A hastánc női világa
Beszélgetés Wollner Márta Sábával

A huszonéves fiatal lány először hastánciskolát nyitott, majd körüljárta a hastánc elméletét, eredetét, történetét és a mai helyzetét. Az eredményeit a Kossuth Kiadónál most megjelenő könyvben összegezte.

– Hogyan került közel ehhez kultúrához?
– Tizenkét éve foglalkozom orientális tánccal. Azt hiszem, sorszerű volt, hogy e felé a művészet felé sodort az élet. Egy barátnőm járt hastáncra, elmentem vele és ott ragadtam, majd egyre inkább belemélyedtem a kultúrába és a táncba. 2003-ban nyertem egy táncversenyt, melynek jutalmaként kijuthattam Kairóba, ahol nagyon sokat tanultam. A következő években évente visszatértem Egyiptomba, fejlesztettem a tudásomat stilisztikailag, technikailag és tánctörténeti szempontból. Elkezdett érdekelni az arab kultúra és elkezdtem az után kutatni, hogy a tánc hogyan kapcsolódik az arab kultúrához. Már az első utamon érzékeltem, hogy az orientális tánc a titkos kultúra része. Az arab országokról azt kell tudni, hogy ott a kint és bent nagyon különbözik egymástól. Az ember az utcákat járva teljesen más képet kap arról világról, ahol a nők lefátyolozva járnak, minden el van rejtve, viszont a házakon belül pezsgő élet bújik meg – csak oda nem engedik be az idegent. Az orientális tánc tulajdonképpen a belső, rejtett kultúra része, minden arab nő tud valamennyire táncolni, de csak egymás között gyakorolnak. Nekem nagyon furcsa volt, amikor elkezdtem arab országokba járni, hogy a tánc létezik, pezseg, fejlődik, de ha valaki kimegy egy arab országba, egyszerűen alig találja meg. Turistaprogramként biztos fog hastáncot látni, de hát az olyan Patyomkin-világ. Érdekelt, hogy egy ilyen nőies tánc hogyan tud egy ilyen merev, hierarchikus kultúrában fennmaradni. Elkezdtem ezzel foglalkozni, és tulajdonképpen így született a könyv. Hogyan lehet az, hogy búvópatakként évezredeken keresztül fennmaradt a hastánc, de a mai napig nagyon szemérmesen kezelik. Az orientális tánc az arab hétköznapokban a nők világában virágzik, a külvilág számára láthatatlan és titokzatos. Ritkán beszélnek róla, kényes témának számít. Mindez a mindennapokra vonatkozik. Természetesen léteznek szórakozóhelyek, ahol sokféle táncos megfordul, ahol nyilvánosan táncolják ezt a táncot, de ezen helyek megítélése az átlagemberek körében nem felétlenül pozitív. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy furcsa kettőség övezi az orientális táncot.
– Jelenleg is egy arab országban, Jordániában él. Mit csinál ott?
– Arab nyelvet tanulok a Jordán Egyetemen, Ammanban. Arab szakon végeztem Budapesten, és most ott folytatom a tanulmányaimat. Azért kezdtem el tanulni az arab nyelvet, mert meg akartam ismerni ezt a világot. De ha ott Jordániában megkérdezik tőlem, hogy miért kezdtem el, azt válaszolom, hogy mert elvarázsol az arab kultúra misztikája. Nem mondhatom azt, hogy a hastánc miatt, akkor mindenki furán nézne rám.
– Sok európai él ott?
– Igen, elég sok, meg amerikaiak, kínaiak, koreaiak, oroszok – az arab világ sokakat érdekel. Különben az arab nyelv tanulása közben az ember egy különös nehézségbe ütközik. Amit arab nyelvnek hívunk, az az irodalmi arab nyelv, ezt tanuljuk mi, de ezt nem beszéli senki. Nyelvjárásokat beszélnek, minden országban másfélét. Amit az iskolában tanulunk, az a közös nyelv, ezt a nyelvet mindenki többé-kevésbé megérti, ez az arab világ latinja. Amikor az egyetemen megkérdezik, hogy hányféle arab nyelvet ismerünk, mi, diákok azt válaszoljuk: számtalant. Mire a tanárnő kijavít: nem, arab nyelv csak egy van (és itt az irodalmi arabra gondol, amely kiemelt tekintéllyel bír), a különbözőek a nyelvjárások. Ezzel szembesül az ember, amikor a különböző arab országokban próbál arabul beszélni, és mégsem érti a választ…
– Milyenek a tapasztalatai? Hogy tud abban a világban egy egyedülálló európai nő boldogulni?
– Legeslegelőször nagyon könnyű, mert az ember a védett „turista” közegben alig veszi észre, hogy másutt van, egyszerűen nem lát bele a helyi szokásokba. Aztán, amikor belekerül a sűrűjébe, akkor elsőre elég kemény. De valójában attól függ, az ember mennyi tiszteletet tud kivívni magának. Ez pedig az öltözködésen, a viselkedésen is múlik. Ha az ember tud úgy viselkedni és öltözködni, hogy tiszteljék, akkor könnyebben lehet boldogulni. Ehhez nem kell kendőt hordani, nem azon múlik.
Az arab lányok, akikkel együtt lakom például, azt mondják, ez a létező legbiztonságosabb és legboldogabb élet, amit ők élnek. Európától érdekes módon eléggé félnek. Itt sokan azt hiszik, hogy a kendőt a lányokra kényszerítik, az én tapasztalatom szerint nem így van, épp hogy a lányok ragaszkodnak hozzá, mert ez az egyik alapeleme az identitásuknak. Ezért foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá.
– Budapesten hastáncot tanít.
– A Shaba Oriental Art tánciskola művészeti vezetője vagyok – elég régóta tanítok ott. A könyvben is a tanítványaimmal együtt szerepelek.
– Mennyire nehéz elsajátítani ezt a táncot?
– A hastáncot nem könnyű megtanulni, bár sokan azt hiszik. A hastáncot szépen táncolni elég nehéz, ugyanis izolációs technika szükséges hozzá, ami annyit jelent, hogy külön tudja az ember mozgatni a testrészeit, minden izmot külön-külön.

Jolsvai Júlia

Wollner Márta Sába: A női szépség tánca, Kossuth Kiadó, 104 oldal, 4500 Ft