A verselő Nádas Péter

Két könyv, na jó, csak másfél, de gyors egymásutánban – ez Nádas Péter idei ünnepi könyvheti teljesítménye. Az egyik esszéfüzér, a másik azonban Nádastól szokatlan műfaj: líra. Egy teljes kötetnyi verset szólaltat meg magyarul a német kortárs Joachim Sartoriustól. Fordítóként maga Nádas válogatta a költeményeket, és stílszerűen még a költőt méltató utószavát is szabadversformába öntötte.
Kezdjük a tanulmányokkal. A Fantasztikus utazáson című kötet esszéi jobbára a „nem-rendszerváltásról” szólnak, arról a szimulációs technikáról, amelyet a szocializmus időszakában sikerült oly tökélyre vinni, hogy sokan sajnálták volna csak úgy egyszerűen a sutba hajítani. Alkalmazásakor politikusok – de nem csak ők, mert példájukat tanulékony sokaság követi – tekintet nélkül pártállásukra, úgy tesznek, mintha… Mintha a közért, a polgárokért, a társadalom érdekében cselekednének…
Nádas Péter alapos, átgondolt, végigvezetett elemzésre hajló alkat. Alátámasztják ezt a 2006 és 2010 között született, az Élet és Irodalomban, a Jelenkorban és a Magyar Narancsban korábban napvilágot látott és most egybegyűjtött esszék. Nem könnyű és egyáltalán nem vidám olvasmányok. Azoknak valók, akik szívesen töprengenek el környezetünk állapotán, a történelem (hajtű)kanyarain, és azon, miként körvonalazható a jövendő. Ezt boncolgatja, értelmezi Nádas akkor is, amikor Ortutay Gyula naplóját tűzi tollhegyre vagy Richard Swartz délkelet-európai antológiáját, amelyben a huszonegy szerző közül tizenöt tartósan a térségtől távol, külföldön él, mások ingáznak a szülőföldjük és választott lakhelyük között, négyen pedig már nem is az anyanyelvükön írnak. Természetesen szintén a közéletet helyezi górcső alá, amikor a magyar államhatalom esztétikájával, a közös sértettséggel és a botránykeltés technikájával foglalkozik vagy a bizalom forrásvidékére kalandozik, hasonló szellemi utazásra hívva a gondolkodásra kapható olvasókat.
Egykor voltak a címe Joachim Sartorius verskötetének, amelynek tartalmát nemcsak amiatt köszönhetjük Nádas Péternek, mert ő ültette át magyarra a költeményeket, hanem maga a válogatás is tőle származik. Több mint egy évtizede foglalkoztatja német kollégájának lírája, Sartorius 1998-ban Mondom kinek címen megjelent első magyar kötetének fordításában is részt vett, akkor Szijj Ferenccel együtt.
A mostani könyvbemutatót a Ráday utcában, annak Goethe Intézetnek a budapesti épületében rendezték meg, amelynek az ezúttal költőként bemutatkozó Joachim Sartorius 1996-tól 2000-ig főtitkára volt. Jelenleg ő a Berlini Ünnepi Játékok intendánsa. Egész életében két dolgot szeretett igazán, mondta el a könyvbemutatón: az irodalmat és a kultúramenedzselést. Nádas Péternél is megmutatkozik a kettős élet: a fényképezés és az írói lét között osztja meg napjait. Kettejük beszélgetését: a Német Nyelvi és Irodalmi Akadémia, valamint a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjának eszmecseréjét és kétnyelvű, német-magyar felolvasását a közönséggel való találkozón Dalos György vezette.
Megtudhattuk, hogy Joachim Sartoris a bajorországi Fürthben született, de frankofon országokban nőtt fel, s valójában a francia az első nyelve. Iskoláit Tunéziában, Kongóban és Kamerunban végezte. Szívesen emlékezik egyik tanárnőjére, aki lelkesedett a modern francia költőkért, így Pierre Emmanuelért, a nagy mítoszteremtőért, akit a lét alapkérdései mellett a férfi és a nő kapcsolata kínozta leginkább.
Sartorius költészetét – aki gyerekkori világjárása után Bordeaux-ban érettségizett, majd Németországban szerzett jogi doktorátust – áthatja az idegen tájakon gyűjtött élmények sora, és a nyomkeresést sem nélkülöző festői csendéletek születnek munkája nyomán. E finom vonások olykor kemény, meghökkentő megoldásokkal keverednek, versei végén nem ritka a „csattanós” megoldás. Ahogy Nádas Péter írja verses utószavában „nagy emocionális munkájának komolyságából / majd mindig az utolsó szó / billenti ki / tegyük hozzá / igen jótékonyan / nála az utolsó szó csaknem poén az érzelmeknek ugyan nincsenek, / de az érzékeknek bizony vannak vaskos / poénjai”.
A szerző elmondta a könyvpremieren, hogy kultúraszervező feladatai a versírásban sokszor hosszú kihagyásokra kényszerítik, de ezekben az időszakokban érlelődnek a művek. Sosem szunnyad el benne a költő, mindig hall, figyel, gyűjti a képeket, forgatja őket a fejében valamifajta sajátos zeneiség ritmusára.
Mondhatni, a tudatalattiból jöttek Nádas Péter versfordításai is. Berlinből Lipcsébe utazott korán reggel, amely napszakban általában dolgozni szokott. Kényelmes volt a vonat, kint havazott, s Nádas Sartorius-verseket olvasott. Egyszer csak azon kapta magát, hogy önkéntelenül beleírta a kötetbe a mondatokat magyarul. Ettől fogva szokásává vált így bezárkózni a szörnyű reptéri várakozások alatt. Ilyenkor úgy érezte e szövegek által egy másik világba tartozik.
A kérdésemre, hogy miért éppen e versek hatására ébredt fel benne a költő, Nádas Péter azt válaszolta: nincs itt semmiféle költő. Szellemileg izgatták a szövegek, s nem úgy, mint versfordítás. Egyszerűen elkezdett neki beszélni az idegen nyelvű vers – magyarul. Szerinte ez mindennapos dolog, belső beszéd, nem csak költőkkel fordul elő. Miközben tehát szemelgetett az őt különösen érdeklő versek közül, hogy azokat juttassa el a magyar olvasókhoz, rájött: esetenként hiába érti a német szöveget, nem tudja visszaadni magyarul. Kulturálisan annyira meghatározott fogalmakról van szó, hogy egy sor lábjegyzet kellene magyarázatul. Olykor, hiába látszott lehetetlennek, meg akarta oldani a költői problémát. „Ha a ritmusát értem, mondta, már közel kerülök az emberhez, aki a verset megírta. Neki pedig el kell fogadnia, hogy személyiségét a fordítója ismeri a leginkább, jobban, mint a felesége. Ha feltárul a szöveg, akkor nincsenek további titkok.”
Mátraházi Zsuzsa

Sartorius, Joachim: Egykor voltak - Versek Nádas Péter fordításában 120 oldal, 2800 Ft
Nádas Péter: Fantasztikus utazáson 128 oldal, 2600 Ft
Jelenkor Kiadó