Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Interjú Szakolczay Lajossal

Nem a kritikus személye a fontos
Szakolczay Lajos 70 éves


Lakásában mozdulni sem lehet a plafonig érő könyvespolcokon és a földön feltornyozott könyvek és folyóiratok között. A könyvespolcokon – mivel szabad falfelület nincs – számos neves hazai kortárs képzőművész festménye és grafikája lóg, körben kisebb-nagyobb szobrok népesítik be a pici dolgozószobát. Szakolczay Lajos mindig is az egész világot – pontosabban az egész magyar egyetemes kultúrát akarta szolgálni: megismerni, kritizálni, ápolni és megőrizni. Töretlen lendülettel és szenvedéllyel végzi ezt körülbelül negyven éve. 70. születésnapja alakalmából Határtalan címmel napvilágot látott egy kötet, melybe egyfelől barátai írtak köszöntőket, másfelől tanulmányai és versei is helyt kaptak benne.

- Ennek a kötetnek volt egy előzménye: 60. születésnapjára barátaitól kapott egy egypéldányos, kézzel írott-rajzolt óriási könyvet-albumot, merített papíron, és csatos bőrkötésben, amely műfajt tulajdonképpen Ön találta ki és adta át tizenegyszer egy-egy kerek születésnapját ünneplő írónak.
- Az ott szereplő alkotásokból a jelen kötetbe sajnos, csak a versek, írások kerülhettek be. Nem tudom, mennyit bíbelődtek a barátok a könyvvel, én annak idején legalább fél évet dolgoztam egy-egy kötettel (a megajándékozottak között volt Határ Győző, Sütő András, Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Korniss Dezső, Schéner Mihály és Deim Pál).

- A kötetben szereplő köszöntők tele vannak szeretettel; egyszerre csipkelődőek és humorosak, kirajzolják egy nehéz természetű, ahogy Ön mondta a Magyar Naplóban, dühös természetű ember portréját. Ugyanakkor az igényes szerkesztő, jó szemű kritikus képe is megjelenik az olvasó előtt.
- Kétségtelenül idegen tőlem a szelídség és az alázat. A kötet végére azért tettem bele néhány tréfás versemet, főleg limerikeket, hogy ne legyen az egész merő fényezés és glória, legyen benne esendőség. Meg akartam mutatni továbbá, hogy én is értek a verseléshez. De komolyság is van benne: a kötetet kiegészítettem néhány tanulmánnyal, ami a „határtalanul” témaköréhez kapcsolódik: mindig is az egyetemes magyar művészetet próbáltam becserkészni, segíteni azoknak, akiknek, különösen a határon túl, sanyarú sors adatott. Minden van benne, ami érdekel engem: irodalom, képzőművészet, klasszikusok, kisebb rendű írók és kortársak, szakralitás és világiság. Szabó Gyula losonci festő-költő például óriási felfedezés volt számomra is.

- Zenéről, képzőművészetről, irodalomról és színházról egyaránt számos kritikát ír a mai napig. A napilapokon kívül 45 hazai és határon túli folyóiratot járat, így mindent elolvas, amiről tudni érdemes. Nem ezt hívják polihisztornak?
- Az utolsó reneszánsz ember és polihisztor Kós Károly volt, aki nemcsak művészileg, hanem erkölcsileg is példakép számomra. Aki visszament Trianon után, hogy segítse a népét, és „építsen”. Sajnos, későn, 90 éves korában ismertem csak meg, de mély belső barátság alakult ki közöttünk: én őt mint embert és művészt értékeltem, ő meg bennem azt az őrületes lendületet, amivel a kisebbségi irodalom felé fordultam. Az országépítő című regénye máig meghatározó a magyar irodalomban.

- Mikortól és miért fordult annak idején a határon túli irodalom felé?
- Abszolút a véletlenek sorozatának köszönhető. Már általános iskolás koromban, nem véletlen az irodalommal való összekacsintás, már jobban fogalmaztam írásban, mint az átlag. A nagykanizsai szülői házban azonban nem sok könyv volt – bár már hétévesen olvastam Márai Füves könyvét –, és Trianonról csupán kamasz koromban hallottam először, amikor rátaláltam egy újságosbódéban az Igaz Szó egyik számára. Onnantól fogva rengeteget olvastam a teljes magyar nyelvi területről – önműveléssel. Ha innen-onnan kirúgtak, segédmunkásnak álltam, de közben folyamatosan készültem az írói létre. Nem volt könnyű, de az ismeretanyagomat rendkívül megerősítettem. 1968-ban az Írószövetségben „belógtam” egy határon túli magyar irodalomról szóló konferenciára (Kettős kötődés), melyet végigülve csöndben nyugtázhattam: a dologról többet tudok, mint a résztvevők. A miskolci Napjaink és a szegedi Tiszatáj című irodalmi lapokban publikáltam először. Kovács Sándor Iván az írásaim alapján hívatott be a Kortársba, személyesen nem ismerhetett, mivel nem jártam egyetemre (más kérdés, hogy politikai indokkal ki is rúgatott). Zűrös ember vagyok, de tiszta erkölcsű. Nem vádolhat senki azzal, hogy nem mondom szembe a véleményemet. Nem érdekelnek a politikai oldalak és a bőrszínek. Csak az érdekel, hogy a kitagadott értékeket beemeljem a magyar irodalomba. Faludy Györgyről például én írtam itthon 40 év után az első értékelő tanulmányt. Később szerveztem egy matinét a műveiből a Zeneakadémián.

- Mikor írt a képzőművészetről először?
- Kezdettől fogva szerettem, de folyamatosan irodalmi és színházi kötelezettségeim voltak. Amikor az Új Írásból el kellett jönnöm – mert ott is ágaskodott bennem az erkölcs, a teljes magyar irodalom érdekelt, és nem voltam hajlandó bizonyos szerzőket nem fogadni –, Varga Domokos odavett a Budapesthez, és Kondor Béláról írtam az első képzőművészeti kritikát az 1970-es években.

- A rendszerváltás előtt és után is egyformán járt Erdélybe és Felvidékre. Mit tapasztalt, hogyan változtunk mi olvasók és az irodalmi megítélés?
- Nagyon. Közbejött a politika. Amikor csak Esterházyt reklámozzák, azt hiheti az olvasó, hogy csupán egyszemélyes a magyar irodalom. Ugyanakkor ott van például az erdélyi Szilágyi István, akinek Kő hull apadó kútba című regénye világsiker (most fordították oroszra is), és életműve páratlan. Mégsem kap díjakat, és nehezen jutott be például a Digitális Akadémiára. Ma mindent a pénz határoz meg. Ha valamit értéknek találok, akár ingyen is írok róla, mert ez az erkölcsi kötelességem. Nekem az érték szolgálata a boldogság. A kritikus személye nem fontos, csak hogy az általa felfedezett érték megmaradjon. Baj, ha a kritikus a művész és a művészet elé tolja magát.

- Figyeli a fiatalok irodalmát?
- Természetesen. Sok tehetség van, de baj is van velük. Annak idején kitüntetésnek éreztük, ha pár mondatot válthattunk Nagy Lászlóval, Kassákkal vagy bármely naggyal. A mai fiatalokban nincs meg ez a tisztelet. Sokan írnak, akiknek nem kellene. Bizonyos szint alá nem szabadna menni. Persze, tudom, hogy az olvasási körülmények megváltoztak. A normális olvasás azt hiszem, mégis az írott forma marad. Lehet, hogy csak kevesek kiváltsága lesz. Az elődök tisztelet és értése nem veszhet ki. Az értékköztársaság így működik. Gondoltam, hogy írok is erről egyszer.
Szénási Zsófia

Szakolczay Lajos: Határtalan
Antológia Kiadó, 248 oldal, 2500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/1 címlapÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés