Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Interjú Gábor Júliával és Szigethy Gáborral

Álomszínészpár
Új könyv Ruttkairól és Latinovitsról


Gábor Júlia (Ruttkai Éva lánya) és férje, az irodalomtörténész, író Szigethy Gábor könyve egyszerre fotóalbum és történetek sora az álompárról, hangulatában egyszerre személyes és szakmai. Lakásuk zsúfolva van a színészek relikviáival. Máshol a ruhásszekrényben ruhák állnak: náluk Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán hagyatéka, amely még ma is bővül egy-egy tárggyal: fotográfiák, színházi dokumentumok, könyvek, kéziratok, valamint a személyes tárgyak a gyertyatartótól a színházi kosztümökön át a bútorokig. Mindent őriznek és gyűjtenek, ami a két színészóriásra vonatkozik.

- Az volt a benyomásom a könyv olvasásakor: akármilyen fotót vagy tárgyat mutatnék Önöknek, mindegyikről tudnának mesélni, mindegyikhez kapcsolódik egy történet. Amelyeket nyilván hosszú évek óta gyűjtenek…
Sz.G.: A könyv születésének épp ez az egyik furcsa ellentmondása: egyfelől, úgy éreztük, hogy rengeteg kész történetünk van, amelyek már az Emlékszoba létezése idején is élő történetek voltak, másfelől, ha kinyitjuk a szekrényeket, mindig találunk egy-egy fotót, amiről eszünkbe jut egy történet. Julinak személyesebb hangvételű, nekem a Vígszínházhoz kapcsolódva inkább szakmai. Nem minden történet érdekes leírva. Néha csak benyomások maradnak egy-egy előadásról, például hogyan állt a Faust egyik jelenetében Ruttkai Éva. Ezek inkább emlékképek, nem tények, dokumentumok, mesélni lehet róluk, megírni nem.
- Mik voltak a válogatás szempontjai? Korábban rögzített történetekből válogattak, vagy új epizódokból?
G.J.: Kettőnk között nem voltak előre leosztva a feladatok. Külön-külön átgondoltuk, melyikünk miről mesélne szívesen. Én korábban soha nem írtam könyvet, de most úgy éreztem, ennyivel „tartozom” anyunak. Gábornak több könyve, írása jelent meg anyuról is, Latinovits Zoltánról is. A korábbi írások közül azok kaptak itt helyet, amelyek beleillettek e könyv személyes hangvételébe. A tárgyakhoz kötődő történeteket bármelyikünk elmesélhette volna, mert ezek az Emlékszoba tárgyairól már sokszor elmesélt „sztorik”. Ilyenkor az döntött, melyikünknek fontosabb, kihez áll közelebb. Az is előfordult, hogy más szempontból írtuk meg ugyanazt az eseményt. Számomra meglepő volt, hogy a történetek gyakran önmagukat írták meg.
- Sokat emlegetik az Emlékszobát, több tárgyról mesélnek, amelyek annak idején ott voltak kiállítva? Végleg bezárt a Keselyű utcai kiállítás?
Sz.G.: Az Emlékszoba lezárt történet. 15 évig működött stabil helyen stabil tárgyi környezetben, de ma már nincs meg, és ebben a formában többé nem is lesz. Onnan soha nem mozdítottuk el a tárgyakat, soha nem vittük el más kiállításra. Most itthon őrizzük a relikviákat, a teljes hagyatékot és időnként bemutatunk belőle valamit. Idén Herenden volt egy „Tündérkirálynő – Színészkirály” című, fantasztikusan jól sikerült kiállítás olyan méretekben, ami sokszorosan meghaladta az Emlékszoba kiállítóterét. Ha úgy adódik, rendezünk kiállítást, írunk könyvet, vagy előadást tartok, időnként Julit meghívják, hogy meséljen az édesanyjáról. Ez már egy másik korszak.
- Ez a könyv azokhoz szól, akik ismerték, vagy szerették őket és bepillantást ad a mindennapi életükbe is. Azt az átváltozást, amin a színpadra belépve Ruttkai Éva átesett – az egyik percben anya, a másikban színésznő – egy családtag írhatja meg a leghitelesebben.
Sz.G.: Noha vannak a könyvben magánéleti történetek, de ezek egyben szakmai történetek is. A magánéletük nem tartozik a külvilágra. Ám azok a momentumok, amelyek mélyen jellemzők egy színészre, ebben az esetben egy színészpárra, közzé tehetők. Nem a magánélet titkairól meséltünk, hanem a magánélet színházi vonatkozásairól. A magánélet e pillanataiban valamiképpen mindig ott van a teatralitás.
G.J.: Reméljük, a könyv nemcsak azoknak szól, akik ismerték őket.
- Az is inspirálta talán Önöket, hogy volt egy sor történet az Emlékszobához kapcsolódóan, amit ott már nem lehet elmondani, jóllehet az embereket érdekelheti.
Sz.G.: A színész életében a szerep, amit játszik, estéről-estére elillan. Ezért nagy dolog, ha maradt róla egy fénykép vagy egy videófelvétel, egy tárgy. A mi történeteink ezeket a pillanatokat idézik fel, néha más-más szemszögből: a tárgyak, a történetek sokszor vándorolnak színpad és civil élet között.
- A Helikon Kiadó kérésére állították össze a könyvet?
G.J.: Nem kiadói felkérés volt. Sokat beszéltünk róla, hogy egyszer meg kellene írni a történeteket, mert az idő halad. Amikor a kiadó elfogadta az ötletet és megkaptuk a szigorú határidőt, boldogan dolgoztuk végig az egész nyarat, hogy őszre összeálljon az anyag.
- Mennyire ismertek ezek a könyvben szerepelő színházi felvételek, családi fotográfiák?
Sz.G.: Nem egy közülük most először kerül a nyilvánosság elé. Csalóka dolog: majdnem minden nagy színészről van néhány közkézen forgó, az unalomig ismert fényképfelvétel. Latinovits esetében mondjuk a Szindbádról van, de ugyanakkor számos színházi előadásról, vagy filmjelenet közben készített felvétel szinte ismeretlen a nagyközönség előtt. Például biztosan kevesen ismerik Latinovits Zoltán fotóit Pirandello IV. Henrik című darabjában. Aztán Ruttkai Éva a Vassza Zselezovna 1949-es előadásában, vagy Latinovits Zoltán mint miskolci színész – ezek olyan kuriózumok, amelyekre kevesen emlékezhetnek.
G.J.: A válogatás első és legfontosabb szempontja persze az volt, hogy a képek illeszkedjenek a könyv egészéhez. Szerepel például benne egy sor tárgy az Emlékszobából (színházi kellékek: gyertyatartó, sál, karkötő, angyalkák a Rómeó és Júliából, fogpiszkálótartó), amelyek végül a mindennapi élet kellékei is lettek és több más, amelyekhez érdekes történetek fűződnek. A fejezeteket sokszor átszerkesztettük a végső változat előtt. Természetesen több történetünk van még, amelyek most nem kívánkoztak ide.
- Írják, hogy az Emlékszobába betérő látogatóktól is kaptak egy-egy tárgyat és történetet.
G.J.: Igen és ez kétféleképpen is működött. Volt, hogy új, előttünk ismeretlen információhoz jutottunk, máskor pedig a vendég megemlített valamit, amiről nekünk jutott eszünkbe egy elfelejtett történet.
- Ma is működik ez?
G.J.: Igen, gyakran odajönnek hozzánk, mesélnek. Nemrég kaptunk például forgatási standfotókat az Egy pikoló világos című filmből.
- Meg tudják mondani, hány tárgyuk van?
Sz.G.: Nincs pontos leltárunk. Sok ezer fotó és tárgy. A hang- és filmfelvételekből nem törekszünk a teljességre, de a fotókból, tárgyakból, írásokból igen. Gyűjtjük például a kritikákat az előadásokról. Unikumokat, amelyek máshol nincsenek meg így együtt. Ilyenek a nekik címzett színházi premierkártyák is.
G.J.: Tele vagyunk dobozokkal, amelyekben a kéziratokat őrizzük. A kiállítási anyagok, nagyméretű fényképek, plakátok megint külön szekrényben vannak. A jövő évre már van felkérésünk egy kiállításra a Molnár C. Pál Galériába. Egy-egy kiállítás megszervezése nagy munka, mert mindent mi találunk ki. Herenden például volt egy filmblokk, több vitrin, egy öltözőszobának berendezett enteriőr. Mindig a hely adja és kínálja a lehetőségeket.
Sz.G.: A könyvben arról meséltünk, amit megéltünk. Ami a mi életünk része, de egyben Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán élete, életüknek az a része, amire az emlékezők is emlékezhetnek. Két nagy ember magatartása, világszemlélete, szakmatisztelete, illetve az a szeretet, amellyel az emberekhez fordultak.
Szénási Zsófia 

Gábor Júlia–Szigethy Gábor: Álomszínészpár - Történetek Ruttkai Éváról és Latinovits Zoltánról
Helikon Kiadó, 194 oldal, 4990 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/4. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés