Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Interjú Szentmártoni Jánossal

Kilépni a falak közül
Beszélgetés Szentmártoni Jánossal


Szentmártoni Jánossal az Írószövetség elnöki szobájában beszélgettünk az előtte álló, megvalósítandó feladatokról és céljairól.

Az Írószövetség közel hét évtizednyi története során még soha nem került ilyen fiatal ember az elnöki székbe, mint most ön. A választás eredménye váratlanul érte?
Nem ért váratlanul, illetve a legelső megkeresés igen, kb. két évvel ezelőtt, de aztán fokozatosan hozzászoktattam magam a gondolathoz és elkezdtem fölkészülni a munkára szellemben, lélekben egyaránt. Több kompromisszumot is kellett kötnöm magammal, például tíz évnyi szerkesztői munkát odahagyni nem könnyű, hiszen a Magyar Napló a második otthonom volt, meg azzal is számot vetni, hogy még kevesebb időm lesz az alkotói tevékenységre. De úgy gondoltam, ha szolgálhatom az irodalom és az írók ügyét, akkor elvállalom, és igyekszem minél többet kihozni belőle.
Ön is három évre tervez, mint elődje, Vasy Géza, vagy több ciklusban gondolkodik?
Az az igazság, hogy nem látom előre, meddig bírom majd szuflával, és azt sem, hogy mely elképzeléseim milyen ütemben vagy milyen formában valósulnak majd meg. Mindezek függvényében tudok majd ebben a kérdésben érdemben nyilatkozni. Azt viszont rendkívül lényegesnek tartom, hogy olyan döntéseket hozzunk, olyan munkafolyamatokat indítsunk el az elnökséggel és a választmánnyal, valamint Erős Kinga titkárral, amelyek egyrészt a szervezet működési körülményeit erősítik, másrészt az egész irodalmi élet számára hasznosak. E tekintetben igenis hosszú távú elképzeléseket kell megvalósítani. Mindig lesznek tűzoltás-jellegű feladatok, ahogy egy ország életében is, de közben le kell rakni azokat az alapokat is, amelyekre később, esetleg évek múltán már bátran építkezhetnek.
S melyek ezek a hosszú távú elképzelések?
Hogy az előbbi gondolatmenetnél maradjak, a rövid távú, sürgető feladatok egyike a gazdasági stabilitás kiküzdése, a székház ügyének megnyugtató rendezése, néhány tovább nem odázható technikai felújítás, mint például a fűtés korszerűsítése nem utolsósorban a költségek csökkentése érdekében. Programomat, amit az elnökség jóváhagyott, sőt, kiegészített, még karácsony előtt, négy címszó alá rendeztem: stabilitás, kommunikáció, aktivitás, hatékonyság. Ezek bűvös szavaknak tűnnek, de tartalmi hatósugaruk nagyon is pontosan bevilágítja azt a cselekvési horizontot, amit be kell járnunk viszonylag nagy ütemben.
Melyiket tartja a legfontosabb lépésnek?
A kommunikáció megújítása elengedhetetlen. Lényegesnek tartom, hogy az Írószövetség saját arculati elemeket terveztessen, hogy egy jól működő, látványos honlapot indítson, hogy a sajtóban rendszeresen hallassa a hangját, nem utolsósorban azért, hogy az írók munkájáról a szélesebb közönség is értesüljön.
Ezzel kapcsolatban nyilatkozta, hogy progresszívebb közönségszervezést szeretne, ezt hogyan képzeli el?
Ki kell lépnünk a falaink közül. Fesztiválok programjaiba beépülni, olyan területekre is kievezni, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak az írói tevékenységhez, de fontos kulturális és társadalmi energiákkal töltik föl. Saját fesztiválok indításában is gondolkodom. Az egyiknek már van is helyszíne, a tavalyi évben folytak tárgyalások, remélem, idén meg tudjuk valósítani az első Irodalmi Főzőversenyt Fóton.
Azt nyilatkozta, hogy azt is szeretné, ha az Írószövetség kulturális centrummá válna.
Az az igazság, hogy eddig is kulturális centrum volt, de szeretném, ha ez a köztudatba is bekerülne, hiszen ez nem egy belterjes intézmény. De ahogy az eddigi programpontokkal is érzékeltettem, még inkább nyitni akarunk, s ennek óhatatlan velejárója, hogy olyan társadalmi rétegeket is megszólítsunk, akik eddig nem kapcsolódtak szorosan az Írószövetség tevékenységéhez. Jó volt például az ÁNTSZ-el közösen szervezett Egészségnap. Vagy például a Nagy László Emléktúrát, amelyet tavasszal rendeznek meg minden évben a Somló környékén, idén szeretnénk karitatív kulturális eseménnyé tenni, gyűjtésünk bevételét az iszapkárosult települések megrongálódott kulturális, oktatási intézményeinek rendbehozatalára fordítanánk. Szeretnénk olyan társadalmi megmozdulásokat kezdeményezni, amelyek túlmutatnak az irodalom hagyományos világán, ugyanakkor az emberi alapértékeket erősítik, azokat az értékeket, mint pl. a szolidaritás, amelyek az irodalom alapértékei is egyben.
Miként veheti fel a harcot az Írószövetség a „plázakultúra” ellenében?
Meg kell győzni a médiavezetőket arról, hogy sokkal több és igényesebb kulturális és irodalmi műsort sugározzanak. A napilapokba is fokozatosan vissza kell infúzióznunk a hagyományos irodalmi műfajokat. Akik eddig nem olvastak, nem kulturálódtak, ezután sem fognak, de a művelődni vágyók vagy a tanácstalanok és a jelenlegi kínálatból kiábrándultak igényeit kutya kötelességünk kielégíteni.
Milyen típusú műsorokban gondolkodik?
Nem hosszadalmas-beszélgetős műsorokat kell készíteni, hanem rövidebb, pörgőbb, figyelemfelkeltőbb, kritikusabb hangvételű műsorokat. Szeretnénk, ha újra tévéjátékok, hangjátékok, forgatókönyvek születnének.
Mit lehet tudni az Írószövetség Íróiskolájáról?
Képzése akkreditált, tehát OKJ-s oklevelet kapnak a 2. év végén a hallgatók. Életkortól, végzettségtől függetlenül lehet rá jelentkezni, s az eddigiek azt igazolják, hogy az egyetemistától a nyugdíjasig elég sokan kíváncsiak rá. Modellje bizonyos értelemben rokona az egyetemeken terjedő kreatív írás kurzusoknak, de szeretném még tovább bővíteni, építeni. Ez is például olyan tevékenysége az Írószövetségnek, amelyben hosszú távú lehetőségeket látok.
Illényi Mária
















Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés