„Villamosváros vagyunk”
A budapesti villamos-történelemről

(A kötet bemutatóján (balról jobbra), Legát Tibor, Zsigmond Gábor, Karafiáth Orsolya és Nagy Zsolt Levente)

A közelmúltban jelent meg a Jószöveg Műhely Kiadó gondozásában a Számos villamos című könyv. A kötet egytől százhúszig ismerteti a valaha létezett összes budapesti villamosjáratot. Szerzői: Legát Tibor újságíró, ez a harmadik közlekedéstörténettel foglalkozó kötete, Nagy Zsolt Levente, könyvtáros, műkedvelő közlekedéstörténész, Zsigmond Gábor a BKV Szentendrei Múzeumának vezetője. Hármójukkal beszélgettem.
 
– A kötet abból az apropóból látott napvilágot, hogy 100 éve számozzák a villamosokat Budapesten. Korábban hogyan különböztették meg őket egymástól?
Nagy Zsolt: Színes tárcsákkal. 1910-ben szinte lehetetlen volt megjegyezni, hogy melyik hova megy, és egyáltalán egymástól megkülönböztetni őket sem volt könnyű. Számon tartani sem nagyon lehetett őket. Talán az egyik oka ennek az lehetett, hogy akkor még nem volt akkora az írástudók aránya, mint manapság.

– A könyvben található adatok jó része az Ön adatbázisából származik. Ön különben mivel foglalkozik?
Nagy Zsolt:– Szakmámat tekintve optikus vagyok, de az Országgyűlési Könyvtárban dolgozom már tizenkilencedik éve. Mindig is érdekelt a közlekedés, legalább huszonöt éve gyűjtöm az adatokat a régi villamosokról, buszokról, és szedegetem össze a fotókat innen-onnan.

– Ha jól tudom, mindhármukról elmondható, hogy gyerekkoruk óta érdekli Önöket a téma.
Legát Tibor: – Rólam nem. Nálam nem volt ez ennyire folyamatos, ahogy például Zsoltnál. A villamossal kapcsolatban pedig, de mondhatnám a buszt is, hogy ha valami érdekel, akkor az a tömegközlekedési eszköz városképre gyakorolt hatása. A műszaki paraméterei nem igazán foglalkoztatnak a villamosnak. Gyerekoromban kétségtelenül rajongtam a közlekedés iránt, és 10 és 14 éves korom között komolyan bele is merültem, bejártam az akkori villamosvonalakat, ami akkoriban – a hetvenes évek közepén, végén – sokkal színesebb volt, mint most. Kamaszkoromban aztán ez elmúlt. Tulajdonképpen végzetszerűnek nevezhetném, hogy a BKV üzemi lapjához kerültem újságírónak. ’89-ben a Hírlapkiadó Vállalatnál voltam gyakornok és egyszerűen oda helyeztek. Aztán az újságnál felfakadtak a régi emlékek, és elkezdett megint érdekelni a dolog. És akkor elkezdtem a gyerekkori érzelmi alapokat kissé feltölteni tudásanyaggal. A pályaszámok és a villamostípusok világába azért azóta sem mélyedek bele.
Zsigmond Gábor: – Végzettségemet tekintve én történész vagyok, gazdaság-közlekedéstörténettel foglalkozom, épp a doktorimat írom. Öt éve dolgozom a BKV-nál, most már egy ideje a Tömegközlekedési Múzeumban, Szentendrén. Azt vettem a fejembe jó két évvel ezelőtt, hogy megpróbálom megmenteni a BKV-nál lévő elképesztő nagy értékű iratanyagot. Sikerült megszereznünk a „fotóarchívumot”, mely gyakorlatilag szemetes dobozokban heverő fényképek halmazát jelentette, és elkezdtük a digitalizálásukat. Emellett rengeteg feltáratlan kincsre bukkantam a BKV irattárában, ezek közül jó néhány a könyvben is megjelenhetett.

– Ma hány villamosjárat közlekedik Budapesten?
Zsigmond Gábor: – Villamosváros vagyunk tulajdonképpen, miközben, tegyük hozzá, jó néhány nyugati városban megszűnt a villamosközlekedés. Ma körülbelül 30 járat közlekedik a fővárosban.

– A villamosozás fénykorában ennek körülbelül a duplája járt.
Nagy Zsolt: – Igen, a két háború között 65 járat volt. Ma már elképzelhetetlen, hogy nyolcvannal kezdődő viszonylatok is voltak. Az ötvenes években aztán visszavették a számokat, mert a hetven fölöttieket a troliknak foglalták le.

– Lehet látni a könyv valamelyik képén, hogy valamikor az út két szélén futottak a villamossínek. Mikor változott ez meg?
Nagy Zsolt: – Elkezdődött ez már a BSZKRT idején, de a világválság visszavetette kissé az ügyet, miközben szakmai vita is lassította az átalakulást. Döntően a ’45 utáni újjáépítés során kerültek középre a sínek. Az áthelyezésnek egyébként forgalomszervezési okai voltak.

– A nyitott ajtós villamosok meddig közlekedtek a városban?
Nagy Zsolt: – 1984-ben járt még az utolsó ilyen járat Újpesten. A hetvenes években több mint hetven fajta villamos volt forgalomban – most a gyári típusra gondolok. Ezek a javítások következtében hasonlítottak egymásra, de különböző típusok voltak.
Zsigmond Gábor: – Futott a síneken főleg az ötvenes-hatvanas években egy csomó házilag gyártott jármű is.

– Ma hányféle típusú villamos jár Budapest utcáin?
Nagy Zsolt: – Mindössze négy. A Tátra, a Ganz csuklós modernizált verziója, ami a kettesen közlekedik, a hannoveri villamos és a Combino.

– A kötet nagyon erős képanyaggal büszkélkedhet. Honnan származnak a fotók?
Nagy Zsolt: – A BKV archívumából és az én huszonöt éves gyűjteményemből. Különböző helyekről, lomtalanításokról, hagyatékokból szedegetem össze a képeket. Áll a család a villamos előtt 1920-ban, és nem a család az érdekes, hanem a villamos. Elsősorban a második világháború előtti időszak képei származnak az én gyűjteményemből, az utána következő időszak már a BKV-nál is jól dokumentált.

Jolsvai Júlia

Legát Tibor – Nagy Zsolt Levente – Zsigmond Gábor: Számos villamos, Jószöveg Műhely Kiadó, 2010, 304 oldal, 5990 Ft