Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Interjú Singer Magdolnával

„Csak az a vég!" Azt felednünk kell?
Beszélgetés Singer Magdolnával

  - A születésről/szülésről még csak-csak, ám a halálról/meghalásról nem szoktunk beszélni a mindennapokban. Pedig a gyerekeknek éppen a felnőtté válás elősegítése, megkönnyítése végett kell mindkettőről beszélni, hiszen nap mint nap találkoznak, szembesülnek e „problémákkal". A gyerek torokszorítónak találja Nemecsek halálát A Pál utcai fiúkban. További példám Astrid Lindgren Oroszlánszívű testvérek és Angela Nanetti Nagyapó a cseresznyefán című ifjúsági regénye. Ön tud-e még hasonló műveket említeni, habár nem irodalomtörténész, hanem hospice- és gyásztanácsadó?

- Magával a halállal, ha csak érintőlegesen is, de találkoznak a gyerekek a mesékben és ifjúsági irodalomban, azonban olyan jellegű írás, ami kifejezetten azzal a szándékkal íródott, hogy segítsen a gyerekeknek megérteni az élet végességét, és segítsen a gyászban, nemigen van. Polcz Alaine Élet és halál titkai címmel írt egy hasonló könyvet, amit gyerekeknek szánt.

- Mi késztette a Boldogan éltek, amíg....És azután? c. kötet megírására? Mit jelent az, hogy Ön foglalkozásszerűen tanácsokkal lát el szülőket és gyermekeket, akiknek szembe kell nézniük a halállal, fel kell dolgozniuk a gyászt?

- Gyásztanácsadói munkám során gyakran szembesültem azzal, hogy a szülők mennyire tétovák akkor, amikor meghal egy családtag, hogy mit is mondjanak a gyerekeknek, hogyan segítsék őket a gyászukban? Sajnos sokan a legrosszabb megoldást választják, zavarukban nem merik megmondani, hogy a nagyi, vagy bárki más a családban meghalt, helyette azt mondják, elutazott nagyon messzire, vagy kórházban kell élnie hosszú ideig, ahol nem lehet látogatni. A gyerek érzi, hogy valami nincs rendben és a titok, elhallgatás fala mögött magányosan küszködik az érzelmeivel. Más családokban ugyan közlik a halál tényét, de sokszor a felnőttek elvesznek a saját fájdalmukban, és nem találják a megfelelő módját annak, hogy a gyerek szomorúságával is foglalkozzanak. Felismertem, hogy nagyon nagy szükség van egy olyan könyvre, amely ugyan gyerekek számára íródik, de az egész családot segíti ebben a nagy zavarban, ami jellemzően jelen van családi haláleset bekövetkeztekor. Az volt a célom, hogy felmutassam, hogy a gyerekekben ilyenkor megjelenő érzelmek - mint például a düh, vagy a bűntudat - rendjén való érzelmek, de foglalkozni kell ezekkel, nem szőnyeg alá söpörni. A könyvben konkrét feladatokkal segítem az érzelmek feltárását és a gyászfeldolgozást. De a legjobb ebben az, hogy a közös olvasás és foglalkozás lehetőséget teremt az egész családnak arra, hogy együtt beszélgethessenek az őket ért csapásról. A gyász elszigeteli a családtagokat, talán ez a könyv segít abban, hogy ez ne történjen meg, ellenkezőleg, az összetartozás még mélyebb rétegei jöhessenek elő.

- Miért kezdett a gyász témájával foglalkozni, hogyan lett gyásztanácsadó?

- Rákbetegségemből felgyógyulva először hospice önkéntesként haldoklókat segítettem, később fordult az érdeklődésem a gyász felé. Láttam, milyen fájdalom elveszíteni egy szeretett családtagot, és hogy mennyire nincs segítség ilyenkor. Mentálhigiénés szakemberként még elvégeztem a gyásztanácsadó tanfolyamot, és egy társammal gyászfeldolgozó csoportokat kezdtünk vezetni a Budapest Hospice Házban. Tíz éve minden ősszel indul új csoport, amely tavaszig tart, és igen hatékony segítséget nyújt a gyászolóknak. Sokat tanultam ezekben a csoportokban, és ma már egyénileg is segítem a gyászolókat, sőt, a válási gyászban is segítséget nyújtok. Egy éve egy trénertársammal megalkottuk a Válás és újjászületés szemináriumot, ami igen sikeres lett. Sokan kérdezik, hogyan foglalkozhatok mindig a veszteségekkel, nem szomorú ez? Szomorúak de felemelőek is egyben ezek a mély emberi találkozások. Az emberi sors elkerülhetetlen velejárói a veszteségek, és én annak is tanúja vagyok, hogy a fájdalom mellett ezek a veszteségek bölcsülést, érést is hoznak, ami nagyon tanító számomra is. 

- Önt joggal nevezhetjük Polcz Alaine-tanítványnak. Mit tanult tőle? És mit tanulhatunk mi, szülők, nagyszülő k?

- Rengeteget tanultam tőle, ami abból is látszik, hogy nagyon sokat emlegetem, mint a nagy tanítókat szokás általában. Talán a bátorságot említeném, mint követendő életpéldát, ahogyan élte az életét, a hihetetlen nyitottságát és életszeretetét. Mint szülők, nagyszülők, azt tanulhatjuk tőle, hogy a halál életünk része, nem eltakarni kell, hanem természetes módon kezelni, és ilyen módon az életünk nem a halál árnyékában telik, épp ellenkezőleg, sokkal fénylőbben ragyog, tudván, hogy életünk véges. Megtanította azt is, hogyan legyünk az eltávozó családtagjainkkal, hogyan ne meneküljünk el a feladat elől, hogyan tudjunk szeretettel, figyelemmel, odaadással jelen lenni, méltó módon búcsúzni. Az utolsó időszak értékes idő, sok elmenő többet tanulhat ez alatt az időszak alatt, mint egész életében, de nem csak ő, hanem az őt ápoló hozzátartozók ugyanúgy.

- A gyerekeket nemcsak arra kell felkészíteni, hogy a gyászt, egy hozzájuk közelálló személy elvesztését fel tudják dolgozni, hanem számos esetben gyógyíthatatlanul beteg gyerekek igényelnek speciális bánásmódot. Milyen társadalmi, intézményi illetve civil háttere van a kérdéssel való elméleti és gyakorlati foglalkozásnak?

- A gyógyíthatatlan betegek életből való méltó távozását az országban már számos hospice szervezet segíti, ezeket a Magyar Hospice és Palliatív Egyesület fogja össze. A gyászolókat a Napfogyatkozás Egyesület támogatja. Jelenleg e két egyesület többek közt azon munkálkodik, hogy egy oktatási program keretében az iskolákban felvilágosító előadások születhessenek a hospice szemlélet, az önkéntesség, veszteségek, gyász témaköreiben.                                                                                                                     Csokonai Attila

Singer Magdolna: Boldogan éltek, míg meg nem haltak...és azután? Móra Kiadó, 48 oldal, 2490 Ft

 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés