, mert az ő képeitől különösen vonzó lett ez a kötet, amelyben egyébként egy Pepe nevű kisfiú reagál a világ dolgaira, gyerekszemmel, gyereklogikával.
- A mi találkozásunk irodalmi találkozás: Lakner Zsuzsa Magyarországon végzett az Iparművészeti Főiskolán, de régóta Stuttgartban él. Én ösztöndíjjal voltam Stuttgartban, és írtam arról egy verset, amit ő olvasott. Így keresett meg az interneten keresztül. Amikor a soproni Artemisz Kiadónál megjelent köteten közösen dolgoztunk, még nem is ismertük egymást személyesen. Kollázs-technikával készült képei, úgy érzem, nagyon sokat hozzáadtak az én szövegeimhez. A gyerekverseket tulajdonképpen Lackfi János felkérésére írtam, aki több kortárs költőt is megkeresett, akik addig még nem írtak gyerekverset, hogy a Csodaceruza című folyóiratnak írjanak.

- Mi inspirálta a Kosársuli c. ifjúsági regényét, amely beszélgetésünkhöz tulajdonképpen az apropót adta.
- Annyiban önéletrajzi kiindulású, hogy hetedik-nyolcadikos koromban egy sportkollégiumban éltem. Nyilván az elszakadás a szülői háztól, az otthontól, maga a versenysportba való belecsöppenés nagy élményanyagot és életre szóló mély benyomásokat jelentett. Ezt mindig szerettem volna megírni. Imádtam a Pöttyös meg a Csíkos könyveket, egyik kislánykori ábrándom volt, hogy egyszer majd legyen egy saját Pöttyös-kötetem. A regény fiktív, de biztos, hogy e nélkül az önéletrajzi alap nélkül nem született volna meg. A Kosársuli egy tanévnek a története, főhőse, Homonnai Julcsi 12 évesen a saját elhatározásából kerül ebbe a sportiskolába, egy kosárlabda-kollégiumba. Itt megismerkedik és jó barátságba kerül több osztálytársával. Ez tehát egy tipikus kollégiumi regény, a mindennapok apró-cseprő történéseivel, a sporttal kapcsolatos eseményekkel. Egy bontakozó szerelem szála is megvan benne. Az iskolai, kollégiumi hétköznapok többnyire vidám, néha kicsit szomorkásabb rajza. Nemrég olvastam egy tipizálást a Pöttyös Könyvekről Turai Júliától, a kritikus azt mondta, vannak az úgynevezett hétköznapi pöttyös könyvek, mint amilyenek G. Szabó Judité. Úgy gondolom, az én könyvem is ebbe a típusba sorolható be.

- Gondolom a Titkosírás megjelenése után is számos alkalommal találkozott olvasóival. Mire számít, illetve készül most?
- Már szépen betáblázódott az Ünnepi Könyvhét, több általános és középiskolába, városi könyvtárba megyek, Sopronban egy könyvesbolt szervez bemutatót. A Móra Kiadó egy másik könyvvel közösen Szegeden mutatja be. Ott lesz 3-án a könyvpremier, és 4-én dedikálok a Vörösmarty téren.

Csokonai Attila

Turbuly Lilla: Kosársuli
Móra Könyvkiadó, 216 oldal, 1980 Ft