Ben és Holly
apró királysága
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Kicsi Csascsi
és a rosszcsont madár
Csibi
tűzoltó lesz
Ben és Holly <br> apró királysága Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Kicsi Csascsi <br> és a rosszcsont madár Csibi<br>tűzoltó lesz
Interjú Pálfi Györggyel

Őszinte, tiszta kép
Beszélgetés Pálfi Györggyel


Először arra kértem Pálfi Györgyöt, hogy mondja el, mivel foglalkozik, milyen szálak kötik az illusztrációhoz, a képeskönyvekhez.

26 éve tanítok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a vizuális kommunikáció tanszéken, amit most már Média Intézetnek hívnak. A tervezőgrafika mellett fotográfia, animáció és média design-képzés is folyik még itt. Ez a négy szakág az Intézeten belül voltaképpen a képi ábrázolásról, a vizuális kommunikációról szól. Az én szűkebb területem az illusztráció, igaz oktatok design-t is, meg képpel-szöveggel való grafikai tervezést is, de az évek során úgy alakult, hogy ezen belül a manuális képalkotásban dolgozom, és igenis tudatosan képzem azokat az illusztrátorokat, akiknek affinitásuk és ambíciójuk van, hogy ezen a területen dolgozzanak. Elég, ha csak megnézzük a Pagony kirakatát, teli a tanítványaink könyveivel, vagy a Csodaceruza című gyermekirodalmi folyóirat legutóbbi 5-6 számának borítóját, az ott látható képek készítői közül mindenki nálunk végzett, és ez nagy örömmel tölt el.

Milyen sajátosságai vannak a képzésnek?

15 fő jut be végül a grafika osztályba, ahol a mostani bolognai rendszerben 3 éven keresztül alapképzést kapnak. Minden évfolyamon van velük órám. Az első nap kisorsolják egymást, azaz egy egész féléven át valaki valakit feldolgoz. Először csak vizuális értelemben a karaktert kell más-más technikával „megtanulni”, a következő lépésben már a személyiség figyelembe vételével kreatív portrékat kell készíteniük. Majd ezekhez tipográfiai párhuzamot formai és tartalmi értelemben is, majd az év végén az egészet egy nézhető-lapozható tárgyban kell bemutatni. A második félévben már választott technikával picture bookot, képeskönyvet készítenek, legutóbb Tóth Krisztina kiadatlan verseit kapták feladatul a hallgatók. A kiválasztott technikával kellett képsorozatot készíteniük, közben pedig gyakorolják az ólomszedést, a maratott klisékészítést stb. végül egy kis könyvecske születik. De volt már olyan is, hogy Varró Dániel Boci, boci tarka-stílusparódiáit adtam ki feladatként. Legutóbb a limerick-versforma volt soron, kíváncsi voltam, hogy a publikus irodalmi malacságokhoz megtalálják-e a képi párhuzamot. A második, majd a harmadik évben pedig jön Bologna, az illusztrációs pályázat. Fikciós és nem-fikciós kategóriákban. Minden évben elmegyünk megnézni a kiállítást és könyvvásárt.

Vannak olyanok, akik már eleve úgy jelentkeznek, hogy gyermekkönyv-illusztrátorok szeretnének lenni?

Természetesen, hisz nem azonnal az érettségi után kerülnek az egyetemre, hanem már félkészen, akár művészeti sulikból, de nem ez a jellemző. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik már eleve tudják, hogy mit akarnak, de nagyon ügyesek. Inkább azok, akiknek már van egy kis élettapasztalatuk, köteleződnek el a diplomájuk előtt a gyermekkönyvek mellett.

Említetted Bolognát – hol tartunk nemzetközi összehasonlításban?

Az utóbbi években rendre találunk magyar illusztrátort a kiállításra és a katalógusba beválogatott művek alkotói között. Idén Passa Tamás került be, de tavaly öt, azelőtt három diákunk is kiállított. Nagyon közel vagyunk, igazából semmi különbség nincs. Szerencsére a hazai kiadók is kezdenek „európai” nyelven beszélni, nyitottak. A Csimota szöveg nélküli könyvecskéi jó példák erre – rengeteg diákom közreműködik a projektben.
Világtendencia, hogy megyünk vissza a mesterségek, a manualitás felé. Bolognában is tapasztalni ezt, sok a rézkarc, a mezzotinto, a linometszet, még a géppel vektorizált képek is személyesek, egyediek, hisz a program is egy eszköz a stílusalakító technikák sorában. Dívik a retro is, például a díjazott lengyel művek is nagyon szépen hozták a hatvanas évek hangulatát. Úgy érzem, hogy a manuális tevékenység, vagyis a saját stílus kialakítása kötelező, még ha egymástól is lesnek el kész megoldásokat az illusztrátorok.

Mit ajánlasz a szülőknek, milyen képeskönyveket vegyenek?

Én azt gondolom, hogy a gyerekeknek mindent meg kell mutatni. Nem szabad a gyereket lenézni, gügyögni a rajzokkal, kisebbnek képzelni, mint ahogy kis felnőttnek sem szabad nézni. Az illusztrátor csinálja meg a szöveg kultúrapárhuzamát. És igenis a gyerek mindent kajáljon meg, amit a szülők elé nyomnak. Nem szabad a gyermekrajzokból sem kiindulnunk, de az egyszerűsítésnek, vagy a puritán reduktív képnek ugyan olyan létjogosultsága van, mint a nagyon gazdag, narratív mesevilágoknak. Ha a rajzoló a maga szintjén, a maga világában, a maga technikájával, magas nívón, szakmai hiba nélkül műveli a szakmáját, azt mind a gyerek elé lehet vinni, akár akkor is, ha olyan a tartalom, amit a gyerek még nem képes felfogni. Amit mi publikusnak tartunk, vállalunk kifelé, ha nem beteg a lelkünk, nem beteg a tudatunk, akkor azt nyugodtan nézze a gyerek. A gyerekeknek szánt irodalmi szöveg mellé, ha a rajzoló megérti és felfogja a szöveg nívóját, üzenetét, akkor azt a párhuzamot, amit a szöveg képvisel képben meg kell tudni valósítani, nem pedig lerajzolni kell a szavakat, hacsak nem tankönyvről van szó. Vagyis a szöveg direktsége-indirektsége a meghatározó az illusztráció készítésekor. Ezért is jó, hogy a tudományos, technikai illusztráció is külön kategória Bolognában, nem csak a fikciós. Azt is támogatom, hogy a grafikusok írjanak saját szövegeket; ha már egyszer megvan ez a tiszta gondolkodásuk a gyermekvilág felé, akkor az jelenjen meg ne csak a képben, hanem a szövegben is – még őszintébb, még tisztább, kerekebb kép tárulhat ezzel a gyermek elé mind verbális, mind vizuális téren.

Az utóbbi évtizedben látványosan más, nyugatiasabb gyermekkönyvek születtek. Hogyan látod, mivel függhet össze ez a minőségi változás?

A válasz valahol a „történelmi okokból” kiesett időszakok hiányában keresendő, még mindig nagyon messze vagyunk a nyugati értelemben vett polgári gondolkodástól. Van egyfajta kényszeres megfelelési vágy, hisz utáljuk ezt a lemaradást. Egyelőre kliséket próbálunk átvenni, de sajnos hiányzik mögüle az a társadalmi, politikai tapasztalás, amitől Franciaországban, Spanyolországban, vagy Olaszországban „külföldiesen” rajzolnak. Az orosz, ukrán, lett, észt rajzolókon meg érezni még az akadémikus rajzoktatást, briliáns a rajzi felkészültségük. Ritkán azért sikerül itthon is valami mást, párhuzamost, minőségileg ugyanolyat létrehozni, amire azt mondhatom, hogy ez nagyon jó, ez már szabad, mint a madár! Ha jól tud valaki „lopni” kintről, és úgy vesz át dolgokat, hogy közben megcsinálja a maga világát, nem ugyanolyanra, de ugyanolyan minőségűre, akkor szerencsénk van, mert született egy szabad ember, akinek legalább a rajzain nem látszik a nyomás.

Pompor Zoltán
 
Fotó: Lajti Virág

Az illusztrációk a Csimota Kiadó design könyveit illusztrálják

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/4. számaÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés